2010.08.06. 18:17
Ingyenélő lakótársak
Mi nem keresünk vagyonokat. Ha így volna, akkor nem itt élnénk, hanem egy családi házban, ahol annyit és akkor fűtenénk, amennyit és amikor mi akarunk. De itt sokan azt hiszik, hogy ingyen lehet lakni.
Ezekkel a gondolatokkal fogad Katalin, amikor becsengetek az Igal lakótelep egyik társasházába. A problémát, ami miatt felkerestem, írásban juttatta el hozzám, de a beszélgetésből már sokkal összetettebbnek tűnik. A kellemesen berendezett lakás harmóniát sugároz, ám kiderül, hogy ez a nyugalom roppant sérülékeny.
- Öt éve élünk a telepen, az egyik volt orosz "tiszti" lakásban. Szeretünk itt élni, reggelente hallgatni a madárfüttyöt. A társasházban a dolgok sosem mentek zökkenőmentesen, de tudtuk fizetni a számlákat akkor is, ha itt nem a felső tízezer lakik. A közös képviselőnk nemrég jelezte, hogy a számláinkat nem tudja kifizetni, mert nem érkezik be a közös költség megfelelő összege. A nemfizetők aránya elég magas, a legutóbbi képviselői jelentésből kiderül, hogy az itt élő hetvenöt tulajdonosból huszonkettő nem fizet. Hogy ki, mi okból képtelen a fizetésre, azt nem tudom. Nem érdekel, hogy kinek hány autója van, milyen ruhákban jár, és hova megy nyaralni. De az nem indok, hogy valaki azért nem fizeti be a közös költséget, mert más sem. Ez nem így működik. Eleve nem értem ezt az emberi hozzáállást. Ha valamit elfogyasztok, és az pénzbe kerül, akkor hogy gondolja bárki is, hogy nem fizeti ki? Főként a közösséget érintő dolgokban érthetetlen - mondja a fiatal hölgy, aki számvizsgálóként reálisan látja a problémát.
- A szolgáltató júliusban már egy hétig élt a 35 százalékos figyelmeztető korlátozással, ami kézmeleg vizet eredményezett. Ez kánikulában kellemes tusolni, de ha hűvösebb van, akkor már kellemetlenül hideg. Nem is szólva arról, hogy a telepen rengeteg a kisgyermekes család. Vannak olyan lakóink, akik több mint egymillióval tartoznak, ez évek alatt gyűlt fel, többen háromszáz-négyszázezer forinttal rövidítették meg a közösséget. A százezer alattiak átlagosan három-négyhónapos tartozást jelentenek. Egy olyan családnál, ahol az apa vagy az anya idénymunkát végez, rendben van a késés, hiszen a téli kiesést nyáron ki lehet egyenlíteni. Ha mindenki rendesen fizetne, egy ekkora nagyságrendű lakótömb elbírná az ilyen kilengéseket, de ebben a pillanatban ezt nem lehet kigazdálkodni.
- Mi a negyvenhét négyzetméterre 23 505 forint közös költséget fizetünk. Azt, hogy minden rendben menjen, a közös képviselő felügyeli. Sokszor figyelmeztetett bennünket, hogy pengeélen táncolunk, aztán egyszer csak bedőlt a dolog. Jelenleg a ház kintlevősége több mint hat és félmillió forint. Nagyon sok. Amit nem értek, az az, hogy miként jutottunk el eddig. Aki társasházban vesz lakást, annak vannak törvényi kötelezettségei. Gondolom, hogy a közös költség fizetése ilyen. A társasházkezelő kft. jogilag szeretne tisztességesen eljárni, ezért azt az utat járja, amit a jog kikövezett. Az eljárás "egyszerű" a nemfizető lakókkal szemben: elsőként fizetési felszólítás, majd fizetési meghagyás, jelzálog bejegyeztetése a lakásra, végül végrehajtás, árverezés. Igen ám, de jelzálogból nem lehet csekkeket fizetni, annak bejegyeztetéséhez is pénz kell, éppúgy, mint az árverés igényléséhez. Ha ez sikertelen, akkor ablakon dobjuk ki az összeget. Ha sikeres, akkor általában a társasház az utolsó a kielégítésre várók sorában.
Amikor megkérdezem, kértek-e valamiféle hivatalos segítséget, Katalin ezt válaszolja:
- Jártunk a város polgármesterénél, és az alpolgármesternél, akik nem biztattak bennünket semmi jóval. Úgy tűnik, az ügyben a hivatal nem tehet semmit. Rendesen dolgozó és adózó állampolgár vagyok, a férjem ugyanígy, családban élünk, neveljük a két gyermekünket, és most ott tartunk, hogy télen nem tudok fűtött lakást biztosítani nekik. Mindezt annak ellenére, hogy mindent rendesen fizetünk. Nem segélyt szeretnék, nem érzem magam rászorulónak, teszem a dolgom. Talán akkor sem állnék sorba, ha valóban rászorulnék. Nyilván az volna a megoldás, ha mindenki fizetne, és nem dőlne be senki a közhiedelemnek, hogy itt ingyen lehet lakni.
- Az egészben én az emberek hozzáállását nem értem, hiszen saját magukkal is kitolnak. Ők is fázni fognak a télen. A nyilvánosság segítségével a közös felelősségre szeretném felhívni a figyelmet. Amennyiben elzárják a gázt, nyilván a fűtési díjjal csökkenteni kell az itt lévők költségeit, hiszen azt fizetni nem lenne tisztességes, másrészt a lelket bennünk is tartani kell. Nem omolhat itt össze minden. Mennyiben lenne érdeke a szolgáltatónak az, hogy egyedi mérőórákat szereljen fel? Hiszen akkor egyénenként nehezebben hajtaná be azt a pénzt, amit most az egész közösségen követel. Viszont mivel most mínuszban vagyunk, valószínű, hogy ezeket sem tudnánk kifizetni. Járható út lehetne a polgári peres eljárás, amikor valaki feljelentené a nemfizető szomszédját, de ez nagyon hosszadalmas, pénzigényes, és a pillanatnyi helyzetet nem oldaná meg. A másik dolog pedig az, hogy ha valakinek nincs legális munkahelye, akkor a tartozást nem lehet letiltatni a fizetéséből.
A beszélgetés közben László, a férj is megérkezik: - Ez egy ördögi kör, a jog kijátszásával így lehet a közösségből élni. Szeretnénk tudni, mi zajlik ezeknek az embereknek a gondolataiban. Hogyan képzelik azt, hogy a lakhatásukat ötven másikkal fizettetik ki. Ki fogja helyettük megoldani az ő életüket? És az is kérdés, hogy egyáltalán ez fölmerül-e az ő fejükben. Azt látom, hogy a tényekkel nem hajlandók foglalkozni. Úgy látszik, hogy a magyar emberek többsége csak abból ért, ha a felelőtlenségüknek drasztikus következményei vannak. Csak az a baj, hogy ennek a levét azok is isszák, akik nem tehetnek róla. Sakk-matt helyzet alakult ki, hiszen azok, akik eddig vállalták a terheket mások helyett, többet már nem bírnak el, ugyanakkor ebben a helyzetben teljesen elértéktelenedik minden, nullára romlanak a kondícióink - mondja keserűen.
- Sok kisgyermekes család, számos rendes, jóravaló ember lakik itt, akiknek így jött össze. Nem lehet mindenkinek hátszele, ismeretsége, és nem is örökölhet mindenki. Az ember igyekszik tenni a dolgát, de ha a zsákot mindenhonnan csak csapolják, ezerfelé folyik el amit az ember beletesz, akkor már nem is nagyon látja az értelmét. Ez pedig a közérzetre is kihat. Valamit tenni kellene azoknak, akik döntési helyzetben vannak. Mi csak jelezni tudjuk a problémát.
A lakótömb gondjával felkerestem a közös képviselőt, aki három éve látja el egy cég alkalmazottjaként a munkát. Ő úgy döntött, hogy nem nyilatkozik az ügyben. Éppúgy nem, mint azok, akik évek óta nem hajlandóak befizetni a közös költséget. A lakók sajnos nincsenek egyedül a problémájukkal. Csak az Igalon még jó néhányan járnak hasonló cipőben. És feltehetjük a kérdést: hányan lehetnek azok, akik nem fordulnak a nyilvánossághoz?