Van kiút a szenvedélybetegségből - Üzenet az alkohol rabságában sínylődő társaknak

A negyvenes éveiben járó fiatalembert   tízéves koráig a nagymamája nevelte, mert a   szülei a helyi bányában dolgoztak. Édesanyja három műszakban, édesapja állandó délután.

– Kisgyermekként csak hétvégén láttam a szüleimet. Elég eleven fiú voltam, és a tanulás sem érdekelt. Még általános iskolába jártam, amikor először lerészegedtem. Találtunk egy pénztárcát, és vettünk egy üveg vanília likőrt. A haverom egy liter bort is lopott az apjától. Csont részegre ittam magam, a haverok nem tudtak hazavinni a közeli erdőből: a bicikli egyik oldalán felraktak, a másikon meg leestem – mesélte Humai Zsolt. Otthon nem verték el a fiút, de egy darabig nem mehetett sehová. Zsolt vegyésznek tanult egy szakmunkásképző iskolában, ami nem tetszett neki, ezért még az első félévben otthagyta az intézményt. Nem sokkal ezután a 43 éves édesapja infarktusban életét vesztette. Ő időszakos alkoholista volt, két-három havonta egy-egy hétig ivott.

Fotós: Paku Bea

– Apám halála után visszamentem az iskolába. Év végére három tantárgyból megbuktam. Ez osztályismétlést jelentett volna, de mivel a következő tanévben nem indult vegyész osztály, átiratkoztam hegesztőnek. A régi haverom közelébe kerülve aztán többet jártunk az iskola mellé, mint oda, fél év múlva ott is hagytuk az intézményt – emlékezett vissza Zsolt. Az édesanyja továbbra is három műszakban dolgozott, így a fiú felügyelet nélkül sokat csavargott.

– Ez épp a csöves időszakra tehető, ami akkor még a lázadó ifjúságot jelentette szűk farmerrel és kockás inggel, s nem a hontalanokat illették ezzel a szóval, mint most. Ekkor kezdődtek a buliba járások és a koncertek is, és ez idő tájt vesztettem el a szüzességemet egy nálam három évvel idősebb lánnyal, de erre még visszatérek később – mondta a fiatalember, aki úgy tudja, hogy híressé, majd hírhedté vált a városban. Tizennyolc évesen megnősült, majd bevonult katonának. Zsolt ekkor már annyira függő volt, hogy megivott mindenféle arcszeszt, de még a konzervmelegítésre kapott denaturált szeszt is.

– A katonaság nagy törést okozott nekem abból a szempontból, hogy engedelmeskedni kellett, amit előtte nem nagyon gyakoroltam. Ezután egyértelmű volt, hogy teljesen szabad akartam lenni, senkivel se törődni. Ezt a nejem is észrevette, és kompromisszum elé állított: a pia vagy ő. Persze nem kell mondanom, hogy mit választottam – számolt be Zsolt, majd felidézte a válás utáni gyötrelmes évet. Amikor csak fizetéshez vagy pénzhez jutott, az mind lefolyt a torkán. Semmilyen kontroll nem volt mellette, ami megállította volna a lejtőn. Olyan állapotba került, hogy már az életének is véget akart vetni.

– Szerencsére józan pillanatomban volt még annyi eszem, hogy elmentem egy elvonókúrára, de három hónap múlva visszaestem. Ekkor egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően kaptam egy idegösszeomlást. Önismereti szakkörön vettem részt, és az volt a házi feladat, hogy nézzünk magunkba, és vizsgáljuk meg, hogy az önzetlenségnek milyen jelei találhatók bennünk. Biztos volt bennem is ilyen, de abban a lelkiállapotban nem jutott eszembe semmi. Mivel épp akkor hagytam abba az elvonási tünetekre adott nyugtató szedését,  hatalmas erővel tört fel belőlem az elnyomott feszültség, nem bírtam tovább lelkileg, és összeroppantam – mesélte a fiatalember. Amikor a bőr alá ültetett alkoholról leszoktató gyógyszerre ráivott, semmi baja nem lett. Ezt az orvos sem értette, de Zsolt azt a magyarázatot fűzte hozzá, hogy talán Isten már akkor is vigyázott rá.

– Ezután kitartottam, és vagy öt Esperál-beültetéssel körülbelül tíz éven keresztül nem ittam. Hamarosan leszoktam a cigarettáról is. Tudtam, hogy egy függőséget csak egy másikkal tudok felcserélni. Olvasással és zenehallgatással teltek a napjaim, a munkán kívül sehová nem jártam egy darabig – számolt be Zsolt, aki ekkoriban fordult az okkultizmus felé. Megismerkedett az agykontrollal, a reikivel, majd eljutott egy hívőkből álló gyülekezetbe és megérintette Isten.

– Amikor az összejövetelen énekeltek, megszólalt bennem egy belső hang: otthon vagy, hazataláltál, megtaláltad, amit kerestél – idézte fel emlékeit Zsolt, majd hozzátette: aki azt mondja, hogy egyfajta agymosásban volt része, annak félig igaza van, mert olyan dolgoktól szabadította meg őt akkor Isten, amelyektől egyedül nem volt képes megszabadulni. Majd szép lassan épp olyan függővé vált a Szentlélektől, mint régebben az alkoholtól. A Biblia is azt írja, hogy ugyanúgy meg lehet részegedni tőle, mint a szesztől, csak ennek pozitív hatása van.

A fiatalember hónapról hónapra jobban érezte magát és nem törődött azzal, ha bolondnak nevezték, mert inkább szeretett Isten bolondja lenni, mint normális az emberek előtt. Ma is hálát ad Istennek, mert sikerült jogosítványt, személy- és vagyonőr, illetve műtős képesítést szereznie, leérettségizett, nem is dohányzik.

– Egyre több támadás ért, és abbahagytam az imádkozást. Ma is ennek tudom be mindazt, ami ezután történt velem. Ha van Isten, akkor van ördög is, és ő nem igazán nézi jó szemmel, ha  kiszabadulsz a fogságából. Ha megtámadsz valakit, és nem harcolsz utána folyamatosan ellene, akkor újra ellened fog menni, és talán le is győz, mint ezt tette velem is – emlékezett vissza Zsolt. Felbukkantak a régi ismerősök és barátnők; eleinte működött még a kontroll, de a tízéves absztinenciának vége szakadt. Még a füves cigarettát is kipróbálta néhányszor.

– Négy-öt év alkoholizálás után, amikor már a munkahelyemen is rezgett alattam a léc,  egy bentlakásos elvonókúrára mentem. Itt kezdtem el verseket írni. Az intézetből távozva nem sokan bíztak bennem, nem hitték, hogy ilyen rövid idő is elég lesz az absztinenciához. Én azonban most már a kilencedik éve józanodom, nem fogyasztok alkoholt – mondta büszkén a fiatalember, aki számítógépezéssel, olvasással, versírással foglalja le magát, illetve legújabb hobbija a fényképezés és a kirándulás.

– Egy felkavaró élményről még szólnom kell! Említettem egy lányt, akit még tizenhat éves koromban ismertem meg. Nemrégen egy közösségi oldalon felvettük egymással a kapcsolatot. Elmondta, hogy azért költözött másik városba annak idején, mert terhes lett tőlem, és a szülei azt akarták, hogy vetesse el a gyermeket – mesélte megrendülten Zsolt, majd   hozzátette: nem sokan mondhatják el magukról, hogy ugyanazon a napon lettek apák és nagyapák is, mert hogy a húszéves fiuknak szintén született egy gyermeke.

– Két hétig tartott feldolgozni az eseményt, azóta is csak képen láttam őket. A volt párommal megbeszéltük, hogy nem keverünk bele az életükbe. Öthónapos terhes volt a lány, amikor elment innen. Feleségül vette egy férfi, akiről úgy tudja a fiunk, hogy ő az apja. Nehéz azzal a tudattal élni, hogy van a világon két ember, aki hús a húsodból, vér a véredből, és még csak nem is láthatod őket – csüggedt el Zsolt. Eddig csak ez volt az egyetlen esemény, ami megkísértette, hogy megfogja a poharat, de képes volt ellenállni a csábításnak. Humai Zsolt szeretné megszólítani azokat az embereket, akik még az alkohol rabságában sínylődnek, hogy elmondja nekik: van szabadulás.

Humai Zsolt

ÉLETEM

Apám korán meghalt,

Lazult a gyeplő,

Így lett belőlem,

Városi tekergő.

Jött hívás,

A sátántól személyes:

Élni csak úgy jó,

Ha életed veszélyes.

Jött a ragasztó,

Jöttek a lányok,

Jöttek sorba,

A drága jó barátok.

Vittek a bűnbe,

Izzott az élet,

A jó erkölcs,

Lassan semmivé lett.

Volt életemnek,

Sok sötét bugyra,

Hány bűnt követtem el,

Csak Isten tudja.

Hányszor feküdtem,

Részegen, kábán.

Elmentek mellettem,

Szájukat tátván.

A gyertya sokáig,

Mindkét felén égett.

Akkoriban Úgy volt,

Hogy sürgettem a véget.

Múlnak az évek,

Változunk oly sokan,

Szeretnék élni,

Békésen, boldogan.

Életem fertője elmúlt,

Majd semmivé lett,

Nem zavar engem,

Az utolsó ítélet.

Kibékültem Istennel,

Felemelt a porból.

Hallani sem akarok,

Kocsmáról és borról.

Megtisztított az Úr,

Lemosta a sarat,

Élek szabadon,

Bűnöm nem is maradt.

Élni jobb így,

Józanul és frissen,

A drog a pia elment,

Semmi bajom sincsen.

Démonok és cinkosok

Állandó vitára okot adó kérdések merülnek fel a szenvedélybetegségek kapcsán. Az egyén vagy a társadalom betegsége? Genetikai okokra vezethető vissza vagy a környezeti tényezők jelentősége a nagyobb? Hogyan lehet megelőzni vagy orvosolni a problémát? A közösség hogyan viszonyuljon a szenvedélybeteghez? A beteg szenved jobban vagy a környezete?

Számtalan kérdés vetődik fel főleg az alkohol és a drog, illetve a gyógyszerek és nikotin iránti függőség kapcsán, illetve újabban a játékszenvedély, de még a munkamánia is ebbe a csoportba sorolható.

A terápiába vont személyek az önismereti tréning során felfedezik életük kritikus pontjait, köztük valamilyen gyerekkori traumát, de általános törvényszerűségek még így sem állíthatók fel. Nem mindenkiből lett drogos, akit elhagytak a szülei. Nem mindenkiből lett alkoholista, akit vertek a szülei, nem mindenkiből lett dohányos, akit nem szoptatott az édesanyja...

Egy idősebb hölgy arról beszélt, hogy az ő gyerekkorában is voltak alkoholisták, akik időnként megverték a feleségüket, de minderről a család mélyen hallgatott. Szerinte ez így volt helyes. Mások szerint éppen ez volt a baj. Ha az áldozat cinkosa az elkövetőnek, akkor semmit nem lehet tenni.

A legaggasztóbbak talán azok az esetek, amikor ép, „normális" családban felnövő gyerekek tévednek vakvágányra. Ezt a szülők azzal indokolják, hogy a tisztességes családi minta nem tudja felvenni a versenyt a dílerek által kínált könnyű és gondtalannak tűnő élettel.

Nagyra becsülöm azokat, akik képesek kiállni és elismerni hibájukat, tévedésüket. Akik szégyellik ugyan, de mások okulására elmondják, hogy miként ragadták el őket a saját démonjaik. Akik végül elmondják azt is, hogy van segítség, van kiút.