Hétvége

2017.02.10. 18:45

Elszántság és akaraterő kell az életmódváltáshoz

Rengetegen elhiszik, hogy áldozatvállalás, kitartás és akaraterő nélkül is el lehet érni sikereket. Ez nem igaz! – hangsúlyozta Farkas Tamás edzőtermi tréner, aki többek között szólt az egészségmegőrzés és a rendszeres testmozgás fontosságáról.

Polgár Bettina

Farkas Tamás több évtizedes szakmai tapasztalata tükrében rámutatott, legtöbben esztétikai célokkal állnak neki az alakformálásnak, azonban a legnagyobb feladatnak manapság az egészségmegőrzés bizonyul, minden más csak ez után következik. - Be kell tartani a sorrendiséget. Napjainkban sajnos nem megfelelő a prioritás még a szakmán belül sem, és tömeges a dezinformáció, amivel például a különféle internetes oldalakon találkoznak az alakformálás követői. Szükség van szakmai háttérre, valakire, aki pontosan megmondja, hogy az adott személy számára mi a legcélravezetőbb, milyen sportág, egy adott sportágon belül pedig milyen intenzitás és gyakoriság, ezek ugyanis nagyon fontos tényezők - magyarázta.

- Manapság elveszünk a fogyókúrák tengerében, és ha tetszik, ha nem, valakinek ki kell mondania: a legtöbb ember sajnos nem éri el a célját és kudarcot vall. Ők egy bizonyos szempontból a mai társadalmi életünk áldozatai, de mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy változtasson az alakján és megőrizze az egészségét - fogalmazott Farkas Tamás.

Farkas Tamás pápai edző csak az elvégzett munka erejében hisz Fotó: Polgár Tibor

- Szűkebb pátriám az edzőterem, ahol 25 éve élek és dolgozom, és itt mindig a januárral kezdődik meg a legnagyobb szezonja az alak- formálásnak, a kondicionálásnak, illetve ilyenkor még azok is eljönnek, akik egyébként év közben már elfáradnak, kidőlnek a sorból, de készülnek a fürdőruhaszezonra. Ez egy elég jó időszak ebből a szempontból, és elegendő is ez a négy-öt hónap arra, hogy ezek az emberek változtassanak alakjukon. Valaki meg-elégszik ezzel, és utána már hanyagolja az edzőtermet, valaki pedig annyira belejön, hogy nem is tud már élni edzőterem nélkül. Jófajta megszállottság ez, és még egyszer kiemelném: az egészségmegőrzés az első, utána következik az alakformálás, a kondicionálás és a teljesítménynövelés. Mindent aszerint kell alakítani, ahogy azt a céljaink megkívánják - fejtette ki.

Mint mondta, a sikerélmények elmaradásának hátterében több tényező is meghúzódhat. - Az első és legfontosabb kudarc abból adódik, hogy félretájékoztatják az embereket. Rengetegen elhiszik, hogy áldozatvállalás, kitartás és akaraterő nélkül is el lehet érni sikereket. Ez nem igaz! Aki így akarja, az igenis kudarcot fog átélni. Mi is az áldozatvállalás? Az életünkbe be kell iktatni legalább hetente három-négy olyan alkalmat, amikor időt szánunk arra, hogy sportoljunk. Mi az a kitartás? Nem egy hétig járunk edzőterembe és csináljuk azt a programot, amit kiírtak nekünk - már ha valaki kiírta -, hanem igenis a nehezebb időszakokat is át kell
vészelni, és folytatni kell tovább! Sok múlik az adott programon és az edzőn, hogy a motivációt fenn tudja-e tartani. Kell, hogy legyen motiváció! A megfelelő szakembernek ezt tudnia kell személyre szabni, ugyanúgy, mint az edzéstervet és a táplálkozási programot - húzta alá Farkas Tamás.

Megjegyezte, a kudarc másik alapesete, amikor a sikert is kudarcként éljük meg. - Van bizonyos félretájékoztatás, amely azt sugallja, hogy az az ember, aki lement az edzőterembe, és egy hónap alatt nem fogyott 25 kilogrammot, nem ért el eredményt. Ezt is a szakmának kell helyretennie, annak az edzőnek, szakembernek, aki foglalkozik a vendégeivel. Tudatosítani kell, hogy valójában siker, amit elért, hiszen amíg például eleinte öt perc után leszédült a taposógépről, most már 20-25 percet tapos, vagy amíg korábban nem tudott megcsinálni öt felülést, most már 15-öt tud. Ezek mind sikerek, melyeket az emberek nem tudnak értékelni, mert nem mondták meg nekik, hogy egy őrült hajsza, ami a fitnesziparban megy. Ezért aztán előfordul, hogy az edzést kudarcként élik meg, és abbahagyják - világított rá a tapasztalt edző.

Elmondta, sok nehézséget okozhat, ha valaki szakértő segítség nélkül fog neki az edzésnek. - Sok fiatal keres fel azzal a szándékkal, hogy edzésprogramot készítsek neki, és az első alkalommal, amikor felmérem a képességeiket, kiderül, hogy ők már sérültek. Ez megnehezíti a dolgot, ugyanis bizonyos gyakorlatokat nem tudunk elvégezni, amik egyébként elég hatékonyak lennének, de sajnos a sérülésük miatt ezeket ki kell hagyni. A másik eshetőség, hogy rosszul tanulják meg a mozdulatokat. Ezeket aztán borzasztóan nehéz javítani - ismertette.

Farkas Tamás elárulta, számára mindig óriási sikerélmény, amikor valaki vidáman távozik az edzőteremből, hiszen ez a sport és az edzés
a csodálatos velejárója. - Az edzőtermi tréninget bátran ajánlom mindenki számára, mivel óriási előnyként említhető, hogy biztonságos. Sokan gondolják azt, hogy itt súlyokat kell emelgetni. Ez egy alapvető tévedés, mert, habár súlyzókat, illetve súlyzós berendezéseket használunk, ez nem súlyemelést jelent. Nem az a cél, hogy egy súlyt A pontból B pontba eljuttassunk, a hangsúly azon van, hogy melyik testrészünket használjuk a mozdulat során, és hogyan kivitelezzük ezt. Emellett az edzőtermi munka hatékony, hiszen minden mérhető, és láthatjuk, hogy milyen előrelépést tettünk az elmúlt időszakban. Tudjuk, hogy mekkora súllyal, milyen sorozatban, ismétlésszámmal dolgoztunk, és ez mindenképpen egy nagyon jó referenciapont, ami orvosolja a bizonytalanságot - magyarázta az edző.

Hozzáfűzte, mindenképpen az edzőtermi edzés javára írható, hogy nem függ az időjárástól. - Manapság a kifogások világában élünk, és a pályám során rengeteg indokot meghallgattam már, hogy miért nem tudnak az emberek eljönni edzeni. Mindegyiket megértettem, és meg is értem, csak nem tudok velük mit kezdeni. Aki időt és energiát szán az edzésre, változni fog, és meg is lesz a kívánt siker. Ezért van az, hogy aki rajongója az edzőtermi életnek,
el sem lehet üldözni onnan. Mindent személyre lehet szabni a kor, a nem és a jelenlegi fizikai kondíció szerint, ezért tartom ezt egy csodálatos világnak, testi-lelki betegségeink gyógyírjának - hangsúlyozta a rutinos szakember.

- Mozogni, sportolni kell, méghozzá eltökélt célokkal, programszerűen. Csak így lehet megőrizni egészségünket, és kedvünk szerint formálni az alakunkat - zárta gondolatait Farkas Tamás, az edző, aki csak az elvégzett munka erejében hisz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!