Hétvége

2015.05.13. 08:05

Staféta Fodor Csabánéval

Németh Nóra azt kérdezi Fodor Csabánétól, hogy milyen hatással van a gyerekekre a bábozás.

Mátételki András

- A játékot szerető gyerekek mindig nagy lelkesedéssel vették kezükbe a bábokat, díszleteket, amelyeket közösen készítettünk - meséli Fodor Csabáné pedagógus, aki több mint húsz éve vezeti a veszprémi Simonyi általános iskolában a bábszakkört.

A staféta következő vendége: Utassy Istvánné
Fotó: Mátételéki András


- Számos mesét állítottunk színpadra, ahol énekkel, zenével, tánccal egészítettük ki az előadásainkat. Csodálatos világ ez, amelyben minden megtörténhet, éppen úgy, mint a mesében. Bábozás közben szükség van a fantáziájukra, s észrevétlenül csiszolódik a beszédstílusuk. Egymásra figyelnek, kialakul bennük a beleélés képessége, a kapcsolatteremtés, a humorérzék, fejlődik a képzeletük. Nekik jobb lesz nem csak a nyelvi kommunikációs képességük. A játék segíti a szociális alkalmazkodást, s fejlődik a személyiségük is. Továbbá erősíti az empátiát, a szeretet, a nyíltságot, a barátságot, amikor első személyben élik át az eseményeket.

Azt kérdezi Utassy Istvánnétól, hogy miért alapította meg az Év olvasója díjat.

Mátételki András

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!