Hétvége

2015.05.08. 18:55

Szobor Kondor atyának

Majd' húsz éve, hogy írhattam a Padányi katolikus iskola tanulóinak portugáliai útjáról. A gyerekek Fatimába utaztak.

Őrsi Ágnes

Gyökeret vert bennem egy kívánság: de jó lenne Fatimába utazni! Ismerősöm azt ajánlotta, forduljak Kondor atyához segítségért, ő mindig szívesen fogadja a magyar zarándokokat. Nem jutottam el odáig, hogy megkeressem, de ettől kezdve fatimai álmom összefonódott Kondor Lajos nevével. Múltak az évek, és 2002-ben a lányommal együtt ott találtam magam a Kaposvári Egyetem természetjáró szakosztályának autóbuszán; Spanyolország, Portugália volt az úti cél. Akkor jutottam el Fatimába. Jártunk a jelenések templomában, végigjártuk a szabadtéri szertartáshelyeket, amelyeken öt-hat nyelven miséztek egymás mellett. Rengeteg zarándok gyűlt össze. Sokan jöttek segítségért fohászkodni, és sokan köszönetet mondani. Mert mindig van miért. Fatimában ennek sajátos formáját láttuk: különböző korú asszonyok térdükre kötözött párnákon csúszva érkeztek a kegyhelyhez. A sok-sok vezeklő vagy hálálkodó nő nyomán fényesre kopott a kő. Én is köszönetet mondtam, és úgy éreztem, ha ide eljutottam, ezután már minden sikerülni fog. Gyakrabban kellene Fatimára gondolnom! A napokban jutott eszembe, amikor arról szóltak a hírek, hogy halálának ötödik évfordulóján felavatják Fatimában Kondor Lajos szobrát a róla elnevezett téren. A szervita szerzetes évtizedeken keresztül szolgált Portugáliában, sokat tett a gyermekként meghalt Jacinta és Ferenc boldoggá avatásáért. Nővérük, a jóslatokat közzétevő Lúcia 2005-ben, 98 évesen hunyta le szemét Coimbrában. Lajos atya magyar menekültek adományaiból ötven éve hozta létre a Szent István-kápolnát és a Magyar Kálváriát. Utóbbi stációi azoknak is közös imahelyet jelentenek, akik a hazájuktól távol élnek, mondta szoboravató beszédében Áder János köztársasági elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!