Óvodás lesz az unokám

Már vagy egy éve elkezdődött a családban az ovidili. Az atyafiság aggódva figyelt; nem eszik rendesen a gyerek, nem akar délben lefeküdni. Mi lesz az óvodában, ha minden gyerkőc vígan falatozik, ebéd után édesdeden alszik, csak a mienk dacol óvónővel, dadával, társaival? Szégyenbe ugye nem maradhatunk. Nosza, kezdődjék a szoktatás! Fokozatosan, szépen lassan. Van még idő! Először a meggyőzéssel próbálkozunk. Egy hajdani agitátor elbújhat mögöttünk. Mégis több sikerrel járt annak idején, mint most mi.

A szép szónak kevés a foganatja. Jöjjön hát a szigor! Azt meg hogyan kell? Hiszen olyan kicsi még! Aztán rájövök, hogy hány felnőttnek beszélhetnek akár milliónyian. Ha eltökéli magát nincs az a szép szó, vagy atyainál is erősebb szigor, ami akaratát megváltoztatná. Márpedig óvodába menni kell! A szorongás csak fokozódik, amikor az intézmény nyílt napot hirdet.

Az óvónénik barátsággal, kedvesen fogadják a leendő tagokat és szüleiket. Közösen bejárják az óvodát. Örömmel állapítjuk meg, hogy itt talán az otthoninál is több játék van. Ez bizony jónak látszik. De az idő véges. A kis kalandoroknak véget ért a tanulmányút. Otthon eltörik a mécses. Ki kellett volna még próbálni a markolót, a dózert, a babákat, a babaházat, meg a többi mindent. Ez a kis pityergés megnyugtató jelzés a felnőttek felé. Minden bizonnyal csak a szülők és mi nagyszülők csinálunk ügyet az óvodába lépésből.

Gondolataim egy egészségügyi intézmény folyosóján születtek. Ezért kérem a kedves olvasókat, nézzék el nekem, ha mondataim kissé kócosak , de nem akartam összefésülni őket, mert így igazak. Töprengésem közben egy kedves hangra lettem figyelmes. Egy négy év körüli kisfiú énekelt: Orgona ága, barackfa virága az utolsó szótagokat jól megnyomva. Aztán az Iglicével folytatta csillogó szemeit édesanyjára függesztve. Az anya cuppanós puszival köszönte meg. Meghatódtam. Megcirókáltam a kislegény dús fekete haját és megdicsértem szép dalát, bátorságát. a kisfiú két kezét szélesre tárva a világ legtermészetesebb hangján csak ennyit mondott: Én már óvodába járok!

Váti Ferenc

Devecser