Staféta Ábrahám Emilnével

- Szeretni kell az elesett embereket - jelenti ki a 70 éves, gyulafirátóti asszony, aki hozzátette: mindenkinek van valamilyen küldetése az életben. - Nagy családban, szegénységben nőttem fel. Édesanyánk egyedül nevelt fel bennünket. Egymáson is kellett segítenünk. Amikor a 90-es évek elején a férjem lebetegedett, kezdett foglalkoztatni az egészségüket részben elvesztők lelkivilága. Ezért is vállaltam sok éven át az önkéntes munkát a megyei kórházban, ahol jól jött a nővéreknek, hogy bizonyos teendőket átvállaltunk tőlük.

Ábrahám Emilné

- Odaültünk a gyógyulni vágyók mellé, hogy beszélgessünk velük, elmondhassák azt, ami a lelküket nyomta. Akár családon belüli gondokról is beszélhettek. Műtét előtt nagy segítség hárult ránk, hogy oldjuk bennük a feszültséget. Máskor bevásároltunk nekik a büfében, könyveket vittünk be, segítettünk az ételosztásban, elkísértük őket a vizsgálatokra, gyógytornára, karácsonykor díszeket vittünk a kórtermekbe. Egy ideje nem járok be, most a férjemnek van rám nagy szüksége. Mindemellett idéntől a sztomás betegek egyesületének vagyok a titkára: főleg pályázatokat írok, hogy minél több közös programon vehessenek részt.

Azt kérdezi Mészáros Józseftől, hogy féljünk-e a denevérektől.