Hírek

2016.10.21. 18:15

A cél a független, szabad, demokratikus Magyarország - Ellenzéki megemlékezés Brusznyai Árpád szobránál

Veszprém - Ma, hatvan év távlatából fontos megemlékezni Brusznyai Árpádról, fejet hajtani emberi nagysága előtt, s fontos mindazokra hálával emlékezni, akik társául szegődtek a gigászi küzdelemben – mondta Katanics Sándor képviselő.

Kutasi Zsófia

Az ellenzéki pártok és civil szervezetek '56-os megemlékezésén Katanics Sándor úgy fogalmazott, az 1956-os forradalom elbukása, a szabadságharc vérbefojtása után túl sokáig kellett hallgatni. - Sok-sok évnek kellett eltelnie, hogy megérezhessük a szabadság ízét. Hosszú ideig kellett várni arra, hogy tanulhassuk a demokráciát. Ha most nem követjük mindazok példáját, akik 60 évvel ezelőtt mintát adtak nekünk szabadságszeretetből, küzdeni tudásból, könnyen juthatunk egy elnyomó világba - mondta. Katanics Sándor az ünnepségen Brusznyai Árpád gondolatait idézte, melyek 1956 március 15-i Lovassy tanára kara és tanulói előtt hangzottak el és melyben az egykori mártír Lovassy László pályáját méltatta.

 

Hartmann Ferenc képviselő kiemelte, 1956 a függetlenség, demokrácia, szabadság jelképe. '56 hősei hittek egy szabad világban. Nagy Imre és Bibó István demokráciája volt ez. Az önrendelkezés igénye erősebb az elnyomásnál. '56 küzdelme nem érhet véget, amíg el nem érjük azt, amiért egykoron a szabadságharcosok küzdöttek. A cél a független, szabad, demokratikus Magyarország.

Katanics Sándor elmondta, elhatárolódik a Fidesszel közös megemlékezéstől.

Az ellenzéki pártok és civil szervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el Brusznyai Árpád szobránál a Lovassy László Gimnáziumnál, többek között a demokraták és Kész Zoltán országgyűlési képviselő nevében. A megemlékezésen közreműködött Takács Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!