Hétvége

2016.06.17. 16:25

Véget ért a tanév

Amikor szerdán véget ért a tanév, azzal jött haza a nyolcéves fiam az iskolából, hogy: De jó, vakáció! Aztán hozzátette: nekem már most hiányzik az iskola.

Bár ilyen kijelentést a gyerekek nem nagyon szoktak tenni, már csak azért sem, nehogy kicikizzék őket, mégsem lepődtem meg. Olyan iskolába jár, ahová másodikos létére minden reggel lelkesen indul, soha nem kellett azon veszekedni vele, miért kell iskolába járnia. S szerintem az osztálytársak többsége is így van vele. Hogy mi a titok nyitja? Talán csak annyi, hogy szeretik a gyereket. Két olyan tanító nénije van, aki még fél ötkor is mosolyogva ül az osztályteremben viháncoló kiskölykök között, és javítja a házi feladatot, aki szombaton elmegy megnézni a gyerekek birkózóversenyét, vagy farsang előtt több estén át varrja a huszonkét törpejelmezt nekik. S bár nagy tempóval tanulnak, és a számonkérés rendkívül szigorú, mégis mindig marad idő játékra. Amit egyébként vinni lehet, sőt nálunk reggel kötelező rituálé a játékválasztás. A gyerek gyerek maradhat, és ez minél tovább van így, annál jobb, nem szabad belőlük már 6-7 évesen kis tanulógépeket faragni. Biztos vagyok benne, hogy ezek a kisdiákok úgy emlékeznek vissza majd az iskolára, mint ahogy én és társaim a saját, azóta sajnos megszüntetett általános iskolánkra, mely már csak internetes emlékoldalként él tovább, és ahová több ezer régi fotót töltöttünk fel magunkról és az iskoláról. Az is olyan iskola volt, ahol szerették a gyerekeket, és én még ma is levelezek az egykori tanító nénimmel.

Ami pedig igazgatóként is jólesik, hogy bár a miénk egy középiskola, és azt sem nagyon díjazzuk, ha játékot hoz a gyerek órára, mégis szívesen járnak hozzánk a tanulók, ahogy én is annak idején. S ma már azt sem szégyellem bevallani, hogy augusztus közepén nagyon vártam a szeptembert, az iskolát, a kollégiumot, a barátokat. Beosztásomból adódóan gyakran találkozom öregdiákokkal, ebben nagy szerepe van annak is, hogy hat éve emlékdiplomát állítunk ki a nevezetes érettségi találkozókon számukra. Nagy öröm hallgatni az ezüst-, arany-, sőt két éve már a gyémántdiplomások elbeszéléseit arról, milyen jó volt akkor is iparis (vegyis) diáknak lenni, milyen remek tanáraik voltak. Elkötelezettségüket egykori al-ma materük iránt az bizonyítja legjobban, hogy az 1954-ben érettségizettek Vegy(i)érték néven díjat alapítottak a mostani diákok számára. Ma már az utánuk jövő évfolyamok veszik át a stafétabotot. Ettől lesz jó egy iskola. Nem az interaktív táblától, nem a Kliktől, nem a kísérleti tantervektől és tankönyvektől, hanem az olyan tanároktól, amilyenek a gyémántdiplomásainknak vagy nekem voltak, és amilyenek a kisfiamnak és sok más gyermeknek is vannak. Ugyanis az előbbiek holt eszközök, melyek magukban semmit sem érnek, mert nem szeretik a gyerekeket, a jó pedagógusok ellenben igen. Ez a szeretet szárnyakat ad a gyerekeknek. Nekünk pedig, szülőknek és tanároknak ez a dolgunk, engedjük őket magasra törni.

Irányi László, középiskolai igazgató

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!