Hétvége

2016.10.07. 17:25

Az abortusz betiltása lehet a megoldás az elöregedett társadalom problémájára?

Valami nincs rendben Lengyelországban. Két hete szinte naponta hallani az országból érkező abortuszellenes törvénymódosításról és az ellentüntetőkről.

Kovács Erika

A lengyel klérus is támogatja azt a jogszabályt, ami teljesen betiltaná a művi terhességmegszakítást. Mindezt abban a Lengyelországban, ahol már így is a világ egyik legszigorúbb abortusztörvénye van hatályban. A cél a lakosság növelése lenne, de az intézkedéssel minden bizonnyal csak a feketén elvégzett nőgyógyászati beavatkozások számát emelnék.

Az abortuszt akkor is tiltanák, ha erőszakból fogant a magzat, vagy olyan betegséget diagnosztizáltak, aminél az anya adott esetben úgy döntene, nem tudja ezt a pluszfelelősséget vállalni.

Lengyelországban nagy befolyása van a keresztény egyháznak, a lakosság 89 százaléka katolikusnak vallja magát, háromnegyedük pedig gyakorló hívőnek. Az nem titok, hogy a keresztény egyház elítéli mind a terhességmegszakítást, mind a fogamzásgátlást. Ugyanakkor Ferenc pápa már több meghökkentő kijelentést is tett. 2015 szeptemberében úgy nyilatkozott, az abortuszon átesett nőnek is jár a bűnbocsánat, hozzátette, tisztában van azzal a teherrel, ami a nőket ilyen döntésre készteti, 2016 febru-árjában pedig, a zikavírus terjedésekor úgy fogalmazott, a vírussal érintett nők esetében meg kell engedni a fogamzásgátlást.

Lengyelországban megosztotta a lakosságot az új abortusztörvény, tömegek mentek utcára mellette és ellene. A háttérben szörnyű illusztrációk, melyek mindegyikét meg sem merjük mutatni Fotó: archív

Lengyelországban rengeteg nő tüntetett a jogszabály ellen, aminek, úgy látszik, meg is lett a gyümölcse: október 5-én a tömeges demonstrációk követeléseinek engedve a lengyel kormány visszalépett a teljes abortusztilalomtól.

- Egyik anya sem azért hozza meg ezt a döntést, mert olyan könnyű lenne lemondani egy gyermekről - mondta megkeresésünkre Szilágyi Judit pszichológus. - Ez egy borzalmasan fájdalmas döntés. Néha úgy érzem, elbagatellizálják az emberek. Itt nem csak arról van szó, hogy egy nő rendelkezik a saját testével, neki tovább kell élnie azzal a tudattal is, hogy van egy meg nem született gyermeke.

- Nagyon nyomós oka van annak, ha egy nő így dönt - véli a szakember. - Ha szabályozással, törvényekkel rákényszerítjük a nőre, hogy márpedig akkor is szüld meg a gyermeked, ha nem akarod, az a gyereknek sem lesz jó.

Az abortusz még azoknál a nőknél is borzasztó elfojtott bűntudatot és szorongást vált ki, akiknél csak a gondolat jelenik meg, mert elbizonytalanodik a kapcsolatában. A pszichológus szerint ők lesznek tipikusan azok az anyák, akik aztán túlkompenzálásképpen rendre elkényeztetik a gyereket. - Ha egy nő eljut odáig, hogy ezt a döntést meghozza, akkor engedni kell, hogy megtegye, mert nem lesz jó sem a gyereknek, sem az anyának - mondta Szilágyi Judit.

- Nehéz erről beszélni, de a környező gyermekvédelmi intézetek tele vannak olyan gyerekekkel, akiket nem akartak annak idején. Vagy azért, mert az anyagi biztonság nem volt adott a gyermekvállaláshoz, vagy a szülők kapcsolata nem volt stabil, de akár az is előfordulhat, hogy bántalmazott kapcsolatból született a gyermek. Nagyon nehéz az anyának végigmenni azon az úton, amíg úgy dönt, nem akarja a babát - mondta a döntés lelki hátteréről a szakember.

Korábban a magzati korban kiderült megbetegedés is gyakran vezetett abortuszhoz, ma már azonban az anyák nagy része vállalja a beteg gyermeket is. A pszichológus szerint, ha úgy döntene az anya, hogy nem vállalja a gyermeket, azt is meg kell érteni, hiszen rajta kívül nem lesz senki, aki ápolja. - Egy nő pontosan tudja, hogy a babát akarja vagy nem, éppen elég büntetés az, hogy meg kell hoznia a döntést.

A férfiakat is megviseli, de valahogy őket mindig kihagyjuk a történetből. Ők is átélik a veszteség fájdalmát, őket is elkíséri egész életükben. Szilágyi Judit szerint erre azonban nem az a megoldás, hogy belekényszerítjük a párokat a gyermekvállalásba. Ha a szülők nem tudnak
teljes mellszélességgel beállni a gyermekvállalásba, akkor nagy eséllyel a párkapcsolat sem marad meg, és így csak növeljük az elvált párok és csonka családok számát. A magyar szabályozást jónak tartja, mert elég időt hagy a szülők számára, illetve rászorulók szociális alapon akár ingyenesen is igényelhetik a beavatkozást.

- A 2011-ben elfogadott alaptörvény kimondja, minden embernek joga van az élethez, az emberi méltósághoz. Azonban a speciális törvények lehetővé teszik a terhességmegszakítást Magyarországon, veszélyeztetettségnél, illetve, ha az anya súlyos válsághelyzetben van, szögezte le Bense László Erik ügyvéd. Hozzátette, a terhesség 12. hetéig szakítható meg, ha a magzat súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved, illetve a terhesség bűncselekmény következménye, például erőszakos közösülésé. Akkor is megszakítható a terhesség a 18. hétig, ha az állapotos nő korlátozottan cselekvőképes, 14-18 év közötti, vagy cselekvőképtelen, 14 év alatti. Továbbá, ha orvosi tévedés vagy mulasztás miatt nem ismerték fel a 12 hetes időtartamot. A terhesség 20. hetéig is megszakítható genetikai vagy egyéb ártalmak esetén, például, ha a zikavírus okozta kis-fejűség valószínűsége eléri az 50 százalékot. Bármikor megszakítható a terhesség, ha a nő életét veszélyeztető ok áll fenn, vagy a magzatnál élettel összeegyeztethetetlen rendellenességet észlelnek. Ezek a szabályok a magyar állampolgárokra vonatkoznak.

Az ügyvéd kifejtette, Magyarországon élő külföldi akkor kérheti a terhesség megszakítását, ha legalább két hónapos tartózkodási engedéllyel rendelkezik, vagy menekültstátuszt kapott. A beavatkozás előtt szakorvosi véleményt kell kérni, felülvizsgálatot elvégezni, kizárólag hazai egészségügyi intézményben lehet abortuszt végezni, mert ellenkező esetben, ha ezt nem orvos végzi el, bűncselekmény, és szabadságvesztéssel is sújtható.

- Szakmailag és magán-emberként a véleményem, hogy bizonyos körülmények, illetve feltételek esetén lehetőséget kell biztosítani az anyának arra, hogy éljen az abortusz lehetőségével. Fontos, hogy ezeket a terhességmegszakítási törvényi feltételeket szigorúan szakorvosok által meg kell vizsgálni.

Lengyelországban is követni kellene az európai uniós irányelveket. Olyan országokban, ahol teljes mértékben gátat akarnak szabni az abortusznak, ott valószínűleg politikai akarat húzódhat meg, illetve születésszabályozás a cél, az elöregedett társadalmak felfrissítése, a népesség létszámának növelése. A magyar szabályozás például szinkronban van az Európa Tanács 2003-as irányelvével és az Európa Parlament ide vonatkozó több irányelvével, mondta az ügyvéd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!