Hétvége

2014.09.11. 19:15

Anthony Gall világa

A fordítottjáról inkább hallani, arról, hogy valaki Magyarországról költözik el, és megpróbál másutt újra gyökeret verni. Anthony Gall több generációra visszamenőleg ausztrál, mégis itt él a családjával, itt tanít, épít, és rajong Kós Károlyért. Nyári szabadságuk végén, Balatonalmádiban beszélgettünk.

Őrsi Ágnes

- Ausztrália Észak-keleti részén születtem. Ötvenezer lakosa van, és kicsit olyan, mint Veszprém, az én városom, Mackay, amely körül nem gabonamezők vannak, hanem cukornád, pálmafák, papagájok, és valamivel előttünk a Nagy-korallzátony. A felmenőim között találhatók írek, angolok, skótok, az egyik dédnagymamám pedig dán volt. Úgy 1900-ig mindenki kiment Ausztráliába, akit a családból számon tartunk, tehát a negyedik-ötödik ausztrál generációt képviselem. A szüleim tanárok, akik nagyon kötődnek Európához.1981-ben nagy jelzálogkölcsönt vettek fel a házukra, és a három öcsémmel akkor még nem volt a húgom együtt három hónapra mindannyian Európába utaztunk. Ausztrália messze van ugyan, és nagyon más, de az ott élők nagy része Európából származik, és emiatt erős a kíváncsiság, főleg a fiatalok körében, akik leginkább Anglia és Franciaország iránt érdeklődnek. Nekem is nagy élmény volt az európai út, amelynek során három napot Magyarországon is töltöttünk. Éppen akkor lettem tizennégy éves, amikor Kecskeméten jártunk, a Kodály Intézetben. Az iskolát Brisbane-ben fejeztem be, ott tanultam építészetet, és ott ért két magyar hatás. Jó barátom lett egy évfolyamtársam, akinek a szülei magyarok, és akinek a dédnagyapja a két háború között Budapest főpolgármestere volt. A barátom nagybátyja pedig építész, aki helyezést ért el Sydney-ben, az operaház tervpályázatán, ma pedig Amerika egyik legismertebb építész-fotósa. A másik magyar kapcsolatot a tanárom, Steve (eredetileg Vajk) Szokolay jelentette. Nagyon sokat tanultam tőle.

Fotó: Stiger Ádám

Ausztráliában az a szabály, hogy a felsőfokú tanulmányok harmadik éve után legalább egy évet dolgozni kell, vagy utazni. Harmadév után Anthony talált egy képzőművészeti ösztöndíj pályázatot Magyarországra.

- Érdekelt a festészet, és mivel egynyelvű környezetben nőttem fel, olyan helyre akartam menni, ahol nem angolul beszélnek. Kapóra jött az ösztöndíj, de mire megtudtam, hogy jöhetek, már egy éve Londonban éltem. Magyarországra utaztam, másfél év után megismertem a leendő feleségemet, össze is házasodtunk. Bár szerettük Magyarországot, azt terveztük, hogy itt élünk, de visszamentünk Ausztráliába hogy befejezzem az építészeti tanulmányaimat. Semmit nem lehetett hallani a magyar építészetről, vagy például Kós Károlyról. Fel akartam hívni rá a figyelmet, róla írtam a szakdolgozatomat. Nagyon szerették, diplomadíjat kaptam. A feleségem is beiratkozott az egyetemre, ausztrál irodalmat tanulni. Több mint tíz éve ezt tanítja az ELTÉ-n. Amikor végeztem, mehettem volna Melbourne-be, de az Queenslandtől kétezer kilométerre van, úgy gondoltam, akkor inkább legyen Budapest! Kaptam egy éves ösztöndíjat a Magyar Építészeti Múzeumtól. Visszajöttünk, akkor kezdtem el Erdélybe járni, hogy feldolgozzam Kós Károly életművét. Azt mondhatom, jókor voltam, jó helyen; az emberek bíztak bennem, meséltek. Az első világháború utáni munkásságával kezdtem el foglalkozni. Sorra jártam a munkáit a saját listája alapján. Kézzel jegyzeteltem, később beírtam a gépbe, és a hosszú évek alatt született egy ötszáz oldalas könyv. Sok helyen jártam, sok emberrel találkoztam, barátságokat kötöttem. Megerősödött bennem a kötődés a magyar kultúrához. Volt egy érzésem, hogy azért kell Kós Károllyal foglalkozni, mert sok mindenhez kapcsot jelent. Polihisztor volt, rajta keresztül ismertem meg a magyar történelmet, neki köszönhetem, hogy tudok tájékozódni a viszonyokban. Közben elkezdtem dolgozni egy építészirodában. Az első munkát még az elején az erdélyi utak egyikén, Kalotaszegen kaptam egy parókián, a másodikat a Gyilkos-tónál egy katolikus kápolnánál. Mindegyik különleges történet, és fejezet az építészi pályámon. Kezdtem beletanulni a szakmába, 96-ban megszületett a nagyobbik lányom, Eszter, aki az idén felvételizett a Műegyetemre, ő is építész lesz. Eszter egy éves volt, amikor Pesten nyertem egy pályázatot, és elkezdtem önállóan dolgozni. Szerencsés vagyok, hogy 1995-től vehetek részt az Állatkert építészeti munkáiban, megint egy kapcsolat Kós Károllyal. Így visszanézve minden olyan logikusnak tűnik, pedig sokszor azok a dolgok mentek inkább, amelyeket szakmai vagy üzleti szempontból nem tartottam jelentősnek. A kétezres évek elején jól működött a saját iroda, szívesen emlékszem egy akkori munkánkra: a Béres család borászatát építettük Erdőbényén. A hozzáállásomat két élmény alakította: egyrészt amit Kós Károlytól tanultam, másrészt az ausztrál tanáraim, akik építészekre, épültekre hívták fel a figyelmünket. Ezért is csodálkozom, miért nem hallottam korábban semmit a magyar építészetről.

Anthony Gallt sok minden fűzi Veszprémhez, most már a Hangvilla is, a tervező Ausztrália észak-keleti részén született

A brisbane-i egyetem, ahol Anthony Gall végzett, 2003-ban tanári állást hirdetett. A pályázat sikerült, a család már a kisebbik lánnyal, Emmával együtt utazott.

- Két évet töltöttünk kint, de a gyerekek közben is be voltak íratva itthon az iskolába. Az irodám közben visszafejlődött, de ha egy jól menő irodával futok bele a válságba, rosszabbul jártam volna. Így inkább megvettem ezt a nyaralót Almádiban. Ausztráliában, míg kint voltunk, tudtam nyelvet tanulni, befejeztem a doktori fokozatot. Jöttünk volna haza, ültünk a csomagokon, akkor tudtuk meg, hogy lesz még egy gyerekünk. Megint a sors; ha maradunk, nem csak a válság ért volna el, de ma a fiam sem lenne.

Ádám nyolcéves, éppen megjött a teniszedzésről. Odabújik apához, aki a mostani munkájáról mesél.

- Két éve tanítok főállásban a Szent István Egyetemen, a régi Ybl Miklós főiskolán, de közben tervezek is. Még mielőtt kimentünk, több munkát nyertem másokkal együtt, így kerültem kapcsolatba Albóciné Ábrahám Gabriellával is. Két-három kisebb munkában segítettük egymást, közben számára elkezdődött a küzdés a Hangvilláért. Megkért, hogy én is vegyek részt benne. Gabriellával nagyon jól lehet együttműködni, teljesen nyitott a hozzáállása. Közös gondunk volt a közlekedés megoldása házon belül, és a Brusznyai utca felé ki kellett találni az összhangot a régi házak és a betonmonstrum között. Most elmondhatjuk, hogy a közlekedés idézi a veszprémi zegzugos utcákat, a hullámzó épület pedig igazodik a topográfiához. Gabriellának nyomasztó élmény lehetett a sok-sok hercehurca. A három tervtanácson már én is részt vettem, és mind a ketten úgy érezzük, megérte. Sokat segítettek ezek a tanácskozások, mert ha nincsenek, kevesebbel is beérjük, pedig így jobb az eredmény. Itt nagyon sokba került volna, ha hibázunk; kérdés volt, hogy a ház közösségi térként működik-e, a használók igényeinek megfelel-e, gazdaságilag rentábilis-e? Egyik kérdés sem választható el az építészettől, és jó látni, hogy minden rendben van. Csapatban jobb dolgozni, a nyugati irodák is így működnek. A tervező kollektíva kapta a Gizella-díjat, és ez így jó. Egyszer-kétszer én is jártam a feleségemmel a régi moziban, különösen jó érzés, hogy sikerült valamit visszaadni a városnak. Sok minden fűz Veszprémhez: apósom, aki itt lakik, adta a befogadó nyilatkozatot a Regina Mundi templomban volt az esküvőnk, a magyar állampolgárságot a Városházán kaptam meg. Ilyen élmények hatására úgy érzem, kicsit és magam is veszprémi lettem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!