Ármány és szerelem

Olykor persze jókora kitérőkkel, ahogy az ebben az esetben is történt. A Valentin-napi ajándékozás a 15. századtól hagyomány Angliában, a szerelmesek kisebb ajándékokat, költeményeket küldtek egymásnak. A szokást a Brit-szigetekről Amerikába bevándorlók terjesztették el, világ körüli hódító útjára pedig a huszadik század közepétől indult el, nem kis részben az öreg kontinensen állomásozó amerikai katonáknak köszönhetően. (Ahogyan ez minden valószínűség szerint egyébként a pizzával is történt.)

Talán a fránya kereskedők provokálták volna ki a jóravaló tömegekből? Netán a kereslet hívta életre az esetek többségében szívecskés, és az elviselhetőnél jóval gyakrabban rózsaszínben pompázó tömegcikkeket? Ennek mikéntje valószínűleg feladná a leckét a szociálpszichológusoknak is. A történetnek persze a kereskedelmi csak az egyik része, a másik az, ki ne szeretne kedveskedni a párjának valami aprósággal a születésnapon, a névnapon és a karácsonyon kívül, pláne, ha egész évre le lehet tudni ilyenkor ezen alkalmak sorát. Na ugye!

Az ember mindenesetre választhat, és könnyedén hátat is fordíthat a Bálint-napi kavalkádnak (e sorok írójánál ez már évek óta bevált recept), nem bonyolult, csak egyszerűen nem kell tudomást venni a gondolákon sorakozó csecsebecsékről. Amíg ezt mi könnyűszerrel megtehetjük, azok, akiket a világ egyik legsötétebb diktatúrájába, Üzbegisztánba vetett a sors, nem: a közép-ázsiai országban egyszerűen betiltották a Valentin-nap ünneplését négy évvel ezelőtt. Nincs Valentin-nap, nincs probléma.