Korszakos kardvívó - Igazi művészek álltak a páston

Többet is elérhetett volna, persze, a Balatonfüreden született vívónak egyáltalán nem kell szerénykednie. „Zoli az egyetlen kiemelkedő tehetség, aki messze elérhette volna azokat az eredményeket, mint mi. Ragyogó dolgokat láttam tőle. Láttam egy olasz–magyar Santelli-kupán vívni, ahol olyan briliáns akciókat csinált, hogy azt tényleg öröm volt nézni. Az-óta sem láttam olyan akciókat. Ragyogó technika, jól védett, a támadásai is jók voltak, minden adottsága megvolt. Taktika is volt, de inkább tempó-, mint taktikus vívó. Kitűnően csinálta a kizáró vágásokat, ezek voltak egyik legfőbb erősségei. Másoktól ilyet nem láttam” – nyilatkozta Kovács Pál kardvívó, akinek szavaira már azért is érdemes odafigyelni, mert hat ötkarikás arany- és egy bronzérmével a magyar sport második legeredményesebb olimpikonja.A dicsért személy Horváth Zoltán, az idézet pedig testvére, Géza könyvéhez (Horváth Géza: Ide veled, régi kardunk!, 2014) csatolt hang-anyagból való.

Hári Lenke alpolgármester (középen) és Bertókné Ticz Erzsébet gyújtja meg a gyertyát Horváth Zoltán tortáján. Az olimpiai bajnokot, aki Balatonfüred díszpolgára, 80. születésnapja alkalmából köszöntötte a város Fotó: Pesthy Márton

Valószínűleg még a komolyabb sportrajongóknak sem mond sokat Horváth Zoltán neve, pedig egy korszakos kardvívóról van szó, aki – mint olvashattuk – a legnagyobbakkal említhető egy szinten. Olimpiai és világbajnok, mindig szépen haladt előre, de mégsem mondható tipikusnak a pályafutása.Kezdjük az elején!

Horváth Zoltán 1937. március 12-én Balatonfüreden látta meg a napvilágot, nem sokáig lakott azonban a településen, a család még a második világháború ideje alatt elköltözött.

– Hétéves koromig éltünk Füreden. Emlékszem rá, nagyon kedves, csendes hely volt, egy kis falu. Büszke vagyok, hogy itt születtem, hiszen ma is ez az egyik legszebb hely az országban – tekintett vissza Horváth Zoltán, aki Balatonfüred város díszpolgára. Akkor beszélgettünk vele, amikor a településen felköszöntötték 80. születésnapja alkalmából. Horváthék először Somogy megyében éltek, majd 1946-ban a fővárosba költöztek. Itt kezdődött el Zoltán kardvívó pályafutása.A fiatal sportoló az ’50-es évek közepén már váloga-tott volt, húszévesen felnőtt világbajnok csapatban, az 1960-as római olimpián pedig kétszer is dobogóra állhatott: csapatban aranyat, egyéniben ezüstöt akasztottak a nyakába.Az ötkarikás játékokon olyan egyéniségek mellett vívott, mint Gerevich Aladár, Kovács Pál, Kárpáti Rudolf, mellettük Delneky Gábor és Mendelényi Tamás szerepelt még a csapatban. A korabeli tudósítások szerint a Lengyelország ellen, hátrányból megfordított finálé legjobbja a balkezes Horváth Zoltán volt.Apropó Gerevich, a magyar sport legeredményesebb, hétszeres olimpiai bajnok sportolójával szinte apa-fia kapcsolatban volt.Nagyon tisztelte, de ez kölcsönös volt, a kiválóságok mind elismerték egymás teljesítményét. Elmesélte, Gerevichcsel csak a vívásról lehetett beszélgetni, teljesen abban élt.

A sportág történetének talán leghíresebb nagysága épp a római olimpián, 50 esztendősen búcsúzott az élsporttól. Stílusosan, a dobogó tetején.

Horváth Zoltán pedig ekkor, fiatalon került a csúcsra, gerevichi úton volt, 1962-ben egyéni világbajnok lett Buenos Airesben, de aztán egy autóbaleset megtörte pályafutását.A folytatásban is akadtak még kiemelkedő eredményei, például egy újabb csapatvilágbajnoki cím, azonban 1967-ben visszavonult a nemzeti csapattól.

– Az első válogatottságomtól egészen a balesetig a csúcson éreztem magamat. Az igazság az, hogy nem voltam igazán jó versenyzőtípus, de volt adottságom, és rengeteget dolgoztam. Ha valaki tisztelte az ellenfelet, az én voltam. A másiknak is fegyver van a kezében, ki lehet kapni tőle. Akkoriban más volt a sportág, a klasszikus és a modern vívás között óriási a különbség. Régen lekottáztuk a mérkőzéseket, kevésbé volt előtérben az erőnlét. A vívás művészet volt, s aki művel- te, az igazi egyéniség. Talán Kulcsár Győző volt az utolsó mohikán. A maiak közül egyedül Szilágyi Áront tudom kiemelni, neki is „antivívást” tanítottak, mint mostanában mindenkinek, de ő ki tudja vinni a „vívóénjét”, zsenijét a pástra.

Kicsit úgy, mint a régi nagyok...