Gépcsodák képeken - Lehetetlen abbahagyni a járművek fotózását!

Benkő Péter és barátai szerte az országban megfordulnak városokban, vasúti töltések, hidak, alagutak környékén, s a tömegközlekedés érdekes pillanatait, ritka vagy hétköznapi járműveit fotózzák, miközben új ismeretekre tesznek szert, és barátságokat kötnek hasonló érdeklődésű emberekkel.

Közös kép a 017-es NoHAB-bal, a sztármozdonnyal Fotó: Dorkó Benjámin

– Bevallom, csodálkoztam, amikor megtudtam, hogy ezzel foglalkozik, de most már képtelen lennék elképzelni, hogy abbahagyja a járműfotózást.

– Ráérzett a lényegre, nem tudok, nem is akarok elszakadni tőle, ahhoz már túl sok izgalmat, páratlan élményt adott. Amikor beizzított géppel várod, hogy feltűnjön a kanyarban a szerelvény, vagy szándékosan nem figyeled a mobilos alkalmazást, hogy meglepetés legyen, melyik gép hozza a vonatot, esetleg olyan helyeket fedezel fel, ami kiváló háttér a képnek

NoHAB vontatta villanymozdony, a „Leó” a Balatonnál

– Ez életforma. Vajon meg lehet élni belőle?

– Dehogy, bevételt nem hoz, de pénzt beletenni, na, azt lehet. Számunkra ez hobbi, kikapcsolódás, kaland együtt, meg barátság, hisz egy évek óta összetartó csapat vagyunk. Persze nem csak trolikról, mozdonyokról beszélgetünk, ha találkozunk. Több ez annál!

Ikarus 180 a kelenföldi garázs nyílt napján

Tekergő gyorsvonat indul Balatonfüredről a 265-ös „Szergejjel”

– Trolik is? Hogyhogy?

– Bizony, nemcsak a vasutat fotózzuk; hanem valamennyi, hazánkban fellelhető tömegközlekedési járműfajtát, mindannyiunknak más a kedvence. Vannak rendszám-, illetve pályaszámvadászok, van, aki művészi hátterekre hajt, és aki adott típus(ok) szerelmese. Jómagam Ikarus-vadász vagyok, úgy érzem, ez a márka akkora nemzeti kincs, amivel foglalkoznunk kell, megörökíteni az utókor számára, ameddig lehet A vasút terén a NoHAB-dízelmozdonyok rajongója vagyok, mint sok ezren az országban. Kedvenceim a dízelvontatású vasútvonalak, a nyári észak-balatoni forgalom és a főváros.

Lassúmenet a kanyarban

Kedvenc helyszínünk, a balatonakarattyai alagút

– Még nem ejtettünk szót arról, hogyan is kezdődött.

– Az autóbuszok öt-hat éves koromban kezdtek érdekelni, nagypapám, Ferenczy Lajos révén sok időt töltöttem az egykori 15-ös Volán veszprémi telepén, és beleszerettem a „farosokba”. Már kamasz voltam, amikor egy vasúti rendész költözött hozzánk albérletbe, a mozdonyok füstje általa csapott meg, többször elkísérhettem a veszprémi állomásra. Csodás járgányokat gyártott egykor a hazai ipar, ezekhez húz a szívünk. Tömegközlekedési kultúra ide vagy oda, meg lehet szeretni ezt a hobbit, és ez egy életre szól.

Egy igazi oldtimer járgány a kelenföldi buszgarázs nyílt napján

– Vannak előírások, mit, hol, hogyan szabad fényképezni?

– Hogyne, muszáj ezekkel tisztában lennünk. Üzemi területen engedély nélkül nem fotózunk, a személyzetet és az utasokat nem fényképezzük, a balesetvédelmi előírásokat betartjuk. A vasúttársaság rendszeresen szervez balesetvédelmi oktatást, ahol pontosan ismertetik a szabályokat. Vasútállomásokon, engedély nélkül csakis az utasforgalom számára megnyitott helyeken szabad fotózni, de nyílt pálya mellett, attól három méter távolságból szabadon. Települések közterületeiről fotózhatunk, de csak a járművet, hiszen annak – lévén, hogy tárgy –nincsenek személyiségi jogai. Partnernek tekintjük a közlekedési dolgozókat, vannak köztük barátaink.

– Nagyon kemény szabályok. Hogy lehet mindet betartani?

– Amiket felsoroltam, az csak egy része, rutin, jó szándék és pozitív hozzáállás kell hozzá, ennyi az egész.

– Mi jellemző a baráti társaságukra?

– Tagjaink közt gimnazista, egyetemista, hivatásos tűzoltó, nyugdíjas metróvezető is van, vagy újságíró, mint jómagam. Egy dolog számít, az elszántság. Az egyik közösségi oldalon több nyilvános és zárt csoportot hoztunk létre, a legnagyobbnak háromezer kedvelője van. Magam találtam ki, de ma már öten szerkesztjük, pályázatokon veszünk részt, az érdekességekről tájékoztatunk.

A fővárosban rendezett nyílt napokon is rendszeresen részt veszünk

– Gondolom, fiúk, férfiak a csoport tagjai. A párjuk hogy fogadja e fura hobbit?

– Két szélsőséget mesélek, egyik csoporttársam kapcsolata sajnos ráment a járműfotózásra, másik társunk viszont már a barátnőjével közösen jár fényképezni. Ez pozitív, mert a hölgyeket elsősorban nem a technikai dolgok vonzzák.

– Hogyan tovább?

–Büszke vagyok, hogy kitartó, összetartó csapatot hoztam létre olyan emberekből, akiket azelőtt nem ismertem. Ma már nehezen tudnám elképzelni nélkülük és a közös hobbi nélkül a jövőt. Rendszeresen találkozunk, tapasztalatot cserélünk, új helyek, még nem fotózott járművek, típusok után kutatunk. A jövő? Igyekszünk minél jobb minőségű képanyaggal jelentkezni, váltani a mennyiségről a minőségre. Egyre szebb, izgalmasabb, olykor művészi hátterek előtt fotózni az adott járművet, megismerni a ritka műszaki megoldásokat, őrizni a hagyományokat, átadni a jövő generációjának. De mindenekelőtt megbecsülni a kialakult barátságokat.