A fenyő ma is a család életfája - Kóródi Anikó énekes, az Opera nagykövete cím birtokosa veszprémi gyökereiről vall

A veszprémi születésű, itt nevelkedett, tanult művész pályakezdő fiatalként került el a városból. Az operaénekes nemrég vehette át Ókovács Szilvesztertől, az Operaház főigazgatójától - a szintén szoros szálakkal Veszprémhez kötődő operaénekestől - az Opera nagykövete rangos elismerést. Kóródi Anikó immár ilyen minőségben látogatta meg szülővárosát.

- Veszprém a szívem csücske, akárhányszor hazaérkezem, mindig szívdobogással tekintek Kossuth utcai szülőházam helyére, ugyanis 1986-ban nagy múltú családi házunk elbontásával és az udvar átalakításával alakították ki a mai Gizella-udvart - kezd-
te visszaemlékezését Anikó. - Sajnos drága szüleim már nem élnek, így testvéremmel, Csillával és családjával tudunk együtt lenni. Többször is hazatérek Veszprémbe, legutóbb főleg azért jöttem, mert megkaptam az Opera nagykövete kinevezésemet, ezzel elsőnek szülővárosomban népszerűsíthettem az opera műfaját.

Három éve, 2013 nyarán indította el a Magyar Állami Operaház a nagyköveti prog-ramot, amiben a nagy múltú kulturális intézményt megszállottan szerető művészeket próbálja a zenetanítást szerető pedagógusokkal összehozni, olyan emberekkel, akik tisztelik és szeretik az operát. A pályázók nemcsak operaénekesek lehetnek, hanem más művészeti ágak képviselői, alkotó művészek is. A programban a fogadó iskolát nem terheli költség, így könnyen meg lehet oldani.

- Cél, hogy kulturális értelemben tágabb látókörű, operába járó fiatal nemzedéket neveljünk. Ezzel a lehetőséggel a saját közegében kapja meg a közönség az indíttatást a nagykövetektől. Házhoz megy az opera kicsikhez, nagyokhoz egyaránt. Nemcsak iskolákba, idősek klubjába, felnőtt közösségbe is ellátogatunk. Egy-egy ilyen elő-adáson a nagykövetek, művészek tapasztalatukból és személyes varázsukból is adnak a hallgatóságnak, amivel érdekesebb, színesebb az összejövetel. A személyes találkozás alkalmával sokkal könnyebben tehetnek fel kérdéseket, közelebb kerülhetnek egymás hivatásához is. Fontosnak tartom a közönséggel az effajta kapcsolat ápolását.

Elsőként a szülővárosába jött el népszerűsíteni az operát. Mivel ő Veszprémben az akkori ének-zenei általánosba járt, aminek utódiskolája a Simonyi iskola, úgy gondolta, első alkalommal itt adja át operaénekesi tapasztalatait. Délután már a VENŐKE vendégeként találkozott veszprémiekkel. Édesanyja, Kóródi Mihályné, Dőri Elfrida (Elfike) is a közösség tagja volt.

- Sok veszprémi ismerte a Dőri-házat a belvárosban. Meghatározó épülete volt a Kossuth utcának, sajátos helytörténeti vonatkozása van. Veszprémi kapcsolataim közül már csak az idősebbek, a 70-80 éven felüliek emlékezhetnek felmenőimre. A mai Gizella-udvar az őseimnek volt a lakhelye. Itt élt a Dőri család valamennyi sarja. Majd államosították a lakrészt, nagypapa testvére, Dőri Andor házában laktunk. Amikor mi, a Kóródi lányok megszülettünk, erdélyi származású édesapánk, Kóródi Mihály hagyományból fenyőfát ültetett az udvarba a testvéremnek és nekem, amiből most csak a jelenleg álló fa emlékeztet a családunkra.

Ezt a fenyőt életfának hívta édesapánk. Csak az egyik fa, az enyém maradt meg, a másiktól sajnos meg kellett válnunk. Amikor elköltöztünk, és lebontották a lakhelyet, teljesen megváltozott az egykori Dőri-ház udvari része. Édes-apa akkor azt kérte az építőktől, hogy ezt a fát az 1986-os rehabilitáció során mentsék meg az utókor számára. A fenyőfa akkor még csak kétméteres lehetett. Ma már égig ér Zárt területen állt, a Kossuth utca felől egy nagykapu volt a bejárat, az utca felől nem látszott. A belső kisudvari istállóban lovakat tartottak, sőt, ott egy cukrászműhely is működött. Az udvarunkban tárolta Szakál doktor a kocsiját. A kapu eredeti kerékvetői máig őrzik a múltat.

Anikó sok mindent átélt a régi Veszprémben. Többször látogatták meg a régi Cserháton az ismerőseiket, barátaikat, emlékszik mindenre, amit egy gyerek visszaidézhet.

- Ott volt a közelünkben a nyüzsgő gabonapiac, ahol egy bálnát is kiállítottak. A házunkkal szemben a mai evangélikus templom melletti házsorban lakott az egyik családtagunk. Emlékezetes a macskaköves Kossuth utca alsó sarkán álló Hungária söröző és étterem belső helyisége, ami magyaros motívumaival, történelmi nagyjaink falra festett arcképeivel szinte minden idős veszprémi emlékezetében felvillan. Iskolásként sokat jártam az egykori Elit kávéházból szervezett Jankovics Művelődési Házba, többször próbáltunk ott, vagy előadásokon vettünk részt. Veszprém a gyerekkoromban húszezres város volt. A Szeglethy utcai óvodába jártam, ami a leánygimnázium (később Kállai Éva Gimnázium) épületrészében volt. Az udvarról ráláttam a gimnazista nagylányokra, én is azt akartam, hogy minél hamarabb ilyen felnőtt hölgy legyek Aztán néhány év múlva én is a Kállai gimnázium tanulója lettem.

Minden intézmény, ahova járt, nagyon közel volt az otthonához, de, ami igazán közel állt a szívéhez, az a vár volt. A környékén is sokat sétáltak, a vár alatti utcácskákban rokonai éltek, gyakran járt arra a családjával együtt.

- Általános iskolásként az ének-zenei iskolában tanultam. Akkor a mai Rózsa utca sarkán álló épület bal szárnyában működött. Ott az első ablak Nagy Lídia igazgatóé volt, akit nagyon tiszteltem, fantasztikus egyéniségként emlékszem rá, Kodály-növendék volt. Beöthy Pista bácsihoz és Pájer Sárikához jártam csellózni, de emlékeim szerint még a könyvtár egyik toronyszobájába is jártam zenét tanulni. A városi zeneiskola akkor a Szeglethy utcai épületben működött, Káté István, Lantos Magda tanár és még több zenepedagógus indított el engem. Az ének-zenei általánosban gyermekoperákat is bemutattak, nagy hatással voltak rám ezek a szereplések, ezek az élmények operaénekesi jövőm felé tereltek. Egy Vass-Donászy-darabban, a Kiskakas gyémánt félkrajcárja, majd a Tábori kukta előadásban gyerekszereplőként énekeltem. A harmadik zenei élmény, ami a pályafutásomat nagyban befolyásolta, az a Carmen című operában való szereplésem. A debreceni Csokonai Színház operatársulata a veszprémi ének-zenei általános iskolából toborzott diákokat az előadás utcagyerekkórusába, ahova engem is beválasztottak. A címszereplő Carment Varga Magda, a színész Cserhalmi György édesanyja játszotta, aki csodaszépen énekelt. Ekkor érintett meg a színház varázsa igazán.

A Dőri családban több tehetséges családtag, rokon élt.

- Felmenőim példát mutattak, mindenkitől kaptam egy kis alkotói, művészi örökséget. Volt köztük muzsikus, poétikus alkat, de fotográfus és festőművész is. Édesanyám kisdiákként 1942-ben Veszprémben városi szavalóverseny győztese lett. Polgármesteri dicséretben részesült annak a bécsi mamának a lánya, aki tört magyarsággal beszélt. Édesanyám, Dőri Elfrida egész életében szerette a költeményeket, vonzódott a művészetekhez. Édesapám pedig ifjú korában Erdélyben citerán is játszott.

Az egykori Dőri család, a ház, a família története már csak a nagyon idős veszprémiek emlékezetében él. De a Gizella-udvarban több méter magasra ágaskodó fenyő ma is a család életfája, különösen Anikóé, aki nagyon büszke veszprémi gyökereire.