A zárkából jött Veszprémbe

Ebből az alkalomból a szezon valamennyi hazai találkozóján a klub korábbi klasszis és meghatározó alakjai végzik el a kezdődobást. Nemrégiben Illés Zoltánt is kezdőkörbe szólították, ám a múltról, a '70-es évek végén történtekről inkább jelenlegi munkahelyén, a nemrégiben felépült Noszlopy gimnázium kézilabdacsarnokában beszélgettünk.

Zamárdiban töltötte a gyermekkorát, s ahogy faluhelyen szokás, szabadideje nagy részét a grundon, s ott is a kapuban töltötte.

1984-ben Tatabányán a VÁÉV SE megnyerte a Magyar Népköztársaság Kupát. Illés Zoltán az alsó sorban balról a harmadik

- Ekkor meg sem fordult a fejemben, hogy valaha kézilabdás lesz belőlem, mert valójában a vitorlázás vonzott. A középiskolás nyarakat az akkor Győzelem névre hallgató, ma már Sirocco nevű hajón töltöttem. Akkoriban ezzel a vitorlással külföldi delegációkat szállítottak, ott mancsaftkodtam - mesélte Zoltán.

Székesfehérvárra került középiskolába, ahol aztán megismerkedett a kézilabdával. Az intézmény és a városban nagy népszerűségnek örvendő Szondi SE megállapodást kötött, s a diákok így kerültek az egyesület kötelékébe. Zoltán tehetsége a kapuban hamar szembeötlött, pillanatok alatt az ifjúsági válogatottban találta magát. Ígéretes karrier előtt állt, így a Szondi SE felnőttcsapata is leigazolta.

Illés Zoltán: - Kezdetleges videofelvételekből már akkor ki tudtuk elemezni saját magunk és az ellenfél játékát is
Fotó: Balogh Ákos

- Akkoriban tervszerűbben működtek a dolgok, mint manapság. Ez azt jelentette, hogy mivel minden felnőtt férfi számára kötelező volt a kétéves katonaság, a játékosokat is úgy vonultatták be, kire, melyik egyesületnek van szüksége. A Budapesti Honvéd csapata elvitte a topjátékosokat, de a Szondiba is olyan kiválóságok kerültek, mint Pál Árpád, Végh József vagy Kontra Zsolt. Persze akadt egy civil mag is, jómagam például hivatalosan a 14-es számú Volán beruházási előadója voltam, de 1977-ben nekem is be kellett vonulnom.

Aztán 1976-ban, a montreali olimpia után felnőtt válogatott lett és a Szondi SE-ben is ekkor érték el a legnagyobb sikereket. Az akkori bajnok Honvéd egyik legnagyobb riválisává nőtte ki magát a fehérvári egyesület.

A Veszprémi Építők megalapításáról 1976. decemberében született döntés, majd 1977-ben a megyei bajnokságban induló bakonyiak már ekkor megkeresték Illés Zoltánt, aki akkor még nemet mondott a felkérésre.

- Furcsán vette volna ki magát, hogy az NB I-ből a megyébe igazolok egy csábító ajánlat miatt. Aztán 1978-ban nagyot fordult velem a világ. Súlyos térdsérülést szenvedtem a válogatottnál, és a világbajnokságról is lemaradtam, aztán kiestünk az NB I-ből. Érett bennem a váltás gondolata, amikor újra megkerestek a veszprémiek, az akkori VÁÉV vezetői ésHajnal Csaba. Ambiciózus, feltörekvő és sikerre éhes egyesület, csapat terveit vázolták nekem, és úgy döntöttem, Veszprémben folytatom a pályámat.

Persze nem ment minden zökkenőmentesen, akkoriban ugyanis nem voltak határozott idejű szerződések, és egy klub akár azt is megtehette, hogy nem adta ki a játékosát. Egyetlen esetben azonban kötelező volt kivételt tenni, ha az adott játékos iskolai tanulmányai miatt költözött más városba és igazolt más sportkörbe. Így lett Illés Zoltán a Táncsics iskola magasnyomógépmester szakának tanulója. Mielőtt azonban Veszprémbe költözhetett volna, Fehérváron, a laktanyában gondoskodtak róla, hogy soha el ne felejtse az ott töltött éveket. Zoltánt ugyanis a leszerelése előtt két héttel tíz napra lecsukták. Kupi volt a sportolók körletében, ez volt az indok.

- Veszprémben már részese voltam az NB II-es és NB I/B-s győzelemnek is. A másodosztályban már olyan társaság állt össze, amelynek nem kellett magas követelményeket támasztani, mert megtette azt ő maga. Ha valakit meg lehetett verni tizenöt góllal, akkor mi azt megtettük. Ráadásul olyan korszerű elemek is megjelentek a csapatnál, ami akkoriban másutt elképzelhetetlen volt. Völgyesi doktor lett a csapat orvosa, s a vállalat bázisán kezdetleges videofelvételeket lehetett készíteni, amiből aztán ki tudtuk elemezni a saját, és az ellenfél játékát is. Szeretném kihangsúlyozni, 1979-80-at írtunk akkor. Mindemellett a közönséget is meghódítottuk, a Kádár utcában 2000-2500 néző buzdított minket.

Zoltán nevetve mesélte, hogy a korábbi klubvezető, Hajnal Csaba, ha az irodája ablakából meglátta, hogy valaki véletlenül leül edzésen, azonnal a pályára futott, érdeklődött, történt-e valami baj, minden rendben van-e. Ha igen, akkor pedig tessék visszamenni edzeni - mondta. Sőt, kifejezetten durcás volt még akkor is, ha az edzőmeccsen nem úgy játszott a csapat, ahogy ő azt elképzelte.

Az igazi áttörést aztán 1982 hozta, amikor már az NB I-ben szerepelt az Építők.

- Rögtön az első évben fantasztikus sikert értünk el, hiszen csak az a Budapest Honvéd tudott megelőzni minket a bajnokságban, amely egy évvel korábban megnyerte a BEK-et. Az ezüst után még nyertem két bronzérmet a bajnokságban, de aranyat 1984-ben a Magyar Kupában szereztem. Ez volt az egyesület első kupája, amit a Tatabánya ellen nyertünk meg.

Ezen Magyar Kupa-döntőn szerepelt utoljára a Veszprémi Építők színeiben Illés Zoltán, ám a sors jóvoltából hiába vonult vissza, még kétszer visszatért a kézilabdapályára.

Egy év múlva az egyiptomi Port Said gárdája keresett kapust, a Veszprém őt ajánlotta, s három hónapos felkészülés után kiutazott Afrikába. A kupát Beninben rendezték meg, ahol a címvédőt kiejtve, elképesztő bravúrt végrehajtva a második helyen végzett csapatával. Nem sokkal ezután pedig Csiszár László barátjával a Csurgót segítette ki, amely osztályozót játszott az NB II-be jutásért, és részvételével sikerült is ezt kiharcolni.

Illés Zoltán játékosként öt évig volt tevékeny részese a veszprémi sikertörténetnek, ezalatt sikerült beírnia magát a legszebb emlékeket őrző lapokra is.

Aztán 1990 és 94 között sportvezetőként segítette az egyesületet, ebbe az időszakba esik bele az első KEK-győzelem, 1992-ből is.

Aki azt hiszi, el tudott szakadni a sportágtól, az téved, hiszen a DEVM Kézilabda Alapítvány által nemrégiben épített kézilabdacsarnokot igazgatja. Szeme előtt formálódik a jövő nemzedéke, a kis kézilabdások, akikből egyszer akár olyan remek kapus válhat, mint amilyen ő volt.