Hétvége

2015.05.08. 14:03

Időhiányban

Nincs idő. Semmire sincs. Állandóan csak a rohanás, megállni nem lehet.

Balla Emőke

Talán nem vagyok egyedül, aki így érzi. Biztosan nem, hiszen hallom másoktól is: semmire sem érnek rá, semmit nem tudnak elintézni, befejezni, megoldani. A munkán kívül nincs másra idő: se családra, se barátokra, se pihenésre, se kikapcsolódásra, feltöltődésre. Nincs idő ügyeket intézni, hétvégén takarítani, kertet ápolni, mert mindig vannak aktuális feladatok.

Állandó mókuskerékben élünk, csak forog és forog, nem lehet kiszállni.Mostanában azt vettem részre, hogy a kulturális programokra sem szánunk annyi időt, mint egykor. De ami még ennél is megrázóbb, a kulturális intézmények, programok szervezői is alkalmazkodnak ehhez a gyorsuló időhöz. Egy színházi est, koncert vagy beszélgetés szervezésénél figyelembe veszik a nézők, hallgatók tűréshatárát. Hol vannak már azok az évek, amikor egy-egy előadás akár három és fél órát, sőt, kivételes esetben hosszabb ideig is tartott?! Ma az ilyen „maratoni” produkciót már nehezen viseli a néző, és nagyon különlegesnek kell lennie ahhoz, hogy azt kibírja.

A koncertet eleve egy órásként hirdetik meg, néhány ráadással éppen megfelelő az idő. Az irodalmi beszélgetés sem több, mint másfél óra, rövid színházi előadások, monodrámák másfél órásak. Ennyit bírunk, többet nem. És ezeken a rövid programokon is úgy érezzük, teljes, egész estét kitöltő élményt kaptunk. Hálásak vagyunk, amiért erre a röpke pillanatra meg tudtunk állni, kihoztuk a legtöbbet a „szabadidőnkből”. Sok helyen vagyunk, mindenütt csak rövid ideg és különös öröm, ha adódik egy hosszabb: egy teljes nap a családdal, barátainkkal, szinte meseszerű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!