Hétvége

2016.05.27. 17:30

Mindörökre Zsuzsanna nővér - Piros Ildikó színművésszel szépségről, Szabó Magdáról és a belső tükörről

Mindig a saját utamat jártam, amire kijelölt a sors. Az életem leheltem bele a szerepeimbe, de soha nem vágyom vissza azokba. A belső tükörbe nézve jól érzem magam, és szeretek játszani a színpadon túl is – mondta Piros Ildikó színművész, aki idén a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) díszvendége lesz.

Varga Róbert

A pályafutása előtt tiszteleg a rendezvény, miközben ő is fellép majd az eseményen, megidézve Szabó Magda szellemiségét. Ebből az alkalomból beszélgettünk.

- A szépség előny vagy hátrány ezen a pályán?

- Amint foglalkozunk vele, hátrány, ha a belső dolgainkra figyelünk, s úgy élünk, akkor nem számít a külső. Kérdezhette volna ugyanezt a csúnyaságról is. Irritált, ha leírták a riporterek, hogy szép vagyok. Nem szerettem, nem tartottam fontosnak a pályámon. Ennyi idősen pedig már különösen nem ezzel foglalkozik az ember.

- Azt ne tagadjuk, hogy az ország legszebb színésznői között tartották számon.

- Sokat foglalkoztam művészettörténettel, és ebből a szempontból tartom fontosnak csak a szépséget. Umberto Eco A szépség története című könyve idézetekkel együtt arról szól, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről. Nekem például nem a milói Vénusz, hanem willendorfi Vénusz a kedvencem, ami ugye torz. Ám, ha jobban megfigyeljük, tanulmányozzuk, már észrevesz-szük benne mindazt, amiért készült, amiért idea volt egy időben. A színpadon, egy emelt téren, ahol leéltem az életem az elmúlt ötven évben, is érvényes az: a tehetségtelen csúnya lesz, mert nem a belső világát vetíti ki a szerepeire, a csúnyácskának vagy szürkének tartott tehetség pedig hirtelen ragyogni kezd.

- Megható vagy felelősséggel járó érzés az, hogy idén ön lesz POSZT díszvendége? Esetleg mindkettő?

- Óriási megtiszteltetés, ami nagy felelősséggel jár, de a kíváncsiság a legerősebb bennem, ami visz majd Pécsre is. Egész életemben hátrányként gondoltam arra, hogy vidékről kerültem Budapestre. Aztán a sorsom, a színészetem és sok vidékről pályára került kollégám teljesítménye is bizonyította, hogy a különböző tájakról hozott emberközelség, az ott gyökeredző lélek tud olyan töltetet, értékrendet adni, ami megtartó és hitelesítő erő is.

A színház mindig egy nagy lélegzés, az újrafogalmazás művészete, az élet pedig egyszerűen szép a maga színeiben - vallja Piros Ildikó
Fotó: Szabados Zsuzsa

- A nagy Madách Színházban is ezt érezte, a korszak legendás színészei között?

- Pécsi Sándor, Gábor Miklós, Vass Éva, Domján Edit, Psota Irén, Kiss Manyi közül sem mindenki volt budapesti. Tolnay Klári, aki számomra az egyik legkedvesebb ember marad az egész pályámon, s ajándéknak tartok minden vele töltött percet, nógrádi volt, én kecskeméti vagyok. Őt mindig úgy hív-ták a színpadra, hogy Klárika, Tolnay Klárika , míg minket csak vezetéknevünkön: Piros, Almási, Schütz, Huszti, Sunyovszky, szólított az ügyelő. Negyven év után engem az utcán, a színházban, a boltban Ildikónak hívnak. Ez egy adomány, melyet megerősített a közönség szeretete.

- Ehhez hozzájárult az Abigél című kultuszfilmben Zsuzsanna nővér szerepe, amely megalapozta kötődését Szabó Magdához is?

- Szabó Magdával és férjével, Szobotka Tiborral először 1972-ben találkoztam, később elkezdtem írni és szerkeszteni egy estet velük megélt emlékeimből és az írónő műveiből, gondolataiból, amelyekből először Debrecenben adtam elő részleteket. Most a POSZT keretében is lesz egy hasonló felolvasás és interaktív találkozó. Természetesen beszélek majd az Abigélről is. A sorozatot 1977-ben forgattuk, és nagy örömömre szolgál, hogy generációkat köt össze a mai napig. Sokan ebből a filmből ismernek, Zsuzsanna nővérnek szólítanak, ami nagyon jó érzés. Ebből az időszakból kaptam Magdától egy dedikációt, amely így hangzott: Nesze Zsuzsanna! (ez a megszólítás jellemző rá, egyéniségére) Te olyanná faragtál, amilyennek én gondoltalak. Köszönöm! Az aláírás pedig ez volt: Szabó Abigél. Sokáig Magdának olvastam a kerek betűi miatt, csak később vettem észre, hogy valójában Abigélt írt.

- Mit adott önnek még Zsuzsannán kívül?

- Szabó Magda egy prédikátor volt, akár a jó írók többsége. Realista, két lábbal a földön járó, ugyanakkor hívő lélek, aki mindig nagyon szárazan, de feszesen, sodró lendülettel, szenvedéllyel, bölcsen fogalmazta intelme-it, gondolatait, örök érvényű szavait Debrecenről, magyarságról, hitről, az egész Kárpát-medencéről, az életünkről. Ezt szeretném eltanulni tőle, mert én inkább meghatódós vagyok, ugyanakkor azért játékos. Nemcsak a színpadon, hanem az élet minden területén játszom.

- Akkor játsszunk egy kicsit a szavakkal, ha bevállalja. Öregség?

- Az ötös nagyítóm, azon nézegetem a ráncaim. Nem a biológiai öregség zavar, hanem a számok, hogy visszafelé kell számolni az időt, s nem előre. A korom sem érdekel, csak azt szeretném látni még az életben, hogy az unokáim leérettségiznek.

- Színésznői lélek?

- Olyan nincs. Emberi lélek létezik, mindent abból kell megfogalmazni.

- Életszeretet?

- Örökség. Az egész családom ilyen volt, ebben hasonlítunk egymásra.

- Huszti Péter?

- Életem.

- Féltékenység?

- Hol vagyunk már attól? A színpadon soha nem volt. Az irigység sem jellemző rám, gyerekkoromban eldőlt ez, azóta sem változott.

- Szeret számot vetni arról, hová jutott?

- Eljátszottam több mint száz filmes és tévés szerepet, nemrég összeszámolták nekem kedves barátok, hogy hetven feletti a színpadi főszerepeim száma, és ezek mindegyikébe az életemet leheltem bele. Játszottam az Ármány és szerelemben Lady Milfordot, Stendhal Vörös és fekete című darabjában De Renalnét, Rostand A sasfiók című művében Mária Lujzát, az Édes Annában Vizynét. Voltam Desdemona, Ophelia, Gertrúd, Csehov-hősnőket alakíthattam. Ha megnézzük, igazából elfogytak az időben számomra a szerepek, de soha nem úgy gondolok ezekre, hogy visszavágyom beléjük. No jó, egy darab van, Tennessee Williams az Üvegfigurák Huszti Péter rendezésében, abban a mamát még egyszer eljátszanám.

- Amikor szembetalálja magát a múltjával, mi játszódik le önben?

- Amíg az ember fiatal, addig nem foglalkozik a múlttal. Otthon van több fotó, de nem nézegetjük. Inkább az jut az eszünkbe, hogy mennyi mindent csináltunk és hogyan fért bele mindez az életünkbe. Ha beleszaladok a tévében egy-egy ismétlésbe, úgy nézem magam, mint egy idegent. Nem ezt látom a tükörben.

- És belső, lélektükrében mit lát?

- Nagyon jól érzem magam. A színház mindig egy nagy lélegzés, az újrafogalmazás művészete, az élet pedig egyszerűen szép a maga színeiben. Mindig a magam útját járhattam, amit a sors, a jó Isten kijelölt számomra, és azon mehettem végig.

- Ebben a folyamatosságban tervez előre a pályán?

- Nem ért véget a pályám, játszom, megyek az előadóestjeimmel is oda, ahová hívnak. Most két nagy tervet fogalmaztam meg. Jövőre lesz Szabó Magda születésének 100. évfordulója, már benyújtottam egy pályázatot ezzel kapcsolatban egy előadásra, s van egy másik nagy tervem is, de azt babonából nem árulom el, még lenyúlják...

- Miközben úgy hallottam, állandó mozgásban van otthon is...

- Rám jellemző egyfajta fiús érdeklődési kör. Olyan alkat vagyok, aki mindig építkezne, dolgozna a munkással, takarítana a takarítóval. Negyven éve figyelem a házakat, ablakokat, ajtókat, tetőket, falakat, oszlopokat az utcákon. Nagyon érdekel az építészet, lenyűgöz, amolyan Kőműves Kelemenné vagyok a kis balatoni présházunknál is. Nem tud annyira lekötni, hová akasszam a képet a falra, de az, hogyan fúrják a kutat az udvaron, mindig vonzott. Képes vagyok órákig ott állni a mesterek mellett.

- Az életben ön mellett ki állt támaszként?

- Édesanyám negyvenévesen maradt özvegy, mindig terelgetett engem és a két testvéremet. Ő vitt be a színházba Kecskeméten, négyévesen Gombácskát játszottam Radó Vili bácsinál. Édes-anyám hat esztendeje hagyott itt bennünket, még túl közel van a halála számomra. Mindig mellettem állt. Csakúgy, mint a férjem. Úgy lehetne megfogalmazni, hogy Huszti Péter nemcsak a társam, hanem a szellemi nevelőapám is egyben. Neki, a pályának, az összes könyvnek, színdarabnak, szerepeimnek, mestereimnek, a sok tanulásnak is köszönhetem, hogy soha nem voltam egyedül. Az ember életében az első 18 év meghatározó, azokból a gyökerekből táplálkozik, míg él.

- Szabó Magda azt írta: minden embernek csak egy olyan valaki jut az életben, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában. Gondolkodott az idézeten, ön mit kiáltana?

- Igen, számomra az egyik fontos üzenet Magdától származik. Valószínűleg azt kiáltanám, hogy mama.

Piros Ildikó 1947. december 23-án született Kecskeméten. Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész. Szülővárosában érettségizett, majd elsőre felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Akkor 1200 jelentkezőből választották ki a legjobb tizenkettő közé. Mint harmadéves hallgató 1968-ban a Madách Színházban Dürrenmatt Nagy Romulus című darabjában lépett először színpadra. 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Madách Színház és a Soproni Petőfi Színház örökös tagja. 2010-től a Turay Ida Színházban is játszik. A magyar és világirodalom legnagyobb szerepeit játszhatta el, számtalan emlékezetes filmes alakítás kötődik a nevéhez. A Magyar Táncművészeti Főiskola színészi játék tanára volt 14 évig. Idén a 2016-os POSZT - amelyet június 9. és 18. között rendeznek meg - díszvendége lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!