Hétvége

2017.05.12. 16:02

Csak két gumikarika - Beszélgetés Galambos Ferenc bűvésszel

Galambos Ferenc bűvész heteken át a tengerentúlon kápráztatta el a közönséget mutatványaival.

Tóth B. Zsuzsa

Egy héten át minden este Hollywood Bűvészkastélyában lépett fel, a rangos szórakozóhelyre eddig magyar bűvész rajta kívül még nem kapott háromszor meghívást. Ráadásul bármikor újra szívesen látják. Első ízben 2003-ban, majd két évvel ezelőtt újra fellépett a Bűvészkastélyban. Galambos Ferenc, vagy ahogy őt a legtöbben ismerik, Fecó a kastélyban azt a műsorát mutatta be, amellyel harmadik lett a világbajnokságon, továbbá kötéltrükköt adott elő, pénzérmékkel, kártyákkal bűvészkedett, golyókat varázsolt elő a szájából. - A kastélyban fellépni minden bűvész álma.

Fiatal koromban nem gondoltam, hogy eljutok oda valaha is, elérhetetlennek tűnt. Akkoriban, a nyolcvanas évek elején videóra vettem az ott forgatott filmeket, műsorokat. És milyen az élet? Ez mindig eszembe jut, mikor ott vagyok - mondja Fecó, aki idén már harmadszor léphetett fel a kastélyban, ahova meghívásos alapon és ajánlással juthat csak ki egy bűvész. Amikor harmadik helyezett lett a világbajnokságon, akkor jutott ki először, és azt hitte, több ilyen lehetősége nem lesz.Csakhogy két éve újra kapott egy meghívást a kastély időközben kicserélődött vezetésétől, akik a világ legjobb bűvészeit várják fellépni.

- Kicsit korábban érkeztem és tovább maradtam, így megnéztem azokat a bűvészeket is, akik előttem és utánam léptek fel. Minden műsor egy élmény, az ottani helyszín miatt is. A kastélyban a közönség első sora mindössze fél méterre ült tőlem, a szakértő amatőr nézők mellett többen képviselték a szakmát, szóval fel volt adva a lecke. Kihívást jelent egy magyarnak megfognia ott a közönséget. Nekem talán sikerült elkapnom az egész fílingjét, különben az egyhetes fellépéssorozat rövidebb lett volna.

Galambos Fecó bűvészt negyedszer is visszavárják a Bűvészkastélyba, hazánkban ez egyedülálló megtiszteltetés
Fotó: Archív

A vendégek és a személyzet visszajelzései sokat számítanak, az én esetemben pozitívak voltak. Jack Goldfinger - profi bűvész, a kastély igazgatója - úgy búcsúzott tőlem, hogy bármikor szívesen látnak újra. Ez pedig rangot jelent a kastély fellépői számára. Sztár-bűvészekkel is találkoztam, jó érzés volt előttük fellépni. A világ bűvészeit tömörítő akadémia helyszíne egyben a kastély - mondja Fecó, aki Amerika másik felén ugyancsak bemutatkozott, Bataviaban is mindenkit elbűvölt trükkjeivel, amelyekhez minden esetben maga keres zenét Azt mondja, előfordul, hogy tökéletesen egymásra talál a dal és a produkció, amint meghall egy zenét.

Edvin Marton First Date és Havasi Balázs egyik száma, a The Storm különösen kedves a számára. Utóbbi a látványos és mindenhol osztatlan sikert arató vizes-homokos trükk aláfestő zenéje. - Csodálatos dolog, ha egy remek zene és a bűvészet egymásra talál. Azzal meg lehet fogni az embereket. A homokos számban színes homokokat keverek össze vízben, és pirotechnikával spékelem meg a mutatványt. Egymásra talált itt is a trükk és a zene - vallja a tapolcai bűvész, aki 1997-ben és az azt követő évben kiérdemelte Az év mágusa-címet.

Legnagyobb sikereit mikromágiában érte el, abból ugyancsak adott ízelítőt az amerikai fellépéseken. - Meglepetésemre sok kinti magyarral találkoztam. Előfordult, hogy előadás közben kiabáltak be, köszöntek rám magyarul. Aztán sokakkal beszélgettünk, meglepő módon a közönség legalább felének volt magyar rokona, kötődése. Nagyon jó érzés volt. Például a révfülöpi, világhírű dzsessz- zenésszel, Barabás Lőrinc trombitással Los Angelesben ismerkedtem meg - mondja Fecó, aki az angyalok városában a bűvészklubban előadást tartott. Trükköket tanított bűvészeknek, és a világbajnokságon előadott műsorát szintén bemutatta.

- A mikromágusok FFFF- kongresszusán, Bataviában a legjobb 11 világbajnoki műsort szerkesztették egy nagy produkcióba. A világbajnokságon sem volt ilyen erős a műsor, megtisztelő volt ott lenni - vallja Fecó, aki a világbajnoki sikert elért műsorát ma már igényesebb kellékekkel adja elő. A közönséget bevonva szórakoztat. Neki nem az a célja, hogy megszégyenítse azt, akit kihív a színpadra, hogy csinálja utána a mutatványt.- Sikerüljön neki, megérdemli, ha már vette a bátorságot és feljött a színpadra.

Tapsolják meg őt, ne engem - mondja határozottan a bűvész, aki a lebegtetést mindig egy nézővel, nem pedig asz-szisztenssel mutatja be. Állítja, hogy mindenki képes a levitációra, ha ő irányítja. Húsz éve megy a trükk sikerrel. A segítő aztán lemegy a színpadról, és azt mondja a képeket visszanézve: jé, ott lebegtem! Fecó pedig erre akár szabadtéren is képes. Jó pár éve színes lufikból villámgyorsan állatfigurákat hajtogatva volt hazánkban úttörője a műfajnak. Akkori csodálója, Dömötör Zsolt tőle kapta az indíttatást, s ma már az ország legjobb léggömbszobrásza.

Erre Fecó joggal büszke. De nemcsak a tengerentúlon szórakoztat trükkjeivel, sok fellépése van itthon, országszerte. Hívják céges rendezvényekre, előadást tart gyerekeknek, a kicsik életkorától függően válogatva össze a trükköket. Hamarosan újra fellép A bűvészet mesterei című műsorban, egyedüli bűvészként. Szabadidejében ma is folyton gyakorol, de páratlan, több mint tizenkétezer darabos bűvészfilm gyűjteménye gyarapításával sem hagyott még fel. Állandóan új trükköket tanul, mostanában gumikarikákkal a csuklóján közlekedik, mondván, hogy bárhol lehet velük gyakorolni.

Míg a bankban vár, a színes gumikat tekergeti, szempillantás alatt egyiket a másikba varázsolja. Kettőből egyet csinál, aztán az egyikből csillag alakzatot, majd felcseréli őket. Bizonygatja, hogy kézügyesség nem kell hozzá, csak két gumikarika. Mi pedig hiába figyeljük a kezét, és már majdnem hiszünk neki. De csak majdnem...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!