Száz éve halt meg

Hornig Károly az egyházmegye másfél száz évvel korábbi főpásztorához, Padányi Biró Mártonhoz mérhető jelentőséggel rendelkező püspöke volt. Német anyanyelvű budai polgárcsaládban született 1840-ben. Alap- és középfokú tanulmányait anyanyelvén és latinul végezte, majd a pesti teológiára iratkozott be az esztergomi egyházmegye növendékeként, hogy magyarul is folyékonyan megtanuljon beszélni. Pappá szentelése után, 1862-ben a bécsi Augustineum növendéke lett, ahol 1869-ben doktorált biblikumból és egyháztörténelemből. Egyetemi tanár lett a Központi Szemináriumban, 1872-től a Vallás- és Közoktatási Minisztérium osztálytanácsosaként világi közigazgatási hivatalokat is viselt. 1878-tól az esztergomi prímási aula irodaigazgatója és esztergomi kanonok lett. Tehetsége és képességei alapján 1883-ban címzetes püspöki rangot kapott, majd 1888-ban veszprémi püspökségre jelölték, amit el is nyert. 1912-ben bíbornok lett. A veszprémi püspökök között ő volt az első, aki a bíbornoki kollégiumba jutott.

Írók és művészek kiképzésére sokat áldozott. Huszonöt éves püspökségét fejedelmi adományokkal és kiváló intézményekkel örökítette meg. Irodalmi munkássága is említésre méltó: még esztergomi kanonokként szerkesztet-te a Religio című folyóiratot, Veszprémben létrehozta az Egyházmegyei Könyvnyomdát, 1899-ben elindította az egyházmegye kiadásában megjelenő katolikus városi hetilapot, a Veszprémi Hírlapot. Mint veszprémi püspök 1916. december 30-án Hornig Károly élt utoljára a veszprémi püspökök ősi előjogával: a bíboros-püspök koronázta meg az utolsó magyar királynét, Zitát.