Könnyű széllel szállni...

Neki aztán tényleg térkép a táj, a Tapolcai-medence, bár nemcsak a magasból ismeri a tanúhegyek térségét, hanem lentről is, hiszen három és fél évtizede él Tapolcán. Bognár István, akit a legtöbben lakóhelyén csak Pilótának hívnak, huszonhét éve repül, több mint 4000 órát töltött a levegőben. Ő volt az első pilóta, aki a vörösiszap- katasztrófa helyszíne fölé szállt az MTI fotósával. Most a tapolcai repülőtér előírás- szerű használatbavételén dolgozik. 

- Az a nagy gond, hogy megváltoztak a leszállóhelyekre vonatkozó előírások hazánkban, mivel valakinek feltűnt, hogy az eddigi gyakorlat nem követte az uniós szabványokat. Sajnos jelentős adminisztrációval és még jelentősebb anyagi ráfordítással lehet a továbbiakban üzemeltetni az eddig nem nyilvános repülőtereknek nevezett leszállóhelyeket.

Nem tudom, hogy ma hazánkban hány pilóta tudja ezt megnyugtató, szabálykövető módon megoldani, én mindenesetre törekszem rá. Ebből élek, tulajdonképen egy egyszemélyes kft vagyok, sétarepüléssel, légi fotózással foglalkozom, azonban a mostani változás a korábbi néhány tízezres kiadás helyett milliós tételre rúg, csak ha az anyagi oldalát nézem. Szóval ez nekünk, repülő embereknek érvágás, van, akinek teljesíthetetlen feltétel  mondta kérdésemre.

A nem túl kedvező előjelek ellenére persze a repülés szeretete szavakban nem kifejezhető. Ahogy István mondta, annak, aki ebbe egyszer belekóstolt, annak nincs akadály, mindent megtesz azért, hogy újra és újra fent lehessen a magasban. Onnan minden más, minden szebb. Ezzel vélhetően mindenki egyetért, még az is belátja, aki életében nem emelkedett a felhők közé.


Bognár István Kecskemétről került Tapolcára harmincöt éve, mint akkoriban sokan mások, a bauxitbányászat révén. A vállalat dolgozójaként érdeklődött a vezetőségnél, illetve a város akkori vezetésénél, hogy esetleg nem lehet-ne-e elindítani egy dzsúdószakosztály, mivel akkoriban aktívan űzte ezt a sportot. A válasz nemleges volt, nincs rá lehetőség, nincs rá pénz, közölték vele.
 
- Aztán eltelt néhány év, és a városi pártbizottságról megkerestek azzal, hogy eljött az idő, van keret egy új szakosztály alapítására. Nagyon megörültem, hogy végre eljött az én időm, kérdeztem is, hogy hogyan képzelik a dzsúdót, kivel, hol, mikor, szóval nagyon feldobott a hír. A párttitkár azonban rám nézett és kimérten megszólalt: István, ki beszélt itt dzsúdóról? Maga repülni fog  emlékezett vissza mosolyogva az utólag már igazán humoros és amolyan tanús, Pelikán elvtársos történetre. De végül is innen indult el pilótakarirrerje, a tapolcai sárkányrepülők szakosztályának megalakulásától.

Minden pilóta, sárkányos, paplanernyős, ejtőernyős életében előfordulnak hajmeresztő vagy éppen hihetetlen epizódok, amikor a halál érinthető, tapintható közelségbe kerül, hiszen a gravitáció azért csak lefele húz. Bognár István életében is történtek már hasonló mozzanatok, azonban ez idáig szerencséje volt. Szerinte tartogat számára még az élet itt elég feladatot, ezért óvta meg őt eddig a sors a nagyobb bajtól. De látni azért ő is látott már sok mindent, a szépség, a csoda mellett borzalmas tragédiát, például a vörösiszap-katasztrófa helyszíne fölé ő repült elsőként. 

Az MTI fotósát, Varga Györgyöt szállítottam a helyszín légterébe. Döbbenetes látvány fogadott, amikor megpillantottam a pusztítás helyszínét. Nehezen fogalmazható meg az, hogy mit éreztem, hiszen sajnáltam az ott élő embereket, a tönkretett környezetet, és akkor ott első érzésként valahogy átfutott rajtam, milyen jó, hogy nem vagyok ott lenn.


Mivel korábban dolgoztam a bauxitbánya vállalatnál, ismerem a bányászat és az alumíniumgyártás technológiáját, így e tekintetben is tisztában voltam az iszapömlés lehetsé- ges következményeivel, azaz már akkor felmértem, hogy ez itt valami iszonyú mértékű katasztrófa. Lesújtott. Fájdalom volt nézni az átszakadt vörösiszap-tározót, az északi falon szembetűnő hatalmas repedést, a letarolt világot, s szembesülni annak félelmetes mértékével.

Rendkívüli módon megdöbbentett ez az egész, pedig láttam én már sok mindent. De arra azért még én sem voltam felkészülve, hogy egy holdbéli táj fogad ott, ahol korábban virult az élet  emlékezett  vissza  arra  a  gyá-szos októberi napra Bognár István. A tapolcai Bognár István pilótaképzéssel is foglalkozik, bár a leszállóhelyekre vonatkozó előírások megváltozása kapcsán nem zárható ki, hogy ezen a területen lesz némi visszaesés. Ugyanis az uniós gyakorlatot követő módosítás hatalmas anyagi terhet jelent a repterek fenntartóinak, így lehet, hogy többeket ez is visszatart majd attól, hogy belefogjon az egyébiránt nem kevés költséggel járó repülésbe.