Hétvége

2016.12.23. 15:55

Az élet és a titkok színésznője - Születésnapi portré Tordai Teriről

Az a csodálatos a színészetben, hogy az ember nem tudja, hol és mikor árul el egy titkot, amit magával vihet a közönség.

Varga Róbert

Tordai Teri ezt vallotta 1995-ben is, amikor a Veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. Öt évadon át volt a társulat tagja. A népszerű 75 éves színművésznő, aki december végén ünnepli születésnapját, soha nem várta azt, hogy tiszteletteljes csend legyen akkor, ha belép valahová. Ő a színpadon, filmen képes megteremteni ezt.

Annyiszor beszéltük már át az életét, hogy nevetve mondta: azt írok róla, amit akarok. Különösen Veszprémben. A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész szerette a várost, a nézőket, a színházat. Igazi veszprémi látványosságnak számított, amikor a belvárosban végigsétált a kutyájával. Több tisztelője, rajongója kifejezetten azért ment be a próbák után a Kossuth utcára, hogy láthassa. Jó szerepeket formálhatott meg a teátrumban. Különösen emlékezetes számára, amikor 2000-ben a Warrenné mestersége című darabban lányával, Horváth Lilivel játszhatott együtt. Az előadást Benedek Miklós rendezte.

Tordai Teri egy aranykorszak képviselője, amikor a nőies nők uralták a deszkákat és a filmvásznakat
Fotó: Eőri Szabó Zsolt

Tordai Teri most Baradlaynét alakítja A kőszívű ember fiai című előadásban az Újszínházban. Ereje, színpadi játéka, jelenléte mind hordozza azt a titkot, ami egész pályafutására jellemző volt. A tartást. Nemcsak azért kell rá figyelni, mert a magas színésznők közé tartozik, hanem amiatt is, ahogy sugározza a lénye, nevetése az élet és a tehetség titkát. Azt, amikor az ember nem legyőzni akarja az időt, hanem uralni, kihasználni azt az élethez. Tekintetében ott az elmúlt fél évszázad magyar színház- és filmes históriája. Egy aranykorszak, amikor a férfias férfiak és nőies nők uralták a deszkákat és mozikat.

S ilyenkor sorjázhatnak a történetek a múltból. Arról, hogy ő volt az ország szexszimbóluma. Róla szóltak a színházak, filmek. Egy olyan időszakban, amikor Halász Judit, Béres Ilona, Szegedi Erika, Polonyi Gyöngyi és Tordai Teri sikerre vitte Keleti Márton kultuszfilmjét, az Esős vasárnapot 1962-ben. A végzős főiskolásoknak abban a rendszerben be kellett menni Aczél Györgyhöz, a Kádár-korszak kulturális irányítójához, aki azt mondta Tordai Terinek: ne kövesse a nyugati züllött példát, nehogy belőle is Brigitte Bardot legyen. A gyönyörű színésznő sorsának égi irányítói nem hallgatták meg teljes mértékben a rendszer szavát. Osztrák, német, olasz, francia koprodukciókban dolgozhatott öt évig. Európai filmsztár lett. Olyan filmekben is szerepelt, amelyeket többen hallomásból, a vasfüggöny mögötti elzártságban pornónak mondtak, gondoltak, s aztán csak később derült ki, hogy messze voltak ezek attól. Mosolyogtatóan messze, mint nyugat kelettől. Csak abban közelített a két világ, hogy ezeknek a filmeknek a forgatókönyvét itthon olvasták az illetékesek és ők kaptak is ezért pénzt. Miközben hagyták a színésznőt itthon besározni.

Tordai Teri ezt nem felejti el, de nem viszi magával örök teherként. Végleges hazatérése után nem könnyen fogadta vissza a szakma. Irigység vette körbe, és azt gondolták róla, neki mindene megvan, szépségével pedig elérhet bármit és bárkit. Eközben soha nem gazdagodott meg színésznőként. Egy Volvo autója és egy 55 négyzetméteres öröklakása volt abban a korszakban. Csak lassan kezdték el újra felfedezni. Ekkor is segített számára a tartása, céltudatossága és az életbe vetett hite, optimizmusa. No és persze az: bizonyítsa, képes magyarul, magyar színpadon is hatni. Ezért tartotta élete legjobb döntésének, hogy nem maradt külföldön. Újra helyet követelt magának a színházakban, filmekben. A rendezők elkezdték keresni. Nagyszerű kollégákkal, a szakma kiválóságaival játszhatott a világot jelentő deszkákon, a kamera előtt. Amikor pedig elkészült Zsurzs Éva A névtelen vár című legendás, nagy sikerű alkotása, láthatta mindenki: egy érett, erőt, tartalmat sugárzó igazi színésznő áll előttük, aki minden pillantásával, hangsúlyával árasztja: csak játszani szeretne. Mert ő ezért jött a Földre.

Tordai Teri az a színész, akire azt mondják, hosszútávfutó alkat. Szívós, kitartó, céltudatos, s a hajrában nyer. Ezért is kaphatta meg a legjobb pillanatban, legszebb ajándékként, hogy Béres Ilonával - régi barátnőjével - játszhatja A Szkalla lányok című kétszemélyes darabot, amely Örkény István Macskajáték című története alapján készült Berényi Gábor átiratában. Több éve tartják műsoron a produkciót, járják az országot, és a Nemzeti Színházban is megtekinthető a darab. Ez az előadás összegzése, kivonata, magva Tordai Teri gazdag, néha nehéz pillanatokkal teli pályafutásának. Nagyon boldog, amikor belenéz a naptárába s látja, megint belebújhat Giza bőrébe.

Egy olyan színésznő lép ilyenkor a nézők elé, aki teljes mértékben megbékélt a ráncaival, miközben hatalmas energiával akarja, szereti, közvetíti az életet. Tisztán, bölcsen, nevetve. Lánya, három unokája is olyan életerőt ad számára, hogy mindig mosolyogva mondja, neki minimum 120 évig kell élnie. Erre ő beállította magát.

Ha ránéz az ember, elhiszi neki. Mert ez is az ő titka, amit mindig magával vihet belőle a közönség.

Tordai Teri 1941. december 28-án született Debrecenben. Szépsége évekig meghatározta szerepkörét. Számos külföldi filmben játszott főszerepet, a hatvanas-hetvenes években a német nyelvterület legnépszerűbb sztárjai közé tartozott, ahol Terry Torday néven ismerték. Itthon Szegeden kezdte a pályafutását, játszott a pécsi és a veszprémi színházban. Tagja volt a Nemzeti Színháznak, sokat dolgozott a Vidám Színpadon, a Népszínházban, a József Attila Színházban, a Népszínházban. A MAFILM színésztársulatához hat esztendeig tartozott. Az Újszínházban 2001 óta játszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!