Hírek

2013.10.04. 10:28

Két aranyérmes trófea

Káptalanfa-Sárosfő – A szarvasbőgést követően, a hagyományoknak megfelelően a Bakonyerdő Zrt. tette közszemlére először a szeptemberi vadászat eredményeit. Idén 116 trófeát mutattak be a sárosfői vadászházuknál.

Tremmer Tamás

A Bakonyerdő Zrt. árbevételének 5,5 százalékát adja a vadászati tevékenység, de ezzel együtt is nagyon fontosnak tartják a vadászat társadalmi megítélésének javítását. Nem utolsó sorban a trófeaszemlével szeretnék öregbíteni a társaság hírnevét. Mindezt Varga László vezérigazgató mondta a vállalat hagyományos trófeaszemléjén, amely évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

A trófeaszemle vendégeit Peer László, a devecseri erdészet igazgatója, valamint Korn Ignác és Varga László (jobbról balra) köszöntötték (Fotó: Tremmer Tamás)

 

A Bakonyerdő Zrt. vadászterületein a szeptemberi szarvasbőgés során 190 gímbikát lőttek, ebből 116 trófeát mutattak be partnereiknek, tájékoztatott Korn Ignác vadászati osztályvezető.

A trófeák átlagsúlya 5,8 kilogramm volt, ami tíz dekával több, mint a hosszú évek átlagsúlya. Ez a kiegyensúlyozott gazdálkodásra utal. Hat kilogramm feletti trófea 79 darab volt, kettő pedig tíz kiló feletti. Ez utóbbiak közül az egyiket a balatonfüredi (10,67)-, a másikat a devecseri (10,56) erdészet területén lőtték, mindkettő aranyérmes minősítést kapott. A szemle napjáig 160 trófeát bíráltattak le, amiből 68 darab érmet kapott, ez 43 százalékos érmesarány.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!