Hétvége

2016.01.01. 16:54

Mit mutat a kártya idénre?

Kemény év vár ránk, és csak azoknak tartogat jót 2016, akik képesek észrevenni az üzeneteket és változtatni a hozzáállásukon, viselkedésükön - hangsúlyozta Bognár Ferencné Anikó jósnő, masszőr, aki tizenhat éve foglalkozik természetgyógyászattal.

Penk Tímea

Bognár Ferencné úgy látja, hogy 98 százalékban tud segíteni azoknak, akik hozzá fordulnak a problémáikkal.

- A jóslást nem tanultam, ez nálam egy adottság, amit sokáig titkoltam. Agydaganattal élek, azaz huszonnyolc éve már nem is élhetnék, de felülírtam a karmámat - mondta Anikó, aki a kártyavetéssel egy útmutatást ad, de mindenkinek magának kell végigjárni az utat, észrevenni az üzeneteket és eldönteni, hogy milyen eseményeket görget be magának.

- A kártya szerint általánosságban elmondható, hogy kemény év vár ránk 2016-ban. Fáradtan, feszülten indul az új év, ami a betegségek kockázatát is növeli. Oda kell figyelnünk a figyelmeztető jelekre, hogy megőrizhessük az egészségünket! - hívta fel a figyelmet a jósnő, hiszen a feszültségek miatt a lélek sok esetben a testet is megbetegítheti. Sok ember akar majd új dologba kezdeni, mint például munkahelyet változtatni, új dologba befektetni. Ilyesmire csak azok számára alkalmas az idei év, akik már régóta tervezgetik a változtatásokat. Azokat azonban veszteség vagy betegség érheti, akik kényszerből vagy bizonytalanságukban változtatnának.

- Márciusban nagy fordulat várható vitákkal, konfliktusokkal, vagy akár országos szintű megmozdulásokkal. Különböző csoportosulások akarják kifejezni elégedetlenségüket és akaratukat. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy nem másoktól kell várni a megoldásokat - hangsúlyozta Anikó, majd sorolta a várható veszélyforrásokat: pszichoszomatikus betegségek, meggondolatlan viselkedések, családon belüli erőszak, veszekedések, verekedések, nem megszokott dolgok, mint például fegyverek használata is felszínre törhet.

- Háborút nem mutat a kártya, hanem háborúskodást, a környező országok konfliktusait. A békés egymás mellett élés nem lesz zökkenőmentes, határsértő események is bekövetkezhetnek, politikai értelemben is - foglalta össze. A jósnő szerint szembe kell nézni a múlttal, le kell zárni a régi, rossz dolgokat, és meg kell újulni. Egység akkor lesz, ha valóban egyet akarnak az emberek és keresik a közös megoldásokat. Az év harmadik hónapjára jöttek ki a sötét lapok, de a megújulás is akkor kezdődik. Márciusban dől el, hogy kinek milyen lesz az éve. Annak lesz jó, aki képes változtatni és észrevenni az univerzum, a szellemvilág üzeneteit.

- Májusban az érzelmi harcokra kell odafigyelni, megnőhet a válások száma. A nyári hónapokban politikai befolyásoltság várható, beleértve a valós veszélyek elpalástolását. A hetedik és a nyolcadik hónapban a pénz játszik főszerepet. Sajnos az emberek többsége nem ismeri fel, hogy a pénz csak egy eszköz. Azt kellene tudomásul venni, hogy a pénz nem a boldogságot hozza, hanem a megszerzésének a kínszenvedéseit: minél több van belőle, annál nagyobb fáradságot okoz - mondta Anikó. Az embereknek mindössze napi egy marék élelemre van szükségük. Ennél jóval többet megszereznek, mégis elégedetlenek. A megélhetés mögé bújva elromlanak a kapcsolatok.

- A családi egység megbomlását jelzi, hogy a nők már nem tudnak a férfiakra nézni sem férfiként, sem társként. Tovább terjednek a káros szenvedélyek, sokan munkamániásak, a számítógép rabjai, vagy akár külső szexuális kapcsolatot létesítenek azért, hogy bizonyítsanak másoknak, ahelyett, hogy otthon bizonyítanának. A nap huszonnégy órájában nem képesek harmonikusan elkülöníteni a munkát, a szórakozást és a családot - számolt be a devecseri jósnő. Anikó szerint azok az emberek jobban érvényesülnek, akik megnyugszanak, megbékélnek a munkahelyükön és olvasni tudnak a környezetük üzeneteiből, még mielőtt őket érné a baj.

- A kártya azokat az energiákat mutatja, amelyekre érdemes odafigyelni. Figyelmeztet minket a problémákra, de a kezünkbe adja a döntés lehetőségét: megoldjuk vagy tovább görgetjük. Mint ahogy az utunkba épülő dombocskát megmásszuk vagy kikerüljük. Ha nem akarunk szembenézni vele, akkor a végén már egy heggyé alakul át - érzékeltette a mondandóját a devecseri jósnő. Anikó azoknál a vállalkozásoknak lát fellendülést, amelyek számára nem a pénz a fontos, hanem az a törekvés, hogy másoknak munkahelyet biztosítsanak. Ahol az alkalmazottak elégedettek, ott fellendül a vállalkozás. Ha pedig rabszolgaként dolgoztatják őket, akkor fellázadnak az emberek és másoktól várják a megoldást.

- A gyerekeknek több mint a fele veszélyeztetett. Magas az alkohol, a drog, a depresszió és a bűncselekmények kockázata. A média felelőssége is óriási, hiszen az erőszakos akciófilmek világa eltávolítja a fiatalokat a realitástól. Csak az képes megújulni, aki felébred és felismeri a különbséget a hazugság és a valóság között - mondta Anikó, majd az egészségügy összeomlására figyelmeztetett. Ezen a területen is a pénz az úr a gyógyítás helyett. Ha feszült az egészségügyi dolgozó, nincs továbbfejlődés.

- Az összeomlás után jön a megújulás, de azt is tudomásul kell venni, hogy ne csak az orvostól várjuk a megoldást, hanem saját magunktól. Egy orvos például nem böjtölhet vagy diétázhat a beteg helyett. Rengeteg figyelmeztetés érkezik. Ezek közé tartozik az is, hogy bejöttek az országunkba idegen emberek, akik megmutatják gyengeségeinket és lerántják a leplet a problémákról. Jövőre, 2017-től akár egy harmadik világháború is elindulhat Európában, de felülírhatjuk ezt, ha felismerjük a botlásokat és el tudjuk őket kerülni - figyelmeztetett Anikó. Július közepétől a vallási energiák erősödnek fel. Fontos tiszteletben tartani mások hitét. A politikában barátok is ellenségekké válhatnak, és több párt alakulásának a lehetősége is fennáll a jósnő szerint, aki a KDNP megerősödését valószínűsíti.

Bognár Ferencné szerint elkezdődött egy kihívásokkal teli év. Ennek a kimenetele attól függ, hogy sikerül-e helyreállítani az egységet mind egyéni szinten, mind családon belül, mind a társadalomban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!