Hétvége

  • cikk kép
    Gyermekorvos voltam Líbiában

    A gyereknyelv egyetemes; aki barátságba tud keveredni az aprócska pácienssel, még könnyes mosolyt is kaphat a kötelező védőoltás után. Cselényi Gabriella a legkisebbekkel is jóban van.

  • cikk kép
    Gryllus Dorka: Megtapasztaltam, hogy minden nemmel járhat egy igen - és ez fordítva is igaz

    Nyughatatlan voltam, de kaptam utakat. Olyan ez, akár a régi golyós játékok, amikor magad sem tudod, hogy a sok forgatás, óvatos vagy erős lökés után miként kerül végül minden a helyére – mondta lapunknak Gryllus Dorka, aki a Félvilág című magyar filmben nyújtott teljesítményéért nemrég Los Angelesben elnyerte a legjobb női alakítás díját, miközben arra készül itthon, hogy újra színpadra lépjen.

  • cikk kép
    Elszántság és akaraterő kell az életmódváltáshoz

    Rengetegen elhiszik, hogy áldozatvállalás, kitartás és akaraterő nélkül is el lehet érni sikereket. Ez nem igaz! – hangsúlyozta Farkas Tamás edzőtermi tréner, aki többek között szólt az egészségmegőrzés és a rendszeres testmozgás fontosságáról.

  • Nem Budapest

    Nem belemenve az olimpia ügyébe, de az ezzel kapcsolatos népszavazásnak is csak egy olyan aspektusába, amiről még nem láttam disputát a nyilvánosság előtt: miért csak a budapestiek ügye volna ez?

  • cikk kép
    Staféta Lautner Judittal

    Székely Andrea azt kérdezi a pápai Lautner Judittól, hogy miért jó a babaúszás.

  • cikk kép
    Birkákat tart a hegedűkészítő

    Sümegi Elemért sokan ismerik, hegedűkészítő műhelyében is sokan megfordultak már a veszprémi várban. Igazi bohém művészlélek, hangszereket készít és újít fel, és az antik kerékpárok szerelmese. Fotós kollégánk hajnalban látogatta meg Lókúton, ahol családjával él. Ha már ott volt, megnézték a domboldalban legelésző bárányokat is.

  • cikk kép
    Ötven év lenyomatai

    Az egykori első tanítványai ma már táncegyüttes-vezetők, és hol van már az az ellenőrző, amiben ez állt: nevelői megrovásban részesítem, mert éjfélkor a betegszobán az asztal tetején táncolt. Németh László már akkor, középiskolásként néptáncot tanított társainak a tokaji élelmiszeripari technikumban.

  • cikk kép
    Jordán Adél vallott színpadi szerepeiről, az anyaság titkairól és a családfák ősi erejéről

    Az anyaság magabiztossá tesz a színpadon, a családfánk ősi ereje pedig megtart, mert a gyökerek mélyek és terebélyesek – mondta Jordán Adél, a népszerű színművésznő, aki a színpadon érzi otthon magát. Szereti átélni azt a belső katarzist, amikor ezer gyeplőt birtokolhat játék közben.

  • cikk kép
    Magyar némafilm Hollandiából

    Egy 1915-ben bemutatott magyar némafilm került elő az amszterdami EYE Filmmuseumban.

  • Hol a határ?

    Szerénység, alázat, precizitás. Ez minden bizonnyal csak néhány jelző azok közül, amelyek egy olyan embert jellemezhetnek, aki több évtizeden át önzetlenül, sikerrel, de nem hivalkodva tevékenykedik.

  • cikk kép
    Meg kell élni a gyászt is

    Talán szinte nincsen is szülő, aki a napokban ne gondolkozott volna el azon, hogy tragédia bármikor bekövetkezhet egy családban. De hogyan lehet kezelni a gyászt, feldolgozni a szeretett családtag, barát elvesztését? Hogyan lehet erről beszélgetni a gyerekekkel? E kérdésekre kerestük a választ. Fa Ágnes pszichológus segít tanácsaival mindazoknak, akik ilyen nehéz élethelyzetben vannak.

  • cikk kép
    Staféta Csehné Huszics Mártával

    Fodor Ildikó azt kérdezi Csehné Huszics Mártától, miképpen segítsük a gyengénlátókat a közlekedésben.

  • cikk kép
    Veszélybe kerülő ellátás - Faluhelyen figyelnek a szomszédjukra is az emberek

    Lesenceistvánd- A januártól érvényes állami normatívacsökkentés miatt az idősek házi gondozása március elejétől nem maradhat ingyenes. Emiatt várhatóan sok idős ember kiesik az ellátásból, és a gondozónők állása is veszélybe kerülhet.

  • cikk kép
    Bonckés alatt a Sümegh-ügy

    Izgalmas év elé nézünk a világhírűvé vált Seuso-kinccsel kapcsolatosan: várhatóan hamarosan megnyílik állandó kiállítása a Magyar Nemzeti Múzeumban, és új lépések történhetnek elsődleges lelőhelyének kutatásában. Viszont keveset tudunk az ezüstkészletet megtaláló Sümegh József halála ügyében folytatott nyomozásról.

  • cikk kép
    Fekete Péter: Egy táncos próféta Uruguayban

    Azt mondják, senki sem lehet próféta a saját hazájában. A Tördemic Néptáncegyüttes tagja, a Lesenceistvándon élő Fekete Péter azonban rácáfolt erre. Ő itthon és az óceánon túl egyaránt sikeres, noha még alig töltötte be a huszonhármat. Mégis olyan élmények és tapasztalatok birtokában van, amelyekre sokan egész életükben vágynak.

  • cikk kép
    Lakatos András - Új lehetőség az életre

    Adj vért, és megmentesz három életet!” – tartja a mondás. Ha azonban előre gondolkozunk, és úgy döntünk, halálunk után felajánljuk szerveinket, még több beteg emberen tudunk segíteni, aki lehet, hogy már évek óta vár a megfelelő donorra.

  • cikk kép
    Közösségi tér

    Az ókori görög közösségek még a teljes embert vonták be a sokrétű társadalmi érintkezésbe, mára eljutottunk oda, hogy a világ történései egy fotelből valós időben követhetőek, és akár minden szükségletünk házhoz szállítható.

  • cikk kép
    Múltidézés ínyenceknek

    Park Chan-wook azon kevés ázsiai rendező közé tartozik, akinek nyugaton is ismert a neve. Oldboy című mesterművével hívta fel magára a figyelmet, de dolgozott már Amerikában is.

  • cikk kép
    Hideg napok, 75 éve - Ne feledjük el, és a következményeit se...

    Állok a nagykanizsai Csónakázó-tó jegén, mínusz 10 fok körüli, fagyos szél fújja az arcomat.

  • cikk kép
    A velünk élő látássérültek - Hogyan segítsünk úgy, hogy ne sértsük meg őket az önérzetükben?

    Mit tegyünk, ha az utcán vagy az autóbuszon olyan emberrel találkozunk, akinek fehér bot van a kezében? Hogyan segítsük a látássérülteket úgy, hogy ne legyünk tolakodóak, ne sértsük meg őket az önérzetükben?

Részletes műsor



Műsorok betöltése...