Hírek

2009.07.27. 02:28

Nem véglegesek a látványtervek - Lakossági fórum az aligai fejlesztésekről

Balatonvilágos - A jelenlegi látványtervek nem véglegesek, a Club Aliga tulajdonosa, illetve vagyonkezelője nem ragaszkodik az azon szereplő húszemeletes szállodához - közölte a beruházó képviselője a Balatonaliga Üdülőközössége Egyesület (BÜE) által szombaton rendezett lakossági fórumon.

Halmos György

Dr. Cseh József, az egyesület elnöke arról beszélt: nemcsak az épület magasságával és a látványával van gondjuk, hanem azzal, hogy az új városba annyian költöznek be, amennyit a strand már nem bír el és nem tud kiszolgálni, ezért a településen élők kiszorulnak majd a Balaton-partról. 

Ezzel kapcsolatban Guranits Attila, az SBI Hungary, a beruházó képviselője azt mondta, hogy készek egy új strandot nyitni az Aliga II-n, valamint a jelenlegit kéthektárosra bővíteni. KSH-adatokra hivatkozva úgy számoltak, hogy ötezren használják majd egyszerre a strandot. 

Hozzátette, hogy az egyesület által vizionált 20-25 ezer új lakóval és üdülővel nem lehet mit kezdeni, azok levegőben röpködő számok. 

Több üdülőtulajdonos és lakó ezzel kapcsolatban azon félelmének adott hangot, hogy az infrastruktúra és a közmű nem lesz elég ekkora tömeg fogadására, ugyanakkor a beruházó megpróbálta ezen aggodalmakat is eloszlatni. 

Hangsúlyozták, hogy a terület teljesen nyitott lesz, jelenleg baleset- és vagyonvédelmi szempontok miatt vannak egyes részei lezárva.

A parti sétány melletti területek a köz számára nyitott magánterületek lesznek. A Club Aliga kapuit véleménye szerint jövő ősszel lehet majd véglegesen elbontani. 

A sétányok közterületi funkciót kapnak, és keresik a megoldást, miként lehetne azokat az önkormányzat tulajdonába juttatni. 

Guranits Attila szerint a beruházás után Balatonvilágos összes ingatlanának értéke növekedik. Fekete Barnabás polgármester arról beszélt, miszerint a rendezési terv előreláthatólag 2010-ben zárul le, addig a településen élők és üdülők megfogalmazhatják aggályaikat, kételyeiket. 

A tervekkel kapcsolatban azt mondta, hogy azok a szakmát is megosztják, nincs még állásfoglalás a kérdésben. Dr. Nagy Miklós képviselő arról beszélt, hogy a beruházó tervei köszönőviszonyban sincsenek az építési szabályzattal.

A Club Aliga ötödik eladási kísérlete járt sikerrel, 2007-ben a Pro-Mot Hunia Kft. vásárolta meg 5,5 milliárd forintért; jelenleg az üdülőközpont nagyobb részének tulajdonosa, kisebb része fölött 49 évre vagyonkezelői joggal bír.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!