Hétvége

2016.07.29. 12:29

Staféta Bardon Rékával

Kőműves Judit azt kérdezi a csabrendeki Bardon Rékától, hogyan készül a patkolt tojás?

Mátételki András

- A párom, Csík Tamás kovácsmester megtanított patkót kovácsolni, én pedig ugyanúgy készítem a tojásra való kicsi, néhány centiméteres  patkókat. Nem vasat használok, hanem különböző lágy fémeket, amiket lehet hidegen, tűz nélkül is  formálni. A munkához kicsi üllőt, kalapácsot használok, a párom készített nekem szegfejező eszközt, amellyel a különböző vastagságú huzal anyagból kikalapálom a szegecseket, és kialakítom a szegek fejét. Ezeknek a segítségével rögzítem a patkókat vagy más díszítményeket a kifújt tojás héján, oly módon, hogy a megívelt szeg a patkón keresztül bejut a tojásba, majd a patkó mellett előre kifúrt kicsi lyukon előbújik, és visszahajtva rögzíti a patkót, hasonlóan a lópatkoláshoz. A tojásaimat zsűriztetem, jelenleg egy tanulmányon dolgozom, ami a tojáspatkolás történeti kutatásairól és a mesterség gyakorlati bemutatásáról szól. Tamással együtt elnyertük a Népművészet Ifjú Mestere és a Népi Iparművész címet. Mindketten kutatjuk a térség népi hagyományait is. Csuhézással is foglalkozom. Gyakran hívnak bennünket népművészeti és hagyományőrző programokra kiállítani, bemutatót tartani.

Bardon Réka azt kérdezi Fábiánné Sáray Annától, hogy mennyire népszerű a strandkönyvtár Almádiban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!