Hétvége

2016.10.21. 20:10

Az Ötvenhatos lány - Kóbor János dalt írt gyerekkori szerelméről

Ünnepel Magyarország, ünnepel az Omega, és ünnepel Kóbor János. Hatvanadik évfordulójához érkezett az 1956-os forradalom és szabadságharc, mely Mecky számára kettős megemlékezés: a nemzeté és a szerelemé.

Szendi Péter

Kóbor János tizenhárom éves volt, amikor kitört a forradalom. Az Omega énekesének nagyon fontos nap volt ez, mert akkor határozták el, hogy a 8/A osztállyal még a tél előtt lejátszanak egy komoly derbinek számító focimérkőzést az iskolában.

– Emlékszem, ködös, nyirkos idő volt, a mérkőzés nem akart eldőlni, már sötétben fociztunk. Ekkor úgy döntöttünk, hogy másnap folytatjuk. Mire hazaértünk, szüleink nagyon aggódtak. Kérdezték, hogy nem hallottuk a puskaropogásokat? Mi akkor nem tulajdonítottunk ennek túl nagy jelentőséget. Másnap már én is kimentem az utcákra, és felemelő érzés töltött el, hogy végre szabadnak érezhette magát az ember. Huszonnyolcadikáig jártunk iskolába, aztán jött a kényszerszünet. Ekkor már fegyveres csoportok alakultak, sortüzek dördültek el, és gyerekfejjel arra gondoltam, hogy mindez hova fog vezetni? Emlékszem, szüleim hallgatták a Szabad Európát, és büszkeséggel töltött el, hogy egész Európa arról beszélt: Magyarországon az emberek a szabadságuk kivívásáért harcolnak. Persze ekkor volt a szuezi válság, így biztosak voltunk abban, hogy a nyugati nagyhatalmak nem avatkoznak be, kerülik a konfliktust a Szovjetunióval.

Kóbor János máig nem tudja, hogy mi lett azzal a szőke lánnyal, akivel kenyérért álltak egy sorba
Fotó: Penovác Károly

– Sajnos nem tartott sokáig a szabadság, hiszen november 4-én a szovjet hadsereg inváziót indított a magyar forradalom leverésére. Milyen emlékei vannak erről a napról?

– Előtte egy-két nappal már nagyon akadozott az ellátás. Kenyérért, tejért sorba kellett állni. Szüleink azt mondták, hogy az utcára ne nagyon merészkedjünk ki. Az élelmiszereket már teherautóról adogatták le. Ekkor megpillantottam a sorban egy gyönyörű szőke lányt, beszédbe elegyedtünk. Másnap is találkoztunk, szívem egyre jobban vert, első látásra beleszerettem. November 4-én azonban megszólaltak a szirénák, le kellett mennünk az óvóhelyre. Félelem lett úrrá rajtam, szerelmes voltam, miközben ropogtak a fegyverek. Négy napig ki sem mozdultunk, hallottuk a gránátok süvítő zaját, a fegyverropogásokat, ahogy a tankok megjelentek az utcákban, és szünet nélkül lőttek. Aztán a lövések egyre halkabbak lettek és csökkentek, ekkor már kijöttünk az óvóhelyünkről. A Móricz Zsigmond téren összeégett katonákat, civil embereket láttam, gyomorforgató volt mindez. Összeomlott házak között sétáltam, remélve, hogy megtalálom a szerelmemet. A házuk azonban teljesen megsemmisült. Földbe gyökerezett a lábam, gombóc került a torkomba, szívszorító érzés volt mindez. A mai napig nem tudom, hogy mi lett azzal a szőke lánnyal, akivel kenyérért álltunk egy sorba.

– És ebből a szerelmi történetből született az új daluk, melynek címe: Ötvenhatos lány...

– Megmondom őszintén, nem tudatosan íródott. Tavasszal beszélgettem Trunkos Andrással erről a kettétört szerelmi történetről. És ő mondta – mivel idén lesz a 60. évfordulója az 1956-os forradalomnak –, hogy mindezt egy dal formájában meg kellene írni. Így is történt, ő volt a szövegíró, én a zeneszerző.

A dal mindenkihez szól, hiszen nemzetünk múltja és a rockzene idősekben, fiatalokban ma is ugyanúgy lüktet, generációkon át üzen a jövőnek. Az Ötvenhatos lány nemcsak a forradalom és szabadságharc előtt tiszteleg, hanem egy beteljesületlen szerelem emléke is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!