VeszprémFest: Nigel Kennedy minden porcikájában maga volt a zene

Nigel Kennedy több mint huszonöt éve a világ legelismertebb hegedű virtuóza. Briliáns technikája, egyedülálló tehetsége és játéka új távlatokat nyitott mind a klasszikus, mind a kortárs zeneművek számára. Yehudi Menuhin leghíresebb pártfogoltját korunk egyik legnagyobb zenészének tartják. Ő minden idők legtöbb lemezt eladott klasszikus hegedűművésze. Kivételes karrierjének és sokszínű nemzetközi televíziós szerepléseinek köszönhetően világszerte a média érdeklődésének középpontjába került.

Különleges figura, öntörvényű szupersztár, aki bátran vállalja önmagát. Lázadó volt és mindig az is marad, a szabálykövetés számára elképzelhetetlen. Nem zavarja, hogy mit gondolnak róla, különc kinézetéről és különc szokásairól; jól érzi magát a bőrében, elégedett a külsejével, sőt, élvezi is, ha ez témát nyújt az embereknek. Azt nyilatkozta, halálra untatja őt, ha olyasmit kell csinálnia, amit korábban már megtett, ezért igyekszik mindig egyedi műsorokat összeállítani.

Péntek esti veszprémi fellépésén is önmagát adta, a műsorban keveredett minden, amit szeret, amit sajátjának érez, amit a zenében imád. Játszott Bachot, Bartókot, Kreislert, Django Reinhardtot, saját szerzeményeket. Az eltérő stílusok remekül passzolnak egymáshoz, ezt vallja és bizonyította is a veszprémi koncerten. Zenésztársait elismeri, sokra értékeli - ezt nemcsak a kezdeti bemutatáskor, de a műsor közben is jelezte, egy-egy nagyszerű zenei játékra felhíva a közönség figyelmét. Kiváló zenészekkel muzsikál együtt, de azért az igazi, mindent felülmúló tehetség mégiscsak ő maga. Nem kellett sokáig várni, már a koncert elején, az első pillanatokban, a hegedű megszólalásánál érezte az ember, egyáltalán nem túlzóak, nem feleslegesek, hiábavalók az őt illető jelzők. Olyan finoman, légiesen, áttetszőn, leheletvékonyan szólaltatta meg Bachot, igazi élményt adott, gyönyörűséget szerzett és a nézőkből öntudatlanul fakadt ki a "Bravo!" felkiáltás.

Nigel Kennedy minden ízében, porcikájában maga volt a zene, átszellemülve, befelé, Bach muzsikájára figyelve, kikapcsolva minden mást. Ezek a pillanatok a maradandóak, az ember nem foglalkozik az extravagáns, punkos kinézetével. Csak azt érzi, hogy egy professzionálisan elkészített, jól begyakorolt művet és műsort hall.

A veszprémi fellépésen is keveredtek az eltérő stílusok, mégis remekül passzoltak, megfértek egymás mellett. Az osztrák hegedűművész Kreisler könnyedebb, lazább, bulváros darabja után illettek Bartók román népi táncai, topogóval, aprózással, határozottsággal. A roma származású dzsessz-gitáros Django Reinhardtnak, az európai dzsessz kiemelkedő alakjának Swingjét Nigel Kennedy az est meghívott vendégével, Roby Lakatossal közösen adta elő, egymással játszadozva, egymásnak felelgetve, mulatva, hol egyikőjüknek, hol a másiknak főszerepet biztosítva. A klasszikus zene mellett a dzsessz Kennedy másik szenvedélye.

Az idei, jubileumi fesztiválon elmaradt a klasszikus komolyzenei est, az opera előadás. Nigel Kennedy nem szokványos koncertje kicsit más volt, de egyes pillanatai felülmúlták a legmagasabb színvonalú komolyzenei előadásokat.