Tizennégy gyerek édesanyja - "A legnagyobb útravalót kaptuk, megtanítottak bennünket dolgozni"

- Hét fiú, hét lány született a családba: az első 1949-ben, a legkisebbek, az ikrek 1964-ben. Péter bátyám meghalt, de mi, többiek élünk, virulunk. Nemcsak anyuka, a bátyja is él, 95 éves. Mi, a Ványa család utoljára három éve találkoztunk, anyuka 90. születésnapján. Mára romlott az egészsége. Fekvő beteg ugyan, de olyan éles az esze, mint a penge, amilyen én csak szeretnék lenni. Egyszerűen mindent tud; kivel mi van a családban, meg lehet vele beszélni a világeseményeket, a hazai történéseket - mondja büszkeséggel Magdi.

Édesanyjának mindenhez van egy javaslata, Számon tartja, kinek mikor van a névnapja, születésnapja. Ünnepek előtt is küldenek egymásnak kör e-mailt, de az anya most is figyelmezteti gyerekeit: - Ha valaki ír neked, fiam, az várja a választ, írj te is neki! A családi találkozókról annyi fotójuk van, mint csillag az égen. Ha csak páran összefutnak derűsen, emlegetik anyuka és apuka aranyköpéseit.

A családi találkozókról annyi fotónk van, mint égen a csillag - mondja Ványa Magdolna

- Nagy-nagy és egyre növekvő szeretettel, tisztelettel, ámulattal nézzük a mi törékeny, konzervatív falusi asszony anyánkat, aki úgy lett feleség, hogy a szülei meg az egyház eldöntötték - idézi a családi történet kezdeteit Magdi. Megvolt az esküvő, attól kezdve az ifjú pár együtt élt az anyóssal és a nagymamával. Jöttek a gyerekek. A szüleik nagy házat építettek, a három szobában sok ágyat kellett elhelyezni, ketten-hárman is aludtak együtt, sőt még azt is megoldották, hogy a paplan alatt olvassanak. Édesanyjuk nem szólt ezért, fontosnak tartotta, hogy ne az alig ötszáz lelkes kis falu legyen a gyerekei jövője.

- Jó tanulók voltunk, és mindenki tovább is tanult; mérnök, tanár lett, ilyen-olyan szakmát szerzett. Ha ma egy hivatalos levelet kell összeállítanom, azonnal megjelennek előttem anyuka gyöngybetűi, amint írja a kérvényeket, hogy például ne kelljen kollégiumi díjat fizetni. Ennyi gyerekre egyszerűen nem győzték volna, hatan-heten jártunk egyszerre iskolába. Nagyon szegényes, de jó gyerekkorunk volt. Azzal kezdődött a nap, hogy elvittük a tejet a csarnokba, vagy a darálnivalót biciklin, utána mentünk iskolába. A szüleinkkel együtt sokat dolgoztunk, voltak állataink, kert, különböző mezőgazdasági munkák, a háztartás, de minden lehetőséget meg kellett ragadni. Akkor persze háborogtunk, de most nagyon hálás vagyok érte. Apánkat 45 évesen leszázalékolták a szívbetegsége miatt, akkortól még több hárult anyánkra, de mindent megoldott. Emlékszem, három-négy kenyeret sütött egyszerre. 15-20 literes fazékban főtt a leves, és a legjobb falatokat mindig azok kapták, akik éppen a legnehezebb fizikai munkát végezték - folytatja Magdi.

Utoljára hiánytalanul 1992-ben voltak együtt Ványa-találkozón, mert szétszóródtak, még Amerikában is lakik két testvér. Itthon Pesten, Szombathelyen, Hódmezővásárhelyen, Szegeden, Magyarcsanádon, Biharkeresztesen élnek, Magdi Veszprémben. Katika Dunavecsére került, ők is nazarénusok 13 gyerekkel. Kertészetük van, már besegít az 5-6 nagyfiú, ügyesen gazdálkodnak.

- Nekem két lányom van, 33 és 30 évesek. Igyekeztem továbbadni az alapelveket, amiket megtanultam, a nyitottságot, hogy mindent meg lehet kérdezni, hogy szót kell fogadni, hogy össze kell tartani, mert a család a legfontosabb. A Ványa család létszáma ma: 14 gyerek, 31 unoka és 26 dédunoka.

- Nemrégiben óriási öröm ért; anyuka az én gyerekemnek ajándékozta azt a Károlyi-bibliát, amiből apukám mindig felolvasott. Nekem is nagyon fontos, hogy minden nagy ünnep bibliaolvasással kezdődjön - fejezi be a történetet Ványa Magdolna.