Vendégsarok: A könyv utóélete

Nem is tudom szinte már, mikor kerestek Németh László, Illyés Gyula, Passuth László, vagy éppen Tatay Sándor könyveket. Gondolhatnék arra is, hogy ezek a szerzők könnyűnek találtattak, úgy jártak, mint a múlt század húszas éveinek sikerírója, Pekár Gyula, de ez még álomnak is abszurd lenne.

TÍz éve még egyetemi polgároktól volt zajos az antikvárium, nem győztem a létrával szaladgálni, le-fel, könyvekkel a hónom alatt. Tanárok jöttek hosszú listákkal, mik hiányoznak az iskolai könyvtárból, meg olyan vevők tucatjai, mint az az idős úr, aki havi rendszerességgel jött és " vadászta" Urbán Ernő, Galgóczi Erzsébet és Bertha Búlcsú műveit. Idővel aztán elmaradtak az egyetemisták, az iskolai könyvtárak kulcsa a portán lóg, az idős úr meg, úgy remélem, csak azért maradt el, mert nincs ideje bejönni két Urbán Ernő könyv olvasása közben...

A mostani, ritka vendég, a nagybetűs OLVASÓ már az első pillanatban tudtomra adja egyfajta testbeszéddel, hogy ő más, ő még a régi betűfaló, a könyv szerelmese, és ezt fizetéskor szóban is közli: Tudja, nekem nagyon fontos, hogy ne csak a betűket lássam, hanem érinthessem is a művet, érezzem az illatát, az ágyba is magammal vihessem, a strandra is, amit egy monitorral nem lehet...

Erről aztán eszembe jut az e-bookos úr, mert elektromos olvasót mindenhová lehet vinni, ha az embernek nem hiányzik a friss nyomdaillat, nos, ez az úr egyszer bejött hozzám, hogy közölje: nem olcsón ugyan, de vett egy ilyen ketyerét, és Így több könyvet már nem fog vásárolni... Thaiföldre ment nyaralni, és, képzeljem, az olvasógép akkumulátora végig bírta a hosszú repülőutat! Akárhogy, de a hangoskönyv, az e-book tulajdonoshoz azért eljut a mű, és ez a legfontosabb! Az igazi baj ott kezdődik, mikor mindenféle irodalmi igény nélkül élnek egyre nagyobb tömegek.

Hallgattam egyszer egy rádiós beszélgetést az áldott emlékű Monok Istvánnal, aki az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója volt. A riport vezérfonala természetesen a könyv, az olvasás volt, az, hogy lehet-e ezek nélkül élni, érdemes-e? Monok István bizakodó volt. Azt mondta, hogy olvasás nélkül nincs szókincs, nem lehetséges értelmes kommunikáció, házasságok mehetnek tönkre, ha nincsenek közös olvasmányélmények, ha a házastársaknak nincs miről beszélgetniük. Szerinte van tizenkét alapmű, amiket minden embernek el kell olvasnia ahhoz, hogy teljes lehessen az élete. Tapasztalata szerint erre rá is jönnek az emberek, van, hogy csak negyven-, ötvenévesen, de legalább ezt a tucatnyi művet elolvassák. Ez akkor megnyugtatott kissé engem.

Aztán váltakoztak a rossz és jó hírek; az Egyesült Államok két legnagyobb könyvterjesztő hálózata sorra zárja be az üzleteit... Angliában harminc százalékkal csökkent az eladott könyvek száma egy év alatt... Aztán egy jóremény-hír: Németországban negyven százalékkal nőtt az antikvár könyvek iránti kereslet!

Erre aztán úrrá lesz bennem az optimizmus, és eszembe jutnak a közelmúlt szép dolgai. Tibor, a kifinomult műveltségű politikus, aki, ha Veszprémben jár, mindig betér hozzám, és soha nem megy el üres kézzel, megtalálja a kincset. Marci, a rocksztár, aki különleges irodalmat kajtat, mostanában kortárs finn és orosz Írók műveit, valamint „zsoltársúlyú" verses köteteket. A Németországban élő hölgy, aki évente egyszer két tömött táskányi magyar irodalmat vásárol. Regina, a „Varázshegyes". A Bulgakov és Stefan Zweig-megszállott ügyvédnő, a hévízi házaspár... És most csak úgy tolulnak fel bennem a többiek is, akik reménységgel töltenek el engem. Meg az antikvárium irodalmi rendezvényeinek sikerei is, amiket rendszerint Brassai Zoltán vezet. Mikor Závada Pál, Grecsó Krisztián, Fenyvesi Ottó, Géczi János, Oravecz Imre, Ferdinandy György, Grendel Lajos beszélgetős estjein tolonganak a fiatalok. Mikor egy-egy slam poetry esten lázban égve írják „tízszavas" verseiket a fiúk, lányok, és izzó tekintettel szavalják őket el aztán. Mikor Barnabás, a gimnazista értő kritikát ír Fenyvesi Ottóról, Oberfrank Pálról és Dezső Tóniról a Séd kritikai folyóiratba, akkor igenis ment és megy előrébb a világ a könyvek által...

Molnár Sándor antikvárius