Hírek

2015.05.05. 12:47

A beteget gyógyítjuk, nem a betegséget - A Kárpát-medence egyik legjobb háziorvosának választották a tési Gergelyfi Vilma doktornőt

Tés – Két bakonyi kistelepülés, Tés és Jásd mindig mosolygó háziorvosa nyerte az Év praxisa a Kárpát-medencében pályázat harmadik díját. A 33 esztendeje praktizáló Gergelyfi Vilmát 192 orvos közül választották be a legjobbak közé.

Szabó Péter Dániel

Magyarországi és határon túli háziorvosokra egyaránt adhattak le ajánlásokat a betegek az ötödik alkalommal meghirdetett pályázatra. Az Országos Alapellátási Intézet közleménye szerint 192 háziorvosra összesen 175 ezer szavazat érkezett az interneten keresztül, közülük a harmadik legtöbbet Gergelyfi Vilma kapta. A rangos elismerést a közelmúltban vehette át Zombor Gábor egészségügyi államtitkártól az Emberi Erőforrások Minisztériuma Arany János utcai épületében.

– Nem tagadom, nagyon jól esett már a sok ajánlás is, hiszen ki mástól is kaphatna nagyobb dicséretet egy orvos, mint a betegeitől? Mivel azonban internetes szavazásról volt szó, s az 1500 fős praxisomban döntően idősebbek vannak, akik kevésbé használják a világhálót, ezért titkon sem reménykedtem benne, hogy ilyen előkelő helyen végzek majd. Talán annak is köszönhető, hogy sok betegem van, akik ugyan elköltöztek Tésről, ám a mai napig visszajárnak hozzám. Nemcsak a környező településekről, hanem például Veszprémből is – mondja a szépen berendezett tési rendelőben Gergelyfi Vilma doktornő, aki 24 évvel ezelőtt került a festői helyen fekvő bakonyi kistelepülésre.

Gergelyfi Vilma doktornő a tési rendelőben
Fotó: Szabó Péter Dániel

– Marosvásárhelyen végeztem el az orvosi egyetemet, a családommal a forradalom után jöttünk át 1991-ben Magyarországra, s rögvest Tésre hozott minket a jó szerencsénk. Jelentkeztem a háziorvosi felhívásra, s az akkori képviselő-testület 12 pályázó doktor közül választott ki engem. Az első perctől kezdve tudtuk és éreztük, hogy hazaérkeztünk. A gyönyörű táj, a Bakony, s az itt élők kedvessége miatt rögvest otthon éreztük magunkat, s így van ez a mai napig is – idézi fel a közel negyed évszázaddal ezelőtt történteket a szabadidejében a tési Bakony Virágai népdalkört is vezető Gergelyfi Vilma.

Amikor a népszerűségének titkáról kérdezem először kissé zavarba jön, majd megjegyzi, talán az empatikus képesség az, ami miatt szereik az emberek. – Úgy gondolom, akiben ez nincs meg, az ne is válassza az orvosi hivatást. A gyógyítás nem elsősorban arról szól, hogy felírom a pirulát, s a receptet odaadom a betegnek. Sokkal inkább arról, hogy a szemébe nézek, s megállapítom mi a baja valójában. Fontos, hogy a beteg érezze: figyelemmel fordulnak felé, s őszintén elmondják neki a dolgokat. Vallom, hogy sohasem a betegséget, hanem a beteget gyógyítjuk – mondja a doktornő, majd hozzáteszi, egy háziorvosnak, főképp egy bakonyi kistelepülésen tudomásul kell vennie, hogy a doktori munka sokszor a rendelési időn túl is folytatódik. – Az ajtóm mindig nyitva áll, s telefonon is elérnek. Nem egyszer hajnalban vagy épp télen a legnagyobb hófúvásban is úton voltam, hogy segítsek az embereken. Nagy szerencsém, hogy szeretett asszisztensem, Schekkné Hajas Marianna is ugyanígy gondolkodik a gyógyításról.

A betegek és Gergelyfi doktornő bensőséges kapcsolatát jól példázza egy kedves történet is. – Sok évvel ezelőtt egy tüneményes, idős néni jött be a rendelőbe. Megmértem a vérnyomását, elbeszélgettünk a panaszairól, de amikor a héten már harmadszor kopogott be a rendelésre, akkor megkérdeztem tőle: Mári néni drága, hogy tetszik lenni? Nem késett sokáig a válasz sem. Jól vagyok én aranyoskám. Mire én, akkor miért jött be a rendelőbe? Erre ő: most azért jöttem, hogy megnézzem a doktor néni hogy van – meséli nevetve Gergelyfi Vilma, majd zárásképp hozzáteszi, számára az a legnagyobb ajándék és elismerés, hogy a betegei, idősek és fiatalok egyaránt, régi barátként, családtagként gondolnak rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!