Három fiatal a felkelő nap országában képviselhette Veszprém megyét a cserkész-világtalálkozón

Siettem fel a várba, miközben belepillantottam a naptáramba, hogy még egyszer ellenőrizzem a pontos címet: Vár utca 25. A patinás egyházi épület előtt már fiatalok várakoztak, a IV. Károly Cserkészcsapat első őszi megbeszélésére érkeztek. Az épületben gyerekzsivaj fogadott, középiskolás korú őrsvezetők köré kisiskolás gyerekek gyülekeztek. Egy-egy asztalnál megvitatták az idei évre tervezett programokat. Egy másik csoport cserkészingeket válogatott. A kicsiknek újat kellett keresni, mert a régit kinőtték nyáron. Egy megint másik, zömében idősebbekből álló csapat az irodában szorgoskodott.

- Családi nap lesz az egyik városi plébánián. Besegítünk a programszervezésben és önkénteseket küldünk - mondta Venczel Patrik, a cserkészcsapat parancsnoka és Üregi Dávid őrsvezető, akik bemutatták a csapatot.

- A IV. Károly Cserkészcsapat 1989-ben alakult. Tagjai között hatéves kisiskolások éppúgy előfordulnak, mint középiskolások, egyetemisták és dolgozó felnőttek. A különféle korosztályok számára a cserkészet öntevékeny elfoglaltságot kínál, önszerveződő módon sokféle szabadidős tevékenység megismerésére nyújt lehetőséget. Foglalkozásainkon, amelyeket iskolai időben heti rendszerességgel tartunk, a cserkészek elsajátíthatják mindazt, amit a természetben és a nyári táborok során hasznosíthatnak. A sátorverés mellett csomózni, nyomot olvasni, tüzet rakni és főzni is megtanulnak. Nyaranként pedig egy nomád tábor kovácsolja össze még jobban a hozzávetőleg harminc fős társaságot, az aktív tagokat - mesélte Patrik, majd hozzátette, hogy a legérdekesebb programjaik a négyévente megrendezett cserkész-világtalálkozók vagy dzsemborik, amelyeket minden évben más ország rendez, és ahová a világ minden tájáról több tízezer cserkész érkezik.

- Az idei volt a huszonharmadik ilyen alkalom, ezúttal Japán szervezte - vette át a szót Dul Dávid és Kanicska Soma, akik Nemere Péter csapattársukkal hárman abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy képviselhették a veszprémieket a nagyjából kétszáz fős hazai küldöttség tagjaként. Soma arról mesélt, hogy miként jutottak el idáig.

- 2014 szeptemberében részt vettünk egy válogatón Nagykovácsiban, a Teleki-Tisza kastélyban. Ötszáz jelentkező közül felnőtt segítőkkel együtt kétszázan kerülhettünk be. Különböző ügyességi feladatokon keresztül választottak ki minket. Számot kellett adnunk a kommunikációs és alkalmazkodó képességünkről, nyelvtudásunkról, de még a tánctudásunkra is kíváncsiak voltak. Két hét múlva boldogan vehettük át az értesítőt, miszerint bekerültünk a magyar delegációba. Ezzel azonban még nem dőlt el minden, az önerő mellett össze kellett gyűjtenünk a szükséges támogatásokat is. Iskoláink és egyházi intézmények sora volt azonban segítségünkre, amelyért mindketten hálásak vagyunk - mondta Soma.

Soma három és fél hetet, Dávid pedig hármat töltött július végétől augusztus közepéig Japánban. Amikor a két fiatalember gépe leszállt Tokióban, már tudták, hogy felbecsülhetetlen élményekkel fognak gazdagodni. Két napot táboroztak a fővárosban, majd vonatra ültek, hogy tíz átszállást követően eljussanak a találkozó helyszínére, az ezer kilométerre fekvő Kirara-hamába. A dzsembori tíznapos volt, Dávid és Soma azonban a támogatásoknak köszönhetően még ugyanennyi időt tölthetett Japánban. Megfordultak Miyajimában, Japán egyik legszebb kicsi szigetén, ahol az őzek szent állatnak számítanak, de jártak Kiotóban és Oszakában is. Hirosimában részt vettek az atombomba ledobásának hetvenedik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen. Megrázó élményeket hagyott hátra bennük a városban épített hatalmas emlékpark és a világháború szörnyűségeire emlékeztető múzeum. Soma megmászta a Fujit, élete egyik legnagyobb élménye volt. Rengeteg kalamajkán mentek keresztül a kulturális különbségek miatt.

Dul Dávid, Kanicska Soma és Nemere Péter a veszprémieket képviselték Japánban
Fotó: archív

- Mivel a japán kultúra nagyon különbözik az európaitól, törekedtünk arra, hogy amire csak lehet, előre felkészüljünk. Nem csak a kultúrát és a hagyományokat, a japán gondolkodásmódot és szellemet, a Wa -t is meg akartuk ismerni. Ennek megértése nélkül nem lehet közlekedni, de még egy kiló kenyeret sem tudunk venni a boltban. A Japán társadalom a bizalomra épül. Bíznak benne, hogy a másik nem dobja el a csikket az utcán, nem szegi meg a törvényt, nem lopják el az autót, nyitva maradhat az ablak. Aki mégis vét a szabályok ellen, azt mélyen megvetik. A közösség megvetése pedig erősebb minden törvénynél. Így aztán az utcák tiszták, a lopás ritka, a korrupció alig mérhető az országban. Alapos felkészülésünk ellenére is értek azonban kellemetlen meglepetések. Elkövettem egy kisebb baklövést - mesélte Dávid -, amikor a metrón egy idős japán férfinak át akartam adni a helyemet. Köszönet helyett azonban a férfi visszautasított, átsétált a vagon túlsó felébe és állva maradt. Később tudtam csak meg, hogy megsértettem a felkínált hellyel, mivel Japánban ez egyet jelent felhívni valakinek a figyelmét a gyengeségére - mondta Dávid.

Soma elmesélte, hogy hagyományos Japán fürdőben is jártak.

- A szabadtéri fürdő színvonalát tekintve semmiben sem különbözik egy hazai wellnessközponttól. A hangulata azonban teljesen más, ugyanis ezek a fürdőházak naturisták. Az egyik részleget csak férfiak számára tartják fent, a másikat nők használják. Hiányoznak a csúszdák és a megszokott élményelemek is. Ami nálunk egy pezsgőfürdő hőfokának felel meg, az Japánban egy alacsonyabb hőfokú medencének számít. Valóságos gőzfürdők voltak ezek - mesélte Soma, majd hozzátette, hogy eleinte ódzkodtak a fürdőzéstől, majd rájöttek, hogy ez itt mind teljesen természetes.

- Megtanultuk azt is, hogyan kell pálcikával enni. Arra viszont nem készültünk, hogy a Japán konyha teljesen más, mint az európai. Végtelen mennyiségű nyers halat, rizst, algát és polipot ettünk, kellett pár nap, mire ezt megszokta a gyomrunk. Nem volt rossz, de amikor hazajöttünk Magyarországra az volt az első, hogy ettünk valami igazán jellegzetes hazait - kommentálta az esetet.

A két fiatalember élete egyik legnagyobb élményeként tekint vissza a japán útra, és lelkesen készülnek már most a négy év múlva esedékes egyesült államokbeli világtalálkozóra.