Megtaláltam magam a könnyűzenében - Beszélgetés Balázs Fecóval fiatalságról, szerencséről, értékekről

- Melyik a kedvenc évszaka?

- A tavasz.

- Miért?

- A márciusi születésnapom miatt.

- És ebben a hónapban kapott Kossuth-díjat is.

- Ez nem befolyásol. Ha nem születek meg, most sem beszélgetnénk.

- Azt mondta az elismerés átvétele után, hogy ettől erősödik az önbizalma. Eddig  gondja volt ezzel?

- Nem, az ember érzi a közönség visszajelzéseiből, hogy hol a helye. Nem volt ezzel gondom soha.  Ám, azért mégis csak a legmagasabb állami kitüntetésről van szó, nagy dolognak tartom, hogy így ismerték el az eddigi pályafutásom. Ez visszaigazolás is mindarról, ami mögöttem van. Egyébként nagyon örülök a díjnak és mérhetetlenül büszke vagyok rá.

Fotó: Wesseli György

- Készített számvetést?

- Olyan értelemben nem, hogy bármit is lezárjak. A mai megasztáros, faktoros, énekes versenyeztetős világban is annyi a meghívásom, hogy nem tudok mindegyiknek eleget tenni, bármennyire szeretném is. Telt ház vár mindenütt, külhonban és itthon. Azt hiszem, ez minden összegzésnél többet jelent számomra, mert a titok a dalok erejében rejlik.  Amikor az Évszakok című turnéval 2014-ben Ausztráliában jártam, vagy idén a kanadai és amerikai fellépéseken az előadások mindig nagy közös éneklésbe csaptak át. Mindez elmondható a legkisebb településekre is.

-  A pénz hajtja előre?

- Soha nem a pénzről szólt számomra a zene. Dalszerzőként meg tudnék élni a jogdíjakból, nem ezért koncertezem. Ez az életem. Ez egy olyan érzés, ami elmondhatatlan. Komolyzenei pályára szántak, zongoraművésznek készültem, de amikor annak idején meghallottam a Beatlest, eljött a beatforradalom, magával ragadott és a mai napig repít. Abban légkörben a zenében találtam meg önmagam. Hiszek a sorsszerűségben, nekem ezért kellett megszületnem.

- Megbánt valamit is eközben?

-  Sok dolgot, de így van rendjén minden. Hiszek a sors által kitűzött utamban. Remek fiatalságom volt, egy olyan időszakban, amikor nem számított a pénz, mint ma. Az értékek a maiakkal ellentétben közelebb álltak a valósághoz, legyen az bármilyen társművészet. A hosszú haj, a farmer jelkép volt. A rockzenén keresztül nem politizálni akartunk, hanem forradalmi változást szerettünk volna elérni a dalokkal. Hatni akartunk a körülöttünk lévő világra. Ennek értéke és súlya volt a még a '80-as évek közepén is. A közönség a koncerteken maga helyett a mi korosztályunktól akarta hallani mindazt, amit ő is gondol vagy ki szeretne mondani. Ez az életérzés visz ma is előre. Azt csinálom, amit szeretek, és a visszajelzések szerint az emberek is szeretik a dalokat.

Fotó: Wesseli György

- Tehát minden így jó, ahogy van?

- Igen, ha húsz évvel fiatalabb lehetnék, még jobb lenne.

- Zavarja az idő múlása?

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Együtt élek vele, bár aszinkronban vagyok, mert a színpadon 18 évesnek érzem magam, de azért más szerepel az irataimban.

- Miközben már ott tolong ön mellett a televíziós tehetségkutatókon feltűnt fiatal generáció, s közülük többen a korosztálya, pályatársai dalait, slágereit éneklik.

- Örülök, hogy az én korosztályom dalai még ma is mondanak valamit, és azokat előszeretettel használják a jelenben. Talán, mert még érdekesek tudnak lenni valamiért, őszinték és kortalanok a szövegek.

- Sajnálkozva vagy irigykedve nézi a mostani show-bizniszre épülő zeneipart, amely termeli ki az énekeseket?

-  De meddig? Nem irigylek én senkit, és ez nem is zeneipar, hanem főként már médiaipar, amely az üzletről szól. Sok tehetséges ember tűnik fel közben, akik szerintem rossz korban születtek. Hiányzik belőlük az indíttatás, a megszállottság, a küzdeni tudás, a küldetéstudat, amely jellemző volt ránk. Ők inkább készen szeretnének megkapni mindent. Nekünk a pincétől a padlásig hosszú volt az út. Tíz, húsz, harminc vagy akár negyven évig is eltartott mindaz, amit ezek a fiatalok remélnek a három hónapos tehetségkutatóktól. Úgy látom, nincsenek egyéniségek, akik szinkronban lennének a dalokkal, és nem is lesz hosszú a pályafutásuk, ha nem találják meg önmagukat és a szerencséjüket. Azt, hogy ki marad fenn vagy tűnik el a süllyesztőben, az évek döntik el. És persze a negyven százalék tehetség mellé - mint mindenhez az életben - legalább hatvan százalék szerencse is szükséges.

- Önnek megadatott?

- Sokszor és sikerült is megragadnom.

- Mondjon példát!

- Először is megszülettem. Jó korban jöttem a világra. Találkozhattam barátommal, Horváth Attila szövegíróval, aki nélkül ezek a dalok sem születnek meg. Remek zenészekkel hozott össze a sors. Ezek mind szerencsés pillanatokhoz tartoznak.

- Az, hogy  nem darálta be a celebvilág, mint néhány hasonló korú pályatársát, minek köszönhető?

- A celebvilág tudja, hogy ki alkalmas erre a szerepre. Velem nem nagyon próbálkoztak. Szinkronban vagyok magammal a színpadon és a magánéletben.

- A dalai, zenekarai hordoznak egyfajta kettősséget. Kemény rocker és lírai előadó.

- A hetvenes évek Radics Bélá-s Taurus együttese indított el a dalszerzés és a szólóéneklés útján. Ez a kettősség, a rá jellemző keménység és az én líraiságom már tudatosan jelent meg a Korál együttes megalakulásakor, ahol Fischer László töltötte be jelképesen Radics szerepét. Arról éneklek azóta is, ami bennem zajlik, ami foglalkoztat, elér, hat rám.

Fotó: Törös Erika

- Hogy születnek a dalai?

- Érzéseket, élményeket, történeteket fogalmazok meg zenében, és azokhoz legtöbbször Horváth Attila ír olyan szövegeket, amelyek gondolatiságomhoz, az előadói stílusomhoz, személyiségemhez, alkatomhoz illenek. Egy korosztály vagyunk, ugyanazon az úton megyünk lassan ötven éve, és ez a Kossuth-díj így neki is járna már régóta.

- Volt-e abból problémája, hogy nyíltan felvállalta szimpátiáját a jobboldallal?

- A polgári nevelés azzal jár, hogy az ember őszintén vállalja, polgári családban nőtt fel. Ezért nem jobboldali, hanem polgári vagyok. Mindig kerültem a szélsőségeket. Engem az életben politikai hovatartozás nélkül mindig csak az érdekelt, hogy ki a jó és ki a rossz. Nincs köztes út az embercentrikusságomban. Szerintem a vallás, a politikai vélemény, a család az belső ügy.

- Fia nem követte önt a pályán. Szerette volna?

- Nem szerettem volna, mert nem örökölte az állítólagos tehetségemet. A mai világban borzasztóan bizonytalan ez a pálya. Ideig-óráig lehet csak belőle megélni. Ő nagyon fogékony az idegen nyelvek iránt, ezt kihasználva valószínűleg más pályát választ majd.

- Hallgatja az édesapja dalait?

- Nem tudom. Ebben a világban minden kor hűen tükrözi a rá jellemző  valóságképet. Legyen szó zenéről vagy társművészetekről. A mai korosztály ízlésvilága a zenében is más, mint a mi generációnké.

- Az igaz, hogy nemrég egy szívműtét után saját felelősségre elutazott Amerikába turnézni?

- Nem szívműtéten estem át, hanem katéteres ablációm volt egy hirtelen jött szívritmuszavar miatt. Ezután egy hónapig pihentem, és csak úgy mentem el a már egy évvel ezelőtt lekötött kanadai és amerikai útra. Nagyon fárasztó volt, még egyszer nem vágnék bele.

Fotó: Törös Erika

- Miért ment el?

-  A közönség számomra mindig az első. Ugyanúgy éneklek öt embernek, mint öt- vagy tízezernek. Egy születésnapon is adtam az ünnepeltnek és vendégeinek, összesen négyen voltak, olyan egyórás műsort, mintha a Kisstadion színpadán lennék. Az 1980-as esztendőkben évi 460 koncertet játszottam végig, s ezek nem playbackről mentek. Ott beszereltünk, lejátszottuk élőben a bulit, berakodtunk az autóba és mentünk tovább.

- Talán ezért is legyintette meg a halál szele...

- Valóban infarktust kaptam még 1994-ben, a stressz, a napi két doboz cigaretta miatt, és egy válás is hozzájárult. A szervezet pedig jelez. Itt ezen a pályán is minden színpadra lépés előtt  megugrik az adrenalin.

- Hiányzik ez önnek?

- Ez egy életre szóló küldetés.

A 65 éves Balázs Ferenc, művésznevén Fecó a magyar zenei élet népszerű, kiemelkedő és legendás egyénisége. Pályafutása 1967-ben a Neoton együttesben kezdődött, majd játszott a Taurusban. A kultikussá vált Korállal és a Balázs Fecó Band néven alapított formációival koncertezik a mai napig. Olyan örökzöld slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Homok szélben, a Kőfalak leomlanak, a Kölykök a hátsó udvarból, a Ne állj meg soha, a Maradj velem, az Érints meg, a Kergesd el a felhőt a házamról, a Hétfői Hold, az Évszakok vagy épp a Csönd éve.

Munkásságát számtalan szakmai és állami elismeréssel jutalmazták. Egyebek mellett Liszt-díjas, kétszeres EMeRTon-díjas, Artisjus Életmű-díjas, Fonogram-díjas előadó, akit hatszor választottak az év billentyűsének az országban. Példaértékű zenei pályafutásáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét és tiszti keresztjét is. Eddig 37 albuma jelent meg, ebből húsz szólólemez volt. Nevéhez fűződik a sitkei kápolna megmentése és harminc éve tartó üzemeltetése a nagyszabású augusztusi koncertekkel. Idén a harmincéves jubileum alkalmából kétnapos lesz a rendezvény, és ezen az 1986-os első koncert résztvevői közül is sokan fellépnek. Természetesen a Korál együttes mellett. A népszerű csapat pedig előtte május 14-én Ajkán is koncertezik.