2013.12.19. 16:20
Habzik a patak vize (frissítve)
Ajka - Egyik olvasónk jelzése szerint a Torna-patak vize szennyezett, a MAL Zrt. továbbra is ismeretlen eredetű anyagot enged a patakba.
Olvasónk úgy véli, hogy korábbi jelzésük ellenére, már kormányzati felügyelettel szennyezik a környezetet. A legutóbbi bejelentéskor kiadott közleményt, hogy csak egy szivattyú hibásodott meg, nyilván nem valós, mivel a szennyezés azóta is folyamatos. Még egy kilométerrel a kifolyó után is fehér massza rakódik a folyómederre, ezen a szakaszon élőlényekkel nem lehet találkozni.
Fehér massza rakódik a patakmederre és gyakran habos a víz (Fotó: olvasónktól)
Tili Károly, Kolontár polgármestere is hasonló problémáról számolt be. Mint elmondta a Naplónak, a vízügyi szakemberektől érdeklődve azt a választ kapta, hogy a csurgalékvíz lúgtartalmát semlegesítik sósavval, attól habos a víz. Ez sűrűn előfordul, több lakos is jelezte már felé, azt azonban nem tudja, hogy káros-e mindez a környezetre nézve. Ezt a kérdést a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek is feltettük, azonban egyelőre nem kaptunk rá választ.
Megkérdeztük a MAL Zrt. illetékeseit és a környezetvédelmi hatóságot úgyszintén. A Magyar Alumíniumipari Zrt-től kapott tájékoztatás szerinta gyárból nincs határérték feletti kibocsátás. Ezt a katasztrófavédelem hetente, kéthetente teljes bejárással ellenőrzi is. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől azt az információt kaptuk, hogy a Torna-patakot érintő rendkívüli eseményről nem kaptak bejelentést az elmúlt időszakban.