Tátrai Tibor gáznak tartja, hogy a vallás nevében ölik egymást az emberek

2017. június 17., 10:00 szerző: Varga Róbert fotós: Penovác Károly
komment
Ateista vagyok és tudom, élem, hogy a rock and roll nem tánc. Felneveltem három gyermeket, nyolc unokám van, szeret az ország, csináltam ötven lemezt és otthon boldogan összejövünk a családdal.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

- Minden vallásnak a szeretet a lényege, nekem megy ez egyházak, előírások nélkül is - vallja Tátrai Tibor, az ország egyik legjobb és legnépszerűbb gitárosa, az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hatású magyar rockzenésze, aki nemrég ünnepelte 65. születésnapját.

A közelmúltban Balatonfüreden lépett fel és ekkor beszélgettünk vele arról, menynyire zavarja az idő múlása, mit köszönhet legendás példaképeinek, ő miért nem halt bele a rock and rollba, és foglalkoztatja-e, mi marad fenn zenéjéből az utókornak.

Mosolyogva mondta: amikor negyven éves lett, az jobban zavarta, mint a mostani életkora, mert úgy érezte, akkor elérte a felnőttséget, vége lett a fiatalságának. Azóta nem lelkesedik a születésnapjaiért, az unokáit ünnepli mindig nagy szeretettel. Jeles napokon és azon túl is. Az idő múlása sem foglalkoztatja különösebben, szellemileg, alkotó emberként, muzsikusként teljesen a topon érzi magát, de észreveszi, hogy a teste, a fizikuma kopik. Kipróbált sok dolgot, ahogy megfogalmazta: pusztította is magát rendesen, vadul élt, de érzi, hogy öregszik, vissza kell vennie a gázt.

Gyakorol a mai napig otthon, olykor fél napokat is gitározással tölt és több együttessel koncertezik. Szüksége van arra, hogy sokfajta formációban és stílusban zenéljen, őt mindig ez hajtja és hajtotta előre a pályán. Halkan jegyezte meg, ne vegye senki nagyképűségnek, sokat tett és dolgozott mindazért, amit elérhetett. Nyughatatlan, keresi az újat a zenében, az utakat most is, de mindig hű marad a gyökereihez és példaképeihez. Mert így gondolhat vissza most arra, sokkal többet kapott a zenétől, mint amit valaha is megálmodhatott. A kezében, lelkében, a hangszereiben ott lehet a magyar rock and roll története.

Ma már nincs meg a zene felfedezésének a kora, céltudatos munka alakult ki, s ebben kell mindenkinek az útját, helyét, értékrendjét megtalálni - mondta lapunknak Tátrai Tibor Fotó: Penovác Károly

- A múlt napról napra fényesedik és gyönyörűbb lesz. Amikor 1968-ban meghallottam Radics Bélát gitározni, másnap nem mentem be a gimnáziumba. A család nem volt túl lelkes, hogy azt mondtam: „szevasztok, lepattantam, mert mást szeretnék csinálni az életben, mint aminek ti szántatok." Egy olyan korszakban, amikor öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben jártak az emberek. Radics mellett Orszáczky Miklós az, aki meghatározta az életemet. Az ő tudása, lelke, képessége, tehetsége ami vezetett, hatott rám, olyan volt számomra, mint egy guru. Ráléphettem vele egy ösvényre, amire egy olyan angyalföldi vadmarha, mint én, nem is gondolt akkoriban. Nekik köszönhetően találtam meg a zeném, átalakítottam a stílusom, s boldog voltam, hogy tanulhattam tőle is és Bélától, akinek eleinte a roadja voltam - mesélte Tátrai Tibor, aki arra a kérdésre, hogy ő miért nem halt bele a rock and rollba, mint több régi zenésztársa, akik két végén égették a gyertyát, azt válaszolta, mindez csak a genetikának köszönhető. Jó géneket örökölt szüleitől, s mindemellett fiatal korában sokat sportolt. Birkózott és félnehézsúlyban bokszbajnok is volt. Erős a fizikuma, kitartó, nagy küzdő, maximalista. Ám, ettől függetlenül is el lehet repülni ebben a műfajban is, mint az élet más területén.

S hogy mi zajlik benne le játék közben? Azt felelte, nehéz erről beszélni. Ő nagyon beleéli magát a zenébe, így kerül egyfajta transzra hasonlító állapotba, s ez viszi mindig előre az improvizációs íveket. Úgy gondolja: a muzsika, az együtt zenélés olyan, mint a szerelemből megkötött házasság. Mindenki beleadja a maga érzelmeit, ezek egymásra hangolódnak és hatnak a másikra. A közönség pedig mindebbe belekapcsolódva részese lehet a nagy játéknak.

Őt soha nem a pénz érdekelte, amikor csatlakozott egy-egy bandához. Nem pénzéhes, egyformán osztotta a gázsit akkor is, amikor az ő neve húzott egy-egy produkciót. Neki az nem fér bele, hogy valaki, akivel együtt zenél, az kevesebb fellépési díjat vigyen haza, mint ő.

Tátrai Tibortól többen tanultak az elmúlt évtizedekben gitározni, miközben ő nem nézi a tehetségkutató műsorokat. Egyáltalán nincs elragadtatva tőlük.

- A valódi tehetségkutató műsorokat régen úgy hívták, Ki mit tud? és Táncdalfesztivál. Ezekben tűntek fel olyan, mai napig is pályán lévő előadók, akik saját dalokkal, produkciókkal indultak. Ma a legtöbb tehetségkutató műsorban a gyerekeket felöltöztetik valaminek és elénekeltetnek velük valamit, akár egy karaokebárban. Kiszolgálják a közönséget, amit úgy hívnak showbiznisz, de nevezhetjük szórakoztatóiparnak is. Az alkotóművészet átváltozott szubjektívből objektívvá és ez árt a muzsikának is. Mozart és a többi nagy gyertya mellett komponált maradandót, ma pedig egy fiúra ráaggatnak lányruhákat, bohóckodik azokban valamit és ezt kellene értékelni tehetségként, művészetként, miközben másról szól az egész. Ma már nincs meg a zene felfedezésének a kora, céltudatos munka alakult ki, s ebben kell mindenkinek az útját, helyét, értékrendjét megtalálni. A közönség pedig dönt - összegezte gondolatait a remek zenész, aki hozzáfűzte: a Beatles 1967-es Bors őrmester lemeze vagy Jimi Hendrix albuma, amelyen szerepel a Hey Joe, ma is szentírás azok számára, akik tényleg ezt a zenét szeretnék képviselni. Mert a gyökerekhez, alapokhoz ragaszkodni kell. Példaként említette, hogy a jogászoknak is el kell sajátítaniuk a római jogot, miközben ma már mások a jogi keretek és törvények.

Tátrai Tibort nem foglalkoztatja különösebben az, hogy mi marad majd fenn mindabból, amit eddig elért a pályája során. Nem hívő ember, el tudja fogadni a vallásokat, ugyanakkor az ő szavaival élve azt gáznak tartja, hogy a vallás nevében ölik egymást az emberek. Ateistának tartja magát, akinek a sors adott utat, pályát, hivatást, családot. Felnevelt három gyermeket, nyolc unokája van. Örül, ha hallgatják az emberek a zenéjét, kíváncsiak a koncertjeire. Jobban szeret ma is kocsmákban játszani, mint hatalmas színpadokon, mert vélekedése szerint minél közelebb lehet egy zenész a közönséghez, annál jobban tud eggyé válni velük és ott derül ki igazából mindenkiről, mire is képes valójában hangszerével és a gitárpengetőjével.

Ha választania kellene egy számot, amelyben benne lenne az élete, lelke, vallhatna a zene nyelvén magáról, Hendrixtől a Little wing című balladát játszaná. A dal címe szabad fordításban Pici szárny. Ez a lírai muzsika köti össze őt és a világ szinte minden zenészét a nagy példaképpel, egy műfajjal, stílussal, a blues és rock and roll gyökereivel, a zenei forradalommal és ez elmúlt ötven évvel is.

Ez adott neki nem is pici szárnyakat a zenében. Ettől érzi jól magát a bőrében. Tátrai Tiborként, viccesen Tibusz hungarikusként, a magyar gitárkirályként. Mert a rock and roll tényleg nem egy tánc.

Varga Róbert

2017. június 17., 10:00 szerző: Varga Róbert fotós: Penovác Károly

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...