Marcalgergelyi múltját őrzi - Vida Levente szenvedélyesen kutat

Tegyük hozzá: 1959-ből való a történet. A tanár leszamarazta , mire a diák a következő órára bevitte az igazát bizonyító könyveket. Lényegében le-égette a tanárt, aki kijelentette: maga nem fog leérettségizni a Türrben . Mégis leérettségizett - jelesen. Az érettségi elnököt ugyanis lenyűgözte a gyerek felelete.

Ugyanakkor a kis gimnazista történész egyáltalán nem a történelemmel kapcsolatos pályára készült. Orvos akart lenni. Tanulta ezerrel a biológiát, fizikát, matematikát is, s madarakat, más kis állatokat boncolt és preparált ki. Betegség miatt azonban egy évet veszített a tanulmányaiból. S ha már a betegségeknél tartunk: emberünk eddigi életében (75 éves) 27 műtéten esett át, a leghosszabb 12 órás volt. Egy másik hosszú műtétje közben meghalt az operáló professzor. S miközben erről beszél, már a harmadik kávéját kortyolja, és szinte egymás után szívja a cigarettákat. Önpusztító ember is? Mondja derűsen: - Volt orvos, aki azt mondta, hogy ő egy biológiai csoda, mert még életben van..

Végül mégsem az orvosi egyetemre jelentkezett, de nem is történelem szakra, hanem térképész és földrajztanár akart lenni. Ki érti ezt? Amúgy felvették az egyetemre, de egy évig segédmunkásként kellett dolgoznia a számára kijelölt ajkai alukohóban. Egy év múlva viszont elfelejtett elmenni az egyetemre. No, persze nem ilyen egyszerű, mert mint mondta: - Apám a néptanítói fizetéséből képtelen volt négy gyereket egyszerre taníttatni. Gondoltam, majd később elvégzem az egyetemet.

Közbeszólt a szerelem is: megnősült és térképész lett a Geodéziai Vállalatnál. Megint egy váratlan húzás. Szerinte: Csak előtört belőlem a történészkedő mánia. Itt hozzá tudtam jutni a titkos katonai térképekhez.

Egyébként a gimnáziumi rajztanára, a neves pápai festőművész (A. Tóth Sándor) azt mondta neki: istenadta
tehetség, főiskolán a helye. Mindezekhez képest sem orvos, sem történész, sem földrajztanár, sem művészember nem lett. Ki nem találnák: végül műszaki ember lett, víz-ügyi és magasépítési üzemmérnöki diplomát szerzett. Hát nem különös? Az egyik öccsét rajzra tanította - ő grafikusművész lett. A másik öccsével a kémiát kedveltette meg, ő vegyészmérnök. Vida Levente tehát műszaki diplomát szerzett, de - mint mondja - várható volt, hogy kitör még rajta az örök szerelem, a történelem. Úgy is lett: mióta nyugdíjas (15 éve), kirobbanthatatlan a levéltárakból, kutat és kutat fáradhatatlanul.

A munkahelyeit intézzük el annyival - noha többször kitüntették -, hogy dolgozott néhány évtizeden át Szombathelyen és Celldömölkön a vízműnél, vezető beosztásokban. Celldömölkön laknak 48 éve, de a szülőfalu, Marcalgergelyi - ahogy mondanák - mindent visz. A szülőházat el nem adnák. Falujáról, s az evangélikus egyház történetéről szó szerint mindent tud. Évszázadokra visszamenően tudja azt is, hogy mikor, kik lakták a falut (hol volt a házuk), kik voltak a nemesek, zsellérek, cselédek. De az is megvan, hogy kik és hol nyugosznak a gergöli temetőben. Mert természetesen Marcalgergelyi az Gergöli.

A nagyobb dobás azonban Veszprém vármegye (és a Pápai járás) múltjának kutatása. Tizenkét éve szinte mindennap vonatozik Celldömölk és Veszprém között, megtéve eddig 177 ezer kilométert. A megyei levéltárban már úgy köszöntik, mintha ott dolgozna. Hihetetlennek tűnő adat, pedig tény: a Veszprém Megyei Levéltárban idén nyolc hónap alatt 105-ször járt, eltöltve ott összesen 31 napnyi kutatási időt, azaz nyolc hónapból egyet teljesen ott időzött. Az utána következő kutató már csak 15 napnak megfelelő óraszámot töltött a levéltárban idén.

Fotó: Pesthy Márton

Kutatott a győri, a pécsi, a szombathelyi és a zalaegerszegi levéltárban, illetve országos levéltárakban is. Veszprém vármegye közgyűlési jegyzőkönyveit 1639-tól 1849-ig már elolvasta, a hozzájuk tartozó iratokkal. Most az alispáni iktatókat bogarássza , mert - szerinte - abban érhetőek tetten a mindennapok történései. Eddig 175 ezer oldalt olvasott el, de még így is csak 1926-nál tart. Nem szabványos az sem, amit erről mond:

- Samu legyek, ha valaki csak kétméternyi, kézzel írt levéltári anyagot elolvas, és az tetszik neki... Én több száz méternél tartok már.

Meglepetten nézek rá, mire derűsen azt mondja: - Ja, én más vagyok: kicsit dilis, kicsit csodabogár és rendbon-tó. Sok ismerősöm tart nem normálisnak, én meg rá is bólintok.

Szobája CD-k, kazetták, iratok ezreivel zsúfolt (a gergöli ház is), de pontosan tudja például azt is, hogy az 1848/49-es szabadságharcban a környékükről kik voltak nemzetőrök, honvédek. Avagy azt, hogy mikor kik voltak a falu bírói, lelkészei, oskolamesterei. Elképesztő mennyiségű és értékű kutatási anyaga van, ő persze erre is rendhagyó megjegyzést tesz: - Szerénytelenség nélkül állíthatom: tíz doktori disszertáció kitelne belőlük, s legalább 10- 15 kötetnyi könyv. Én csak gyűjtöm és gyűjtöm az írásos emlékeket, s vagy még én, vagy az utánam következők majd kezdenek vele valamit...

S ha eddig nem lenne eléggé különc ember az olvasó számára Vida Levente, hát akkor még rátehetünk egy lapáttal a történetére. Aktív dolgozó korában a családjával bejárta az ország felületének 85 százalékát. Merthogy lelkes túrázó és megszállott fotós is. 1980-85 között a feleségével és három kicsi gyermekével végig gyalogolta a Kék Túra 1127 kilométeres útvonalát; Velemtől a Nagy- Milicig. Széltében-hosszában bejárta Magyarországot: volt a legészakibb, legdélibb, legnyugatibb, legkeletibb pontján, valamint a legmagasabb és a legalacsonyabb helyén is. Barangolásaikról mintegy 45 ezer fekete-fehér, 21 ezer színes diája van, de készített egy két és fél órás mozgófilmet is.

Nincs viszont e-mail címe, s nem használja az internetet sem. Ezen elámulok, nem akarom hinni, mire csak ezt mondja: - Ennyi szabadidőm már nincs... - mondta.

Hét órán át beszélgettünk, de mondandójának a töredéke került csak e cikkbe, ám hogy rendhagyó legyen a befejezés is, azt jegyezte meg búcsúzóul: - Az a valami, amit édes-apám tett (átélve két világháborút): tisztességgel felnevelt kis járandóságából négy gyermeket, és egyvégtében 38 éven át volt néptanító Gergöliben (az utolsó, akit úgy választottak), s aki még igazi lámpásként gyújtott fényt sok száz falusi gyerek elméjében. 1973-ban ő fordította rá a kulcsot az akkor bezárt iskolára... Édesapám népművelői, hagyományőrző munkáját szeretném folytatni.