Jó lenne, ha átvennék a stafétát

- Gyakran jár Veszprém megyében?

- Annak idején a Veszprémi Tévétalálkozón minden esztendőben érdekelt voltam, kétszer nyertem operatőri különdíjat, és sok filmmel nyertem alkotóként. A megyében számos vitorlásversenyen vettem részt, sokáig vitorláztam, Balatonalmádiban voltak az ifjúsági bajnokságok. A megyéhez sok a kötődésem, Balatonkenesén van a nyaralónk, leendő feleségemmel először Csopakra mentünk kirándulni. A tizenhét perces főiskolás másodéves vizsgafilmem, amivel nyertem az oberhauseni filmfesztiválon és amit bemutattak a magyar mozik, egy balatonfűzfői papról szólt, és a Veszprém-Csopak közötti úton forgattuk a zárójelenetet. Úgy érzem magam, mint aki otthon van ebben a megyében.

Otthon vagyok ebben a megyében, mondta Ráday Mihály Fotó: Penovác Károly

- Ismeri az itteni települések értékeit?

- Elég sok helyen jártam és sok mindent ismerek, sokszor kerestem meg a helyi műemlékes szakembereket. Többször volt a városvédő gyerektábor Veszprém megyében. Az első a Káli-medencében, de volt Tapolcán, Sümegen is, tavaly pedig Zircen. Ott, Aklipusztán egy pesti értelmiségi házaspár különleges vállalást tett: megpróbálják felújítani, belakni az egykori egyházi birtok elhagyott, sokáig üresen pusztuló gazdasági épületegyüttesét. Az ő igyekezetük megment egy darabka barokk Magyarországot a jövőnek. Amikor belefogtak a munkába, nekem nagyon imponált, segítettem is, ha tudtam egy kis hozzá-valót összekunyerálni.

- Mikor történt ez?

- Nem emlékszem pontosan. Azt is nehéz kiszámolni, hogy a Város- és Faluvédők Szövetsége mostani találkozója a harmincötödik, 1980-tól rendezik, kezdetben két évenként. A Budapesti Városvédő Egyesület 1983-ban alakult, az országos szövetség 1986-ban. Egyébként az én műsoromat, az Unokáink sem fogják látni... címűt is kéthavonta vetítették. Kérdezték tőlem külföldön, napi vagy heti műsorról van szó, mondtam, kéthavi műsorról. Ilyen nem létezik a televíziózás történetében. A találkozóval kapcsolatban igyekszem elérni, hogy mindig más helyszínen legyen, és azt, hogy a helyi egyesületi vezetés és a polgármester együtt vállalja a rendezést.

- Hány egyesület tagja az országos szövetségnek?

- Körülbelül 250, de közülük 70-80 az aktív. Nehéz átadni a stafétabotot, mert ha a vezetők meghalnak, nincsenek utódaik, követőik, nincs, aki folytassa a munkát. Az évek alatt sok lelkes, aktív városvédőtől kellett búcsúznunk szomorúan, például Cegléden, Nyíregyházán, Nagykanizsán, Pécsett vagy Győrött.

- Megújuló városunk, megújuló műemléki szemlélettel, ez a címe a rendezvénynek. Ez a megújulás csak Várpalotára jellemző?

- A konferencia címét, fő motívumát mindig a helyi egyesület dönti el. A városvédő szövetségnek nem az a dolga, hogy akár gazdaságilag, akár felelősség szempontjából beleavatkozzon abba, ki mit csinál, mert mindenütt speciális a helyzet. Nekünk az a dolgunk, hogy ha
a tapasztalatok között vannak olyanok - akár negatívok, akár pozitívok -, amiket mások is hasznosíthatnak, azokat továbbadjuk. Ma az egyesületek, civil szervezetek nagyon nehéz helyzetben vannak, a gyerektáborainkat is alig lehet fenntartani. Pedig az épített örökség, a hazai történelem és kultúra megszerettetését gyerekkorban kell kezdeni, és nem történelemkönyvekkel, nem jelszavakkal, hanem feladatokkal, pályázatokkal, úgy, hogy elvisszük őket táborba. Ennél pozitívabb módon ezt nem lehet csinálni. Nagyon sok a nehézség. Azt gondolom, hogy a hetvenötödik évemet taposva, lehet, hogy nekem már jár a tiszteletbeli meg az örökös elnöki cím, kéne valaki, aki átveszi tőlem a stafétabotot. De még képesek, és megválasztanak most is elnöknek! Az, hogy a szövetség működjön, azon is múlik, hány aktív ember van a csapatban. Most ismét van jó néhány, Debrecenben, Szombathelyen, vagy itt, Várpalotán. Vannak, akik szívesen csinálják, vállalják ezt a fáradságos munkát.

- Országosan jellemző az örökség megbecsülése?

- Erre nem lehet egységesen válaszolni. Van, ahol igen, van, ahol nem. Van, ahol a környék tele van olyan értékes épülettel, amit meg kell őrizni. Most van politikai akarat, a vár- és kastélyprogram ilyen. De általánosságban elég szomorú a helyzet. A korábbi időszakban minden falusi műemlék karbantartására lehetett pályázni, ma ez sincs. Pedig szükség van a gazda-sági ösztönzésre, ami nem a korrupcióról, barátságról szól. Minden kultúrországban van, míg nálunk nincs adókedvezmény közös örökségünk megóvására, felújítására, nincs ösztönzés.

- Önt sokan a televíziós műsorából ismerik. Ebből az ismertségből a városvédő mozgalom is profitált?

- A televízió segítségével dolgozni nagy lehetőség volt. Tudom, hogy Kézdivásárhelytől Javorináig, Beregszásztól Bécsig nagyon sok helyen volt hatása a műsornak. Manapság az internet lép a televízió helyére. Sokan vannak, akik egy épületet, egy témát körülfotóznak, felteszik az internetre, annak sok látogatója van, sokan lájkolják, de nem tudom, hogy ez előremozdítja-e a világot. Én a televízió képernyőjét agitációs célra használtam. Annak idején, ha megálltam valahol, és azt mondtam, hogy de rondák ezek az ablakok, illett volna már kicserélni azokat, annak volt hatása, hallgattak rám. Ma, ha jelzem valakinek, vagy kinyitja a neten az üzenetet, vagy a füle botját sem mozgatja. Várpalotával kapcsolatban azt szoktam mondani, van ez a két szép apród itt, a falon, ez a mi történelmünk. Jöttek törökök, világháborúk, pártállam, de ezek a fiatalok túléltek sok mindent. Ez nekünk arról szól, hogy érdemes valamit csinálni, restaurálni, rendbe hozni, felújítani, mert csak úgy lehet, hogy Magyarország épített örökségét az unokáink is láthassák.