Hétvége

2017.01.06. 18:51

Eljött az olvasás ideje

Az év végi ünnepek kapcsán mód nyílhat arra, hogy feszített élettempónkból valamennyit visszavegyünk, s az egész évi rohanás után belsőnkben is elcsendesedjünk.

Nem könnyű ezt megtennünk, hiszen egyfajta tehetetlenségi erőnek aligha tudunk ellenállni, s ezt még tetézi az ünnepekre történő elkerülhetetlen felkészülés. Az utóbbi pedig gyakran fékezhetetlen bevásárlási láz formáját ölti.

Pedig az ünnepnapok alkalmat kínálhatnak arra is, hogy egy könyvvel a kezünkben elhúzódjunk a lakás csendesebb zugába, s belemerüljünk a könyv által kínált szépségek élvezetébe. Napjainkban a könyvnek számos versenytársa akad, s vannak, akik sajnálkozva arról beszélnek, hogy kevesen és keveset olvasnak. Mások szerint ma is olvasunk, csak az változott, amit olvasunk. Szépirodalmat kevesebbet, mint fél évszázada, inkább a lektűr a divatos vagy a népszerűsítő tudományos irodalom.

Világjelenségről van szó. A Magyar Tudományos Akadémia egyik folyóirata – Filológiai Közlöny – a 215/4. számát csaknem teljes egészében Danténak (1265– 1321) szentelte, Dantét olvasni másképp címmel.

A bevezető tanulmány magyar szerzője utal arra, hogy az elmúlt hét évszázadban a költő utóélete nem volt problémamentes és hatása sem volt egyenletes. De soha nem volt kétséges Dante művének kivételes volta. Még akkor sem, ha fanyalgással most is sűrűn találkozunk. Majd így folytatja: „Magam is sokszor hallottam, olasz középiskolásoktól: Oh, Dante, che noia!, Ó Dante, micsoda unalom!” Feltehetőleg Moravia vagy Buzzati közelebb áll a mai olasz középiskolásokhoz.

De idézhetjük a lengyel Stanisław Lem, a tudományos-fantasztikus regények neves írójának véleményét is, aki előrehaladott korában bejelentette, már nem ír többet. A kérdésre, „miért?”, ezt a választ adta: eddig több tíz könyvet írtam, eggyel több vagy kevesebb már nem számít. Különben is, fűzte hozzá, az emberek ma nem olvasnak, de ha olvasnak, akkor sem értik, mit.

A vélemény sarkos, ám benne rejlik a „nagy ember” egyfajta feddő körbetekintése. Karácsonyi olvasmányaink rendszerint két körből származnak. Az egyik az ajándékba kapott könyveké, a másik a félretetteké, amelyeknek példányait akár egy évvel korábban már megvettük, de valami miatt nem tudtuk elolvasni.

Az utóbbi kör lebilincselő példánya volt számomra idén a 20. század egyik legnagyobb, majdnem elfeledett teológusának – filozófusának, Romano Guardininak (1885–1968) a kötete: Az újkor vége. A hatalom; Vigilia 1994. Guardini 1950- ben ezt írja: „Teljes joggal elmondhatjuk, hogy a történelemnek új szakaszába léptünk. Ennek a kornak legfőbb jellemzője, hogy a tudomány és a technika révén az ember kezébe került hatalom jóval meghaladja erkölcsi felelősségtudatát. A legnagyobb lehetőségek, de a legnagyobb veszélyek előtt állunk.” Guardini mindezek ellenére nem pesszimista. Világlátását keresztény remény és felelősségtudat hatja át.

Az ajándék könyvek közül egyet választanék ki. A Veszprémi Vegyipari Egyetem a múlt század hatvanas éveinek első felében vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd néhány év gyakorlat után pályát módosító, ma József Attila-, Márai- és Príma-díjas szerző, Vathy Zsuzsa Ki nevet a végén? című kötetét (Válogatott novellák és kisregények). Azok a korábbi művek kerültek a kötetbe, amelyek – a szerző szerint – megértetik velünk, vagy segítenek újra átélni a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas éveket. Számomra ez a kötet azt üzeni, hogy az imént megnevezett évtizedek kapcsán igazából nevetni senkinek sem állhat módjában.

Az olvasás ideje az ünnepek múltával nem ér véget. Rajtunk múlik, hogy a hatalmas időfolyamból kiszakítunk-e egy-egy rövid szakaszt, amikor kielégíthetjük olvasói szenvedélyünket. A hétköznapok visszatértével ez nem lesz könnyű, de a fáradság megéri. Az írásokból gyakran választ kaphatunk akár a legszemélyesebb problémáinkra is, és kialakulhat bennünk az a kritikai szemléletmód, amelynek révén élethelyzeteink csapdáit – jó eséllyel – elkerülhetjük. Üdv az olvasóknak!

Papp Sándor
egyetemi professzor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!