Lengyelként Magyarországon - Kövesdi Hanna szerint sok a hasonlóság a két ország között

Az is természetes, hogy a fiatalok a vállalkozóbb szelleműek, akik az otthon megszokottól merőben eltérő élményeket is megfelelően tudják kezelni. Volt idő, amikor például a háborúkkal kapcsolatban dobott ide-oda fiatalokat az élet, majd jött a béke, amikor a tizen-huszonéves korosztály puszta kíváncsiságból kezdett el vándorolni.

Amikor mi, évfolyamtársak egymást megismertük, a vidám kolleginát Hanna Krajewskának hívták. Az egyetemista csereprogram keretében került Magyarországra. Összesen hatan jöttek a veszprémi vegyészmérnök évfolyamba, három lány és három fiú Lengyelország különböző részeiből.

- Varsóban születtem - fog az elbeszélésbe Hanna, aki a lengyel fővárosban érettségizett, és ugyanott jelentkezett a Műegyetem vegyészmérnöki karára. Amikor tudomást szerzett a nemzetközi diákcsereprogramról, gondolt egyet, és beadta a papírjait Magyarországra, és mivel hely csak Veszprémben volt, a Nemzetközi Előkészítő Intézet egyéves nyelvkurzusa után meg is érkezett az egyetemre.

- Úgy gondoltam, ezzel a választással csak nyerhetek, és ez az érzésem be is igazolódott. Amikor én elsőéves egyetemista lettem Veszprémben, még csak hatszázan tanultunk a Polinszky Károly alapította intézményben, mindenki ismerte egymást, és nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Stoppal jártam lovagolni Nagyvázsonyba, és élveztem az egyetemi rendezvényeket.

Természetesen nem égettem fel az otthoni hidakat sem magam mögött, rendszeresen jártam haza, ott éltek a szüleim és a húgom. Rendszermérnökként végeztem, és tértem vissza Lengyelországba, mert két évem volt arra, hogy ledolgozzam az ösztöndíjat. Közben megismerkedtem a leendő - magyar - férjemmel, és jó megoldásnak tartottam, hogy Veszprémben telepedjünk le.

Kövesdi Hanna gyermekeivel a mai napig lengyelül beszélget, a képen az ő körükben, balról Júlia, János, majd Annamária és Kati Fotó: családi archívum

Hannának három lánya és egy fia van, mindannyian jól beszélnek lengyelül, mert anyukaként nagyon fontosnak tartotta, hogy az ifjabb nemzedék is szoros kapcsolatba kerüljön az ő szülőhazájával.

- Én a mai napig csak lengyelül beszélek a gyerekekkel, akiknek onnan a nyelvtudása, hogy amikor kicsik voltak, minden nyáron két-két hónapig Lengyelországban jártak óvodába anyukám szárnyai alatt.

Kérdezgetném, hogy hogyan vette az akadályokat magyar családanyaként és háziasszonyként, de Hanna azonnal kiigazít: - Lengyel vagyok, lengyel konyhát viszek, aki meg magyar ételt szeretne enni, az főz magának. Volt évfolyamtársam lengyelsége az élet más területein is érvényesül: napi kapcsolatot tart a hajdani, otthonról érkezett diáktársakkal, a volt magyar csoporttársaknak lengyelországi utat szervez, hogy első kézből láthassák, hogyan boldogult a hajdani vidám haver, Marek, aki időközben szőlősgazda lett otthon.

Mindenki ismeri a szólást: "Magyar-lengyel két jó barát". Nos, az akkori, évfolyambeli lengyelek révén sok jó barátot számlálhatunk, ám Hanna e puszta tényen túl is szeretne mindent megtenni az itteni és a honi lengyelség megismertetéséért. Miután visszajött Magyarországra, azonnal bekapcsolódott a klubszinten működő lengyel csoportba, majd amikor a 90-es években törvényi lehetőség nyílt a kisebbségi önkormányzatok megalakítására, egyre több szerepet vállalt a megyebeli lengyelséget szervező Zömbikné Wyka Danuta mellett.

Ő volt az, aki tanárként mindenütt találkozott itt élő honfitársaival, szorgalmazta, hogy a gyerekek vasárnapi iskolában tanuljanak lengyelül, a városi önkormányzat támogatásával. Amikor pedig Veszprémben létrejött az első lengyel nemzetiségi önkormányzat, azt is elmondhatták, hogy a volt Oktatásügyi Minisztérium támogatásával működő Magyarországi Lengyel Nyelvoktatási Iskola egyik legfontosabb tag-intézménye a veszprémi.

Kövesdi Hanna az előző ciklusban szóvivője volt a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatnak. Azt vallja; kitágult a világ, aki honfitársa itt él, dolgozik, beilleszkedett, jól érzi magát, és rövid idő alatt eljuthat a lengyelországi rokonokhoz is, mint ahogyan a veszprémi magyarok is szívesen járnak az általuk szervezett utakon Dél-Lengyelországba.

Kérdezem, hogy egy ilyen kiterjedten működő nemzetközi kapcsolatban mire helyezik a hangsúlyt? A válasz úgy hangzik, hogy szeretnék megismertetni a magyarokkal Lengyelország legnagyobb nemzeti ünnepeit, már csak azért is, mert a két ország történelmében sok a hasonlóság, a párhuzamosság. Budapesten és Poznanban például szinte egyszerre zajlottak az események 1956-ban.

Idén május 3-án harmadszor szervezik meg a lengyel alkotmány napját, vagy novemberben a lengyel függetlenség napját, ami legalább annyira fontos a lengyeleknek, mint a magyaroknak március 15-e. A legközelebbi esemény a lengyel-magyar barátság napja, amit a két ország március 23-án ünnepel, a hozzá kapcsolódó veszprémi rendezvény pedig március 18-án, szombaton lesz a VMK színháztermében, ahol olyan jól ismert lengyel "márkanevekkel" találkozhatunk, mint Chopin zenéje, a lengyel néptáncok vagy a legkisebbek számára Lolka és Bolka kalandjai rajzfilmen.