Hétvége

2017.06.30. 17:59

Idehúznak a gyökerek - Három művész beszélgetett Sümegen a Múzeumok éjszakáján

Kevés olyan település létezik, amelyet három, később Kossuth-díjjal elismert művész vall hazájának. Sümeg e ritka kisvárosok egyike.

Tóth B. Zsuzsa

A három művész pedig elhatározta, hogy egy jó hangulatú beszélgetéssel ajándékozza meg Sümeget a Múzeumok éjszakáján. Ekkor beszélgettünk egyikükkel, Miller Lajos Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas operaénekessel. A Nemzet Művésze-díjjal elismert operaénekes sümegi diákként még testnevelő tanárnak készült, csakhogy a sors közbeszólt.

- Valóban meglepő, hogy a városból hárman indultunk el, ismertük is egymást gyerekkorunkban, jó barátok voltunk.

De én nem itt, hanem Szombathelyen születtem. Aztán 1946-ban költöztünk Sümegre, mert apám idekerült járási állatorvosnak. Később elvették a diplomáját, egy malomban dolgozott zsákolóként, amikor a börtönből kiszabadult. Már nem élt, amikor rehabilitálták. Ezek a dolgok nagyon mélyen beleülnek az ember lelkébe, borzasztó fájdalmat okoztak abban az időben, és máig sem felejthetőek. Itt laktunk a Ramassetter utcában, a szobor- ral szemben, Sümegen jártam általános iskolába, és 1958-ban itt érettségiztem. Tizenegynéhány évet éltem csak a városban, de külön könyvet írhatnék arról, amit itt élhettem meg.

Csodálatos tanáraink voltak az általános iskolában és a gimnáziumban, nagyon sokat kaptunk tőlük. Szomorú vagyok, hogy nem lehetnek már velünk. Gyerekként ez a város valami csoda volt nekünk. Volt itt valami, ami az ember lelkére, szívére, érzelemvilágára mélyen hatott. Valami, amit csak később gyümölcsöztettünk, mert akkor még fogalmunk sem volt, hogy mit nyújt nekünk ez a település - vallja a Miller Lajos, akit ma is sokan csak egykori becenevén, Lojtinak szólítanak Sümegen.

Hosszú, göröngyös volt az útja a sikerig.- Mivel abban az időben apám bekerült az 56-os eseményekbe, engem nem javasoltak továbbtanulásra. Elmentem hát Tapolcára vonatfékezőnek, de ott is akadályt gördítettek elém. Nem tudtam még egy állomási szolgálatba se bekerülni, hát otthagytam. Tapolcán leigazolt sportoló voltam, megyei válogatott tag. Versenyekre jártam mint távolugró és hármasugró. Amikor felkerültem Budapestre, a Honvéd Sportegyesület tagjaként folytattam.

Miller Lajos (jobbról) a Múzeumok éjszakáján volt Sümeg vendége András Ferenc filmrendezővel együtt
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Csakhogy egy téli edzésen kézilabdázás közben olyan bokasérülésem lett, hogy abba kellett hagynom a sportolást. Nem volt más választásom, a Jóisten vagy a sors rávezetett arra az útra, amit nem lehetett elkerülni. De el kellett telnie tíz évnek, hogy végezzek a Zeneakadémián. Először egy gyárban kaptam munkát, aztán amint eltelt az a három év, amikor javaslatot kellett kérnem a gimnáziumtól a továbbtanuláshoz, a sors úgy hozta, hogy egy gyári kiránduláson felfedezett egy szerszámkészítő mint énekest.

Azt mondta, neked érdemes tanulnod. Ötszáz embert hallgattak meg annak idején a zeneművészeti főiskolán, kaptam egy lehetőséget, hogy felvételizhetek, és bekerültem. Nyolc évig tanultam zongorázni, de nem gondoltam, hogy ennek valamikor még hasznát is veszem. A főiskolán büszke voltam rá, hogy én voltam a legjobb zongorista az énekesek között. A Zeneakadémián 1968-ban végeztem - emlékezik a gyermekkora színtereihez egyre inkább kötődő Miller Lajos.

Évek óta szinte minden évben egyszer-kétszer visszatér Sümegre- Az emberben él egy gyerekkori nosztalgia. Mindig azokat az érzelmeket keressük, amik valamikor megérintettek bennünket. A sümegi indíttatás csodálatos, itt éltünk, ebben a történelmi légkörben, ami itt adott volt, amit magunkba szívtunk.

Azt hiszem, tőlünk teljesen függetlenül történtek meg itt a dolgok. Belénk ivódtak. A párommal éppen ma beszélgettem arról, hogy az ember nem tudja ezeket az érzéseket letagadni, mert olyan mélyen beivódtak a szívébe, lelkébe, hogy megmaradnak. Igazság szerint jót és rosszat is megéltem itt, és ma még keresem mindet. Amikor idejövet közeledtünk a város felé, egy kicsit el is érzékenyültem. Úgy éreztem, hogy hazaértem.

Nekem máshol nem volt hazám, Sümeg volt az. Most vidéken, a Mátra tövében élek, komplikált lenne visszatérni végleg. De ha lenne pénzem, nyernék a lottón, vennék itt egy házat. Pár éve éppen mikor itt voltam, eladó volt a lakás, amiben laktunk egykor. Elgondolkoztatott, mert az emberben van egy erős nosztalgia.

Most, amikor újra itt vagyok, rám törnek az emlékek. Sümeg egyetlen hátránya, hogy messze van Budapesttől. Nekem a pechem mellett szerencsém is volt, hogy innen elkerültem. Ha itt maradok, lehet, hogy tornatanárként megyek nyugdíjba a gimnáziumból - mondja elgondolkodva, miközben régi ismerősként üdvözlik egy-egy kézszorítás erejéig egykori barátok, iskolatársak.

- Hiszek az emberi gondviselésben. Engem az élet, a sors valamilyen módon rehabilitált. Mert akár tetszik, akár nem, a nulláról indultam. Meg kell nézni a tablóképemet: olyan szomorú vagyok rajta! Nem is hiszem, hogy volt nálam szomorúbb diák az osztályban. Én már akkor tudtam, hogy ott befejeződött minden, semmilyen perspektívám nem volt.

Azt sem tudtam, merre induljak. A Testnevelési Főiskolára készültem, de tudtam, hogy abból már nem lehet semmi. Sokáig nem is tértem vissza, nagyon fájtak azok az emlékek, amik ide kötöttek. Akárhol jártam a világban, és kérdezték, hogy honnan jöttem, mondtam, hogy magyar vagyok és sümegi. Valami olyan helye a világnak Sümeg, hogy ha valaki kicsit odafigyel saját magára, akkor innen indulva nagy dolgokat lehet létrehozni - mondja. Aztán hozzáteszi, hogy végül is jól alakult minden. Ma már nyugdíjasként telnek a napjai, kevesebb munkával, de nem zene nélkül.

- A zenét nem lehet elfelejteni, na meg igazság szerint nem értek semmi máshoz. Bár még festettem is, Sümegen a hegyen rajzoltam a pincéket. Anyám volt nagyon tehetséges, jó rajzoló. Nyugdíjasként énekelni már csak kedvtelésből, vagy pár pohár bor után szoktam, társaságban. De most éppen jótékonysági koncertsorozatot szervezünk Heves megyében. Egy misszió az. Petőfi János vitézét adjuk elő Kacsóh Pongrác feldolgozásában.

Piros Ildikó a mesélő, az operaház művészei énekelnek, sőt még a fiam is, ő a Kukorica Jancsi. Éppen ma van Nagy-rédén egy ilyen előadás. De összeállítottunk egy Bánk Bán- keresztmetszetet és egy Kodály-emlékműsort is. Ez egy misszió, amelyben pályáznunk kell. Kevés pénzből összehozzuk ezeket a koncerteket, hogy a kis falvakba elvigyük ezt a másféle kultúrát, mint amit a televízióból nyomnak. Szóval még aktív vagyok, de idén már befejezem, továbbadom majd valakinek. De Sümegre, amikor csak lehet, visszajárok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!