Hétvége

2016.04.21. 08:09

Vendégsarok - Kisvárosi szívek és hangulatok

Még ma is élénken emlékszem arra az ötven évvel ezelőtti áprilisi napra, amikor az egyetemi előadóteremben az egyik pesti csoporttársam azzal fogadott, hogy mostantól te is városi lány vagy, mert hallottam a rádióban, hogy a szülőhelyed, Tapolca nagyközség megkapta a városi rangot.

Balla Emőke

Örültem a hírnek, persze, hogy örültem. De azt is tudtam, hiába mondanám neki, hogy a mi szívünkben mindig is város volt.Ő, a nagyvárosi ezt úgysem értené meg, legfeljebb elnézően mosolyogna, mert neki a városfogalom a milliónyi arcú, de mégis arctalan Budapesttel egyenlő volt. Nem tudhatta - honnan is tudhatta volna -, hogy ismeretlen ismerősnek, "földinek" lenni micsoda óriási kincs, örökül kapott ajándék. Mert nekünk, tapolcaiaknak kisvárosinak lenni mindig is azt jelentette, hogy ismerős minden fa, bokor. Ismerős a várost északról körbeölelő, kalandra hívogató haraszt, barátként integet felénk a Szent György-hegy, a Csobánc. Az ablakunk alatt elmenőt megismerjük cipőjének koppanásáról. Ismerősként, barátként köszöntjük a sarki fűszerest, a kovácsot, a postást, a szomszédot. A tiszta időben a kertvárosig felhangzó vonatfüttyből nemcsak azt tudjuk meg, hogy beérkezett a pesti gyors, de a ma már nem létező, a vasútállomástól a városba vezető macskaköves út lovaskocsik és szekerek alatti "nyögését" is szinte halljuk. Azóta a fent megidézett áprilisi nap óta fél évszázad telt el, de a szívemben ma is élő kisvárosi létérzés segít abban, hogy újra és újra meghalljam a tóparti fűzfák susogását, a zúgó hangját. Csukott szemmel is látom a nagytóban és a kistóban ezüstösen cikázó csetriket.

A "belső mozim" még ma is segít abban, hogy kívülről lássam az úszni tanulásom történetét, azt az időszakot, amikor a Vízicsibe becenevet kaptam. Az itthoniak közül sokan még ma is így hívnak, s talán nem is tudják, hogy a tapolcai tóban már négyévesen elsajátított "tudományom" volt az alapja annak, hogy egyetemista koromban a testnevelő tanárom, Novák Ilonka, a helsinki olimpia úszóbajnoka beválogatott az egyetemi csapatba. Már többször idéztem Novalist, a német költőt, aki egy helyütt ezt mondta: az ember nem tesz mást, mint folyton hazatér. Igen ám! De mi a helyzet azzal, aki valójában soha nem tudott elmenni onnan, ahová született? Közéjük tartozom én is. Bár hívtak "messzi távolok", csábítottak idegen tájak, emberek, sok mindent láttam a világból, de mindig hazavágytam. A belső útjaimat járva térek újra és újra haza. Ahogy erősödik körülöttem a szél, úgy lesz egyre nagyobb  a csend bennem. Újra és újra megtanulok rácsodálkozni az engem körülvevő mikrovilágra, újra felfedezem, hogy a reggelben mekkora erő és ártatlanság van, és ezt sem évezredek, sem hatalmak nem módosíthatják.

Köszönöm neked szülővárosom, hogy újra és újra arra figyelmeztetsz, hogy a lelkemmel mérjem az időt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!