Hétvége

2015.07.25. 14:59

A magassarkút a tornacipőre cserélte Sóvári Mónika

A magassarkút a tornacipőre cserélte Sóvári Mónika, aki több év hivatali munka után szakmát váltott és merőben más foglalkozást választott. Ma már edzőként aerobikot, pilatest, személyi edzést tart, mint mondja, megtalálta a hivatását.

Kutasi Zsófia

- Mindig az életem része volt a sport, a testedzés – emlékszik vissza Mónika, aki már gyerekként rendszeresen sportolt. Dilemmát jelentett neki, milyen szakmát válasszon, végül közgazdász lett. Több évig dolgozott hivatalban, de úgy érezte, a sport közelebb áll hozzá. Egyetem után elvégezte az edző képzést, majd munkája mellett rendszeresen tartott aerobik és pilates órákat. Az elején nem tudatosan készült az új munkára, az edzés feltöltődést jelentett számára. Mint mondja, nem volt könnyű a váltás, hiszen számos szempontot kellett mérlegelnie. Az alkalmazotti jogviszony egzisztenciális biztonságot jelentett, ezért is tartott évekig, mire váltani tudott és megalapozta új karrierjét.

- Nagy álmom volt, hogy kiálljak egy csoport elé és órát tartsak, ami kezdetben nagy kihívást jelentett. Az elején nagyon lámpalázas voltam, de ahogy megszólalt a zene, minden természetesen jött magától – fogalmaz Mónika. Úgy véli, körültekintően kell dönteni, ha az ember karrierváltást tervez:

- Ha az ember előre gondolkodik, párhuzamosan kipróbál több munkát és látja, hogy van jövője annak, amit csinál, még akkor sem könnyű a váltás.

- Ha az ember előre gondolkodik, párhuzamosan kipróbál több munkát és látja, hogy van jövője annak, amit csinál, még akkor sem könnyű a váltás – fogalmaz Sóvári Mónika

Mónika szerint, aki hitelt törleszt, gyermeket nevel, az még nehezebb helyzetben lehet ilyenkor.

Azonban minden szempontot mérlegelni kell. Szélsőséges esetben, ha az ember felőrlődik egy olyan munkában, amit nem szeret csinálni, akár rámehet az egészsége és a fizetése felét az orvosi kezelésekre költheti. A lelki és fizikai tényezők is számítanak, nem érdemes megvárni, amíg egészségügyi problémákat okoz a nyomás vagy a stressz. Fontosak a megérzések, az, hogy mi az ami igazán inspirálja az embert.

Szerencsésnek érzi magát, mivel számíthatott családja támogatására, azonban több dilemmával és kihívással is szembesült. A városban sok jó edző dolgozik, egy új vendégkör kiépítése sem könnyű, emellett nem számíthat fix havi fizetésre. Azonban megvalósította egykori álmát, nagy „szerelme” a pilates és az aerobik. Élvezi, hogy segíthet másoknak fitten maradni és egészségesen élni, minden nap újabb örömet jelent számára a hivatása. Folyamatosan fejleszti magát; elsősorban a személyi és a testépítés edzés irányába szeretne haladni.

Mónika nem hisz a véletlenekben. Közgazdász végzettségét jelenleg a marketing tevékenységéhez tudja hasznosítani, a hivatalban töltött évekből is sokat profitált; határozott fellépést, magabiztosságot adott neki a kommunikáció az ügyfelekkel. Örül annak, hogy kipróbálta magát hivatalnokként, új tapasztalatokat szerzett, és segített neki abban is, hogy eldöntse azt, hogy a sport irányába fejlessze tudását. Ettől függetlenül elképzelhetőnek tartja, hogy az élet úgy hozza, hogy valamikor újra irodában dolgozzon. A kihívásoktól nem ijed meg: ha később újra szakmát kellene váltania, áll elébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!