Stankovics Judit: Két ellentétes világban

Még csak egy napja vagyok itt, már kezdem megszokni, hogy senki nem foglalkozik velem. Anya egész nap dolgozik este kilenckor ér haza. Vele sem beszélgethetek. Apa, ugye, itthagyott minket. Így marad a magány.

Iskola után elmentem kicsit felfedezni a várost. Kezemben egy térképpel indultam el. Először feltűnt egy nagyon furcsa hegység neve. A térképem szerint van ott egy folyó is, ami az évek során egy vízesést alakított ki magának. Természetesen nagyon kíváncsi lettem, és el is indultam. Az utam csak fél órát vett igénybe. Ahogy megérkeztem, gyönyörű látvány tárult elém: a csobogó zuhatag hangja, madarak csiripelése, és mindez turisták nélkül. Festői volt a táj.

Mivelhogy iskolába is kényelmes cipőben járok, ami talán alkalmas arra is, hogy felaraszoljak a hágó tetejére, úgy döntöttem, felmászok a magaslatra és megnézem, mi van a víztömeg mögött. Nagyon lassan és megfontoltan haladtam felfelé. Kicsit csúszott a bakancsom, de nagy nehezen felkecmeregtem. A ruhám közben teljesen a hátamra tapadt a párától, viszont a látványért nagyon megérte a kínkeserves mászás. Elém tárult az egész nyüzsgő város. Láttam a házunkat is. Itt a természetben ugyanakkor sokkal szívesebben vagyok, ezért hamar fel is hagytam a környék bámulásával. Mivel már az öltözetem és a testem is csurom víz volt, arra gondoltam, akkor bekukkantok a zuhatag mögé is. Magamban elszámoltam háromig, majd egy gyors mozdulattal átslisszantam. Ezután teljesen leblokkoltam.