Hétvége

2015.10.30. 16:38

Sárga jácintok a síron

Bakonyság – Történet, amelyet romantikusnak is nevezhetnék, ha a szó nem lenne túl harsány a halál dialektikájához, vagy ha a halálnak volna stílusirányzata.

Márkus Zoltán

Az utolsó előtti századforduló körül hazánkból rengetegen „tántorogtak ki” Amerikába. Idehaza nem volt munka, nem volt pénz, nem volt megélhetés. Bakonyságról kiváltképp sokan vándoroltak ki. Emiatt a községet Kis-Amerikának nevezték a térségben.

Az első világháború kitörése hazaféltésből sok hadra fogható férfit szólított vissza. Jöttek mások is, akik nem tudtak megkapaszkodni ott, vagy becsapottnak érezték magukat. Mokány legények közt egy törékeny nő, Réfi Gábor három lánya közül valamiért Mária is hazatért. Megélhetésért, a pénzszerzés folytonosságának reményében a falutól nem túl távol, a csóti erdőben kialakított fogolytáborban vállalt munkát. Úttalan utakat járva ide, nap mint nap egy vagy másfél órás gyaloglást követően érkezett meg. Ennél fontosabb és érdekesebb, hogy a táborban megismerkedett Sifter Pállal, és hamarosan megszerették egymást. A frigyre lépéssel sem késlekedtek. Ezt gyermekáldás követte, egymás után kétszer. Igen ám, de ki tudta, milyen kórság lappang az édesanya halvány arca mögött? A halál egyik főtisztje szegődött a szép fiatalasszony mellé. A neve: marbushungaricus. Mivel sokfelé és hevesen „kaszált”, a tüdőbajt magyar betegségnek nevezte a közszáj.

„A halál nem vitapartner – mondhatjuk Örkénnyel –, mert csak ezt tudja: nem.” 1920 októberében az egyik, 1921 januárjában a másik kislány halt meg. Az anyjuk emlőjén nevelkedtek, s a halálok: tüdőbaj. 1921 márciusában meghalt a gyermekek édesanyja: Sifter Pálné Réfi Mária asszony is.

A jácintok láttán a faluban találgattak: - Visszatért az özvegy édesapa a hármas veszteség halmához? Vagy csak a lelke szállt szeretteihez a kicsi településen eddig nem ismert virágok formájában?
illusztráció: archív

A történetet itt akár be is fejezhetném, de a folytatás valamiképp az élet diadala a halál felett. Réfi Gábor annak rendje-módja szerint végkielégítette Siftert, aki két busa ökör örökséggel még feleségének temetése napján elvándorolt széles ez országon végig, évtizedeken át a szél se hozott felőle újságot Bakonyságra.

Közel hét évtizeddel a tragikus események után, 1988 tavaszán valaki sárga jácintcsokrot helyezett a közös Sifter-sírra. A faluban elkezdtek találgatni: – Visszatért az özvegy édesapa a hármas veszteség halmához? Vagy csak a lelke szállt szeretteihez a kicsi településen eddig nem ismert virágok formájában?

Micsoda véletlenek vannak, mondjuk néha. És valóban! Hamarosan fény derült a különös történetre. Sifterné Réfi Mária unokahúga a férjével együtt a keszthelyi búcsú sátrai közt nézelődött. Egy bazáros névtáblán feltűnt nekik az egervári Sifter Gyula neve. Sifter. Nem túl gyakori név. Már miért ne szólítanák meg az illetőt? Kicsi a világ. Kiderült, hogy az ominózus családnév viselője Sifter Pál unokaöccse, aki mindent tud nagybátyjának bakonysági veszteségeiről. Közölte, hogy rokona annak idején a két ökörrel az Alföldön állt meg. Ott új házasságot kötött. Ismét két gyermeke született. Sifter még él, de gyengélkedik. Ezenkívül mozgásképtelen. Emiatt Dénes nevű fiát és annak feleségét kérte meg, hogy az emlékek súlyának további csökkentése érdekében róják le kései kegyeletét a bakonyaljai település sírkertjében. Vagy cáfolni kívánta Ravaisson francia bölcselőnek a halálról vallott felfogását, miszerint: „Elmegyek, mielőtt az utolsó szót kimondtam volna?”

Tizenkét évvel a múlt század vége előtt Sifter Dénesék azt gondolták, hogy sok évtizeddel a történtek után a kiüresedő faluban hiába keresne rokonokat, ezért nem is kérdezősködött felőlük. A balatoni városban történt véletlen találkozás alkalmával azonban sokáig lapogatták egymás derekát a rokonságukra fényt derítők.

S jut eszembe: ha megfaggatnánk minden sírkeresztet, kiderülne, hogy akik néha vagy sokszor egymás ellen élesítik fegyvereiket, azok alkalmasint, szegről-végről mind rokonok vagyunk mi ezen a drága magyar földön.

Jól tudja ezt özvegy Márkus Imréné Kiss Ágota asszony, aki sok idő múltával is folyamatosan és szépen gondozza a Sifterek hármas sírját. Köszönet érte minden jó szándékú ember nevében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!