Hétvége

2015.09.04. 10:45

Vendégsarok - Egy nyár utóélete

Vendégírónk ezen a héten Rieder Zsuzsanna közművelődési szakértő.

Napló

Imádott Zsigmond unokánk már két éves, mégsem mondhatnám, hogy a tipikus nagymamák életét élem. Igaz, Zita lányomékat rendszeresen látogatjuk Budapesten – ilyenkor az unokázás mellett sütés, főzés, takarítás a programom –, a mindennapjaimat mégis a kultúrával kapcsolatos munkám tölti ki.

Kiállításokat rendezek, képzőművészeti albumot szerkesztek, művészeti gyűjteményt gondozok, szóval sokat dolgozom.Így volt ez az elmúlt hónapokban is, ennek ellenére életem talán legszebb nyara volt az idei. Nemcsak a hosszantartó gyönyörű idő, hanem a gazdag, élményekkel teli programok, az izgalmas feladatok miatt is.A nyár Zsigmond születésnapi zsúrjával indult, ahol összejött az egész család és vidáman bolondoztunk, kicsit magunk is gyermekké váltunk. Majd Pécsről költöztettük haza kisebbik lányunkat, Dórát, aki végzős orvostanhallgató. A pécsi kiruccanást egy orfűi kirándulással fejeztük be, a Muskátli vendéglőben pompás ételeket kóstoltunk, bekukkantottunk a Kemencés udvarba, megcsodáltuk a fűszer- és gyógynövény kertet, s körbesétáltuk a tavakat is. Júliusban családi nyaralásra indultunk a dalmát tengerpartra egy kölcsönkért mikrobusszal, s az egészben az volt a legcsodálatosabb, hogy mindkét kislányunk, párjaik és unokánk is velünk lehettek. A tökéletes díszletet a Biokovo hegy és a kristálytiszta tenger lenyűgöző látványa nyújtotta, a felejthetetlen élményt pedig az együtt töltött nyolc nap. Nemcsak pihentünk és fürödtünk, hanem a legszebb városokban és kis halászfalvakban is jártunk. Néhány alkalommal megkóstoltuk a helyi specialitásokat, de többször főztem is.

A nyaralás második napján hajnali fél hétkor ébresztettem a férjemet, hogy fedezzük fel Podgorát, menjünk el a piacra, a pékségbe, szóval járjunk egyet. Kicsit furán nézett rám – éppen átfordult volna a másik oldalára –, de nem volt mese, fel kellett kelnie. Az ébredező sétány, a kocogók, a teraszokon reggeli kávéjukat fogyasztó helyiek olyan meghitt hangulatot árasztottak, amit már régen éreztem. Bele is huppantunk az egyik kanapéba és a frissen facsart narancsból készült dzsúz, a capuccino mellé kínált croissant elfogyasztása egy életre szóló élményt nyújtott a karnyújtásnyira ringatózó kis halászhajók és yachtok között.

Sajnos ez is elmúlt, de jöttek helyette a gyönyörű hazai tájak és élmények.Július végén a Művészetek völgyében, majd a fehérvárcsurgói Károlyi kastély díszudvarán rendezett gyertyafényes gitár- és hárfakoncerten voltunk, augusztusban pedig Puccini Messa di Gloria című művét hallgattuk meg az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában Carlo Ponti Jr. vezényletével. S micsoda környezetben! A monumentális művet Nemzeti Emlékhelyünk, a székesfehérvári Romkert díszletei között játszották. Ugyanitt láttuk a Szikora János rendezte Könyves Kálmán koronázási szertartásjátékot is. Augusztus végén pedig Pannonhalmán jártunk a bencés főapátságban. Az elmúlt nyárra az tette fel a koronát, hogy végre kézbe vehettem azt a képzőművészeti albumot, amelyet az 1991-ben elhunyt Szelestey László várpalotai festőművész tiszteletére terveztem és szerkesztettem. A lányaimat kicsi koruk óta arra neveltem, hogy a kultúra, a művészetek befogadása gazdagít. Bárhová is mentünk, a látnivalók tolmácsolására mindig felkészültem. Boldog vagyok, hogy mindezt ezen a nyáron is megtehettem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!