Dzsesszről, utakról, besúgókról - Babos Gyulával beszélgettünk

Babos Gyula mondta ezt legutóbbi füredi koncertjük előtt, amikor megpróbáltuk átbeszélni annak a műfajnak a titkát, amely a legmegfejthetetlenebb, ugyanakkor a komolyzene után a legnagyobb hatású erővel rendelkezik alkotó és befogadó számára is, hiszen magában hordozza az állandó változást és megújulást. Egy olyan műfaj képviselője ő, amelynek forradalmi hatása lett a kultúrákra, az ötvenes évek elején Magyarországon még börtönbüntetést is kaphatott az, aki dzsesszt játszott.

A magyar dzsesszélet kiemelkedő, nemzetközileg is elismert gitárosa, zeneszerzője, aki világsztárokkal (James Moody, Victor Bailey, Tony Scott, Frank Zappa) játszhatott együtt, mosolyogva nézett körbe a füredi sétányon, ismerős volt neki a környezet, még édesapját is elkísérte ide régen, aki cigányprímásként játszott a Balatonnál is. Ő is kipróbálta magát a vendéglátóiparban, de amikor találkozott a Kex zenekarral, teljesen megváltozott az élete.

- Bennem mindig is nagy volt a létrehozási vágy, és Szabó Gábor hatására kerestem azt, hogyan tudok úgy játszani, ahogy más senki. Kutattam az utam a belső mércém szerint, az együtt zenélés élményét, s azt, miként oszthatom meg ezt másokkal. Amikor bekerültem a Kex együttesbe, akkor ott megéreztem a szabadságot.

Emellé jött még a dzsessz, amely magas szintű zenélni tudást és teljes önazonosságot kívánt annak a pillanatnak a megosztásáért, amit a zene ad és a közönség előhív. Soha nem játszik az ember kétszer ugyanúgy egy színpadon, mert a nézők mindig mások, és velük együtt születik meg a zenei harmónia is abban percben és órában - mondta Babos Gyula, aki hozzátette, azért is volt jó, hogy az akkori alternatív vonalat képviselő zenekarokban kezdett el játszani, mert azok nem a közelvárások mentén szerveződtek, és ez segített számára abban, hogy önmagát meghatározva, felvállalva alakítsa ki a saját stílusát. Azt, ami a tradíciók, az ösztönök, a tanultság, a kötöttség és dzsessz adta fúziós kötetlenség összességével fejezi ki a műfaji szabadságot.

Babos gazdag, lassan fél évszázada tartó pályafutása alatt számtalan zenekarral, formációval ért el sikereket, készített lemezeket. A hazai és külföldi zenei életben sok előadó az elsők között írja be életrajzába, hogy játszhatott együtt vele. Ő nem gyakran néz vissza a múltba, de akadnak számára olyan pillanatok, amelyek többször eszébe jutnak. Nemcsak a gyökerei, édesanyja és édesapja, ahogy hegedülni, majd gitározni tanult, vagy amikor megnyerte a Magyar Rádió dzsesszversenyét, hanem az is, amikor egy színpadon állhatott Frank Zappával, aki 1991-ben a Tabánban lépett fel.

- Sokszor gondolok rá. Ő akkor Magyarországra a szabadság eszményeként érkezett, és minket adtak ehhez hozzá a lebontott vasfüggönyből. Örömmel fogadott bennünket, és a vele való együtt zenélés arra adott ezerszázalékos bizonyosságot, hogy jól látjuk a szabadságot. A szabad, önazonos zenélés pedig a legjobb, legmegbízhatóbb dolog, hogy felelősséggel éljünk is azzal. Egy ilyen zenész közelében még a levegő is dzsessz, szabadsággá válik - emlékezett vissza a világsztárral való együtt muzsikálásra, találkozásra Babos Gyula, akit arról is kérdeztünk, hogy a rendszerváltozáskor utánanézett-e annak, hogy róla, az avantgárd Kex együttes tagjáról jelentett-e valaki.

Babos Gyula: - Amikor bekerültem a Kex együttesbe, akkor ott megéreztem a szabadságot Fotó: Penovác Károly

A zenész azt felelte, szerinte ebből a szempontból céltalan a múltban vájkálni, mert a tények ismeretének hiányában is továbbvittük életeinket. Amíg nem készült 1999-ben egy dokumentumfilm a Kexről, addig nem is látott ilyen jelentéseket. Amikor a véletlen szembehozta számára az egyik ilyen papírt és a beleírtakat, rögtön tudta, ki volt az, aki jelentett róluk. Megkérdezte erről a kollégáját, aki elmondta, hogy megbukott valamivel, és azt remélte, ezt megússza a hangulatjelentések küldözgetésével.

Babos ehhez kapcsolódva őszintén beszélt arról, hogy egy olyan időszakban, amikor zenészként járhatták a világot Berlintől Stockholmon keresztül Varsóig, meg tudták mutatni magukat, legitimálhatták azt az utat, amelyet jártak, s ha ekkor valami mondvacsinált indokkal bevonták volna az útlevelét, lehet, hogy ő sem tudta volna eldönteni, ebben a helyzetben mi a helyes. Egyáltalán nem haragszik, megér-tette őt, de nem fogadta el a besúgáshoz kötött ideológiát, mindazt, ami ilyenre kényszeríthet egy embert.

Babos Gyula nem gyakorol éjjel-nappal otthon, inkább sokat gondolkodik zenei megoldásokon, és amikor azok megszületnek a fejében, akkor veszi kézbe a hangszerét. Nagyon szeret tanítani, 1977 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola dzsessz tanszakának tanára. Tanítványaival sokat beszélget, és megpróbálja rávezetni őket arra, hogy engedjék a zenét szabadon hatni a gondolataikra, és eközben úgyis meglelik magukban és a lelkükben a dzsesszt, a saját stílusukat, útjukat.

A televíziós tehetségkutatókat megnézi, de szerinte ma azoknak a reklámja, elfogadottsága, erős kommunikációja nem azonos azzal, mint amit a zene ereje valójában megérdemelne. A tévék viszont olyan nyilvánosságot biztosítanak a fiataloknak, amely a régi idővonalon mozgó zenészeknek, énekeseknek soha nem adatott meg. Látott megmaradó tehetségeket, mint Caramel, Tóth Vera, de azt sem tartja véletlennek, hogy ebben a rendszerben sokak rövid idő alatt eltűnnek.

A remek zenész szerint nem a küzdelem a fontos, hogy valaki megmaradjon ezen a pályán, hiszen a küzdés valami ellen megy, s egy elő-adónak inkább valamiért kell felmennie a színpadra. Olyan célokért jó játszani, amelyek jobbá tehetik az adott közeget.Arra a kérdésre, hogy mi lenne, ha valaki kivenné a gitárt a kezéből, azt válaszolta, hogy a hiány el sem képzelhető, és messze túlmutatna azon a tényen, hogy 68 évesen is a zene jelenti a megélhetését. Különböző formációkban játszik, de ugyanazokkal sem ad két egyforma koncertet. Mert lépéseink ritmusa is változik. Akár a dzsessz Zappán túli megfejthetetlensége.