Hétvége

2013.05.03. 15:12

Fel kell készülni a tragédiára

Valójában már gyerekkorában eldőlt, hogy a verselésnek, az előadó-művészetnek hódol, de azt sokáig nem gondolta, hogy valaha is gyászbeszédeket mond felnőttek, kisgyermekek, csecsemők koporsója felett. Sőt, az első szavalása után megfogadta, soha többé nem vesz búcsút elhunytaktól.

Mátételki András

Óvodásként már szavalt, kisiskolásként folytatta. Szilvásiné Csordás Évába a vers szeretetét édesapja oltotta, amikor esténként egyszem lánykáját versekkel, mesékkel altatta el. Később azt kérte szüleitől, mivel ügyesen rajzolt, hogy hadd tanuljon tovább a budapesti Képzőművészeti Szakközépiskolában. Édesanyja határozottan rövidre zárta a témát: "Közgazdaságiba menj, abból majd megélsz!"

Remek osztályba került a veszprémi közgázban, még színdarabot is írtak maguknak, amelyet előadtak. Éva amolyan kultúros volt az iskolai KISZ-ben, és persze rengeteget szavalt. Negyedikes volt, amikor a keszthelyi Helikonon arany minősítést szerzett. Még mindig élt benne a remény, hogy művészi pályán folytathatja tanulmányait, csakhogy nagy szerelme, Lajos - harmadikban már igazgatói engedéllyel jegygyűrűt viseltek - választás elé állította: "Vagy én, vagy a színművészeti!" A szívére hallgatott, amit soha nem bánt meg, hiszen csodálatos éveket élt meg párjával. Kárpótlást kapott az élettől, amikor bekerült az Országos Oktatástechnikai Központba, ahol grafikai munkákat végzett, később dekoratőrként dolgozott a Pannonkernél.

Megérint a szertartás légköre, s van úgy, hogy - rögtönözve - a temetés alatt választok egy-egy verset, idézetet. Közel 300 vers van a fejemben - meséli Szilvásiné Csordás Éva (Fotó: Mátételki András)

Már középiskolásként, 1969-ben bekapcsolódott az 1958-ban alapított TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad életébe, amelynek tagjai irodalmi és ismeretterjesztő előadásokra vállalkoztak - mind a mai napig. Huszonkilenc évvel később a legendás Pintér Tibor, a színpad alapítója és vezetője átadta neki a stafétabotot. 1989-ben az ORI-nál előadóművészi vizsgát tett.

- Annak idején Tibor mint gyászszónokot hívott el temetésekre - ennek már közel 30 éve -, hogy szavaljak verset - meséli Éva. - Vagy húsz éve történt, amikor azon merengtem, hogy milyen szép a koporsó tetején a dombormű fej, a szoborarc. Percekkel később döbbentem rá, hogy a szép ívű arcél a halott fiatalember feje a nyitott koporsóban. A szertartás után zokogva mondtam, én ezt nem tudom csinálni. Nem vallásos nevelésben részesültem, így aztán nem tudtam a halált kezelni. Évek teltek el, majd Pintér Tibor halála után az élet hozta, hogy Molnár Erzsébet "tanítványaként" gyászszónoki feladatokat is vállaljak. Jöttek  a  felkérések a temetkezési vállalkozóktól, családoktól. Kezdetben az ismerősök, különösen a rendőrségi dolgozók hozzátartozói kerestek meg, ugyanis a szüleim a kapitányságon dolgoztak. Olyan is történt, hogy az egyik szertartás után egy ismeretlen hölgy megkért, hogy idővel majd én búcsúztassam el őt is. Megtisztelő a bizalom, hogy családok újra megkeresnek. Voltak, akik a temetkezés időpontját inkább áttették olyan időpontra, amikor el tudtam menni. Jólesik az emberek szeretete, engem is erősítenek, a nehéz perceken átsegítenek.

Az őt felkérők többnyire kitöltenek egy formanyomtatványt, amely az elhunyt legfontosabb adatait, életének főbb mozzanatait tartalmazza, de a család tagjai külön is írnak róla párt sort, ami hozzátartozójukra leginkább jellemző volt. Éva ebből írja meg a gyászbeszédet, amelyet irodalmi vénájának köszönhetően tesz bensőségessé. A legjobban azt szereti, ha leül vele a család, s ők mesélnek, akár órákon át, az elhunytról. Jól- esik nekik, hogy valakinek kiönthetik a lelküket, kínjaikat megoszthatják mással.

- Úgy érzem, azóta még hitelesebben tudom átérezni az emberek fájdalmát, amióta - kilenc éve - elveszítettem a férjemet, majd másfél éven belül szüleimtől és anyósomtól is végső búcsút kellett vennem. Lali sírjánál mi mást szavalhattam volna, mint Pilinszky János Apokrif című versét, amelyet először ismerkedésünkkor mondtam el neki.

Elönti szemét a könny, sír. Nem először beszélgetésünk alatt. Elmeséli, nehezen teszi túl magát azon, ha csecsemőktől kell búcsút vennie. A szöveg írásakor már alaposan kibőgi magát, hogy a sírnál úrrá tudjon lenni az érzelmein. Három lánya, öt unokája van. Vajon ki tudja-e kapcsolni teljesen a gondolatait a fehér koporsós szertartás közben?

- Úgy próbálom felfogni a temetést, hogy az egy szép szolgálat. Van, aki azt kéri, legyen rövid a beszéd, hogy minél hamarabb vége legyen a szertartásnak. Próbálom őket meggyőzni, hogy a fájdalmat ki kell élni magukból, és hogy a halált ne csupán negatív élményként éljék meg. Idézzék fel szeretteik legvonzóbb tulajdonságait, az együtt töltött emlékezetes, vidám perceket, így őrizzék őt meg emlékezetükben. Elmondom, az úgynevezett gyászmunkában az első év a legnehezebb, amikor családi ünnepekkor, karácsonykor, húsvétkor szembesülünk azzal, hogy ő már nincs közöttünk. Legalábbis testben. A fájdalom egy idő után lecsillapodik a lélekben, de megőrzi a másik hiányát. Beszédemet belső mosollyal, szeretettel igyekszem tolmácsolni. Mert nem mindegy, milyen emlékképeket őrzünk meg magunkban a temetésről. Számomra is megrázó, ha sokan vannak a sírnál. Megérint a szertartás légköre, s van úgy, hogy - rögtönözve - akkor választok egy-egy verset, idézetet. Van, amikor több vers is elhangzik, máskor csak részleteket mondok. Ha gyerekeket is látok a gyászolók között, hozzájuk is szólok a költő szavaival. Történt már, hogy a feleség írta meg a búcsúbeszédet úgy, mintha a férje szólna a hátrahagyott családjához. Máskor szülők, gyerekek, hozzátartozók, barátok által írt gondolatokat, életutakat tolmácsolok, vagy az unokák egy-egy búcsúmondatát, versikéjét. Tanácsolni szoktam, hogy a gyerekeket is hozzák el a temetésre, hogy ne legyen titok, ne kelljen mellébeszélni, hogy mi történt a családtagjukkal. A kicsik még könnyebben túlteszik magukat a tragédián. Falun könnyebb feldolgozni a gyászt, ahol esetenként a házban ravatalozzák fel a halottjukat.

Elmesélte azt a nem mindennapi esetet is, amikor a viszontagságos körülmények között, külföldi munkából hazaérkező fiút várta meg a gyászoló tömeg, hogy nélküle ne kezdődjön el édesapja temetése. Megindító, szép várakozás volt a háromnegyed óra a temetőben, a decemberi hideg ellenére is. Feltalálta magát, verseket szavalt az egybegyűlteknek. Nem esett nehezére, hiszen a fejében közel 300 vers van. Ha rákezdene, több órán át tudna szavalni. Havonta átlag hét gyászbeszédet mond, immár tizennégy éve. Ma már jellemző, hogy az egyházi és a polgári szertartást együtt kéri a család.

- Mivel az emberekkel a legnehezebb élethelyzetben találkozom, igyekszem vigaszt nyújtani nekik. Materialista nevelést kaptam, de hitem egyre mélyül. Tisztelem, elfogadom mások hitét, ami rám is nagy hatással volt az elmúlt esztendőkben. Régóta hiszek a tudatalatti folyamatokban. Elvégeztem az agykontrollt, képzéseken vettem részt, több pszichológiával kapcsolatos könyvet olvastam, amelyek nagy hatással voltak rám, mégis azt mondom: minden rajtunk múlik! Csakis magunkat húzhatjuk ki a bajból, amihez belső és külső erők kellenek. A fájdalmukban megtört embereknek támaszt kívánok nyújtani, mivel kevesen készülnek fel életük legmegrázóbb tragédiájára. A jövőben valószínűleg változtatok az öltözékemen, mert szerintem nem szükséges talpig feketében lennem. Talán ezzel is enyhíteném a sírnál állók fájdalmát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!