Ember lett belőlünk

Nincs mit szépíteni: egyáltalán nem volt jó véleménnyel az ifjúságról, meggyőződése szerint az újabb és újabb generációkat nézve fokozatos „minőségromlás” figyelhető meg. Mindezt rendszerint az irodalom és a labdarúgás történetén keresztül vezette le, ugyanis érvelése alapján a literatúrából egyre inkább kiveszik a gondolatiság és az érzelmi töltet, míg a fociból a játékosság és a szellemesség. Igazi régivágású ember volt, aki mindig azt vágta a fejünkhöz, hogy a mai fiataloknak nincs semmi türelmük, mindent azonnal akarnak, és kitartás, akaraterő hiányában rendszerint a könnyebb utat vagy a hülyeséget keresik, hajtják, így pedig egyre silányabbá válik a világunk. Nem jósolt fényes jövőt az emberiségnek, szerinte mostanra menthetetlenné vált a helyzet. Voltak, akiket valamilyen módon megérintett, akikre többé-kevésbét hatottak a nevelőtanár szavai, mert azért, valljuk be, sokszor bármennyire is nyers volt a fogalmazásmódja, mondandója tartalmazott igazságot bőven. Persze sokan csak egy mogorva, szenilis öregembert láttak benne, és nevettek a prédikációin. Évekkel később néhány egykori diáktársammal találkoztunk a még mindig „praktizáló” karakteres nevelővel. Váltottunk vele néhány szót, elmeséltük, hogyan alakult az életünk. Ő csak ennyit mondott nekünk: „Na, csernobili generáció, mindig is tudtam, hogy ember lesz belőletek. De a mai fiatalok tényleg menthetetlenek...”