Herend

2017.05.14. 06:47

Nemzetiségi nap jubileummal Herenden

"A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!" (Sebő Ferenc)

Molnár Sándor

1995-ben alakult meg a Német Nemzetiségi Önkormányzat a városban és már akkor elhatározták, hogy kétévente nemzetiségi napot tartanak. Általában májusban szervezik meg a rendezvényt, amelyre a helyi csoportok mellé a szomszéd településekről is hívnak fellépőket.

Etlinger Gáborné a Herendi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a városban már az óvodában vannak nemzetiségi csoportok, és már a kicsikbe belenevelik a hagyományok ápolását, szeretetét. Az iskola Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, tehát a gyerekek első osztálytól tanulnak németet, ezért úgy érzik, hogy van utánpótlás.

A nemzetiségi naphoz egy jubileum is kapcsolódott, mivel a Herendi Német Nemzetiségi Dalkör 25 éves fennállását ünnepli idén.

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ennyi éven keresztül ennyi ember meg tudta tartani azt a hagyományt, amit Herend város magáénak tud – mondta Pfeifferné Takács Hajnalka a kórus vezetője. A dalkör két-és négyszólamú, német és magyar népdalokat énekel. A 25 éve 25-30 fős kórusnak 12 férfitagja is van, akikre nagyon büszkék, mert nekik is köszönhető a több szólamban énekelhetnek.

A gálán a műsorukban is négyszólamú műveket és kétszólamú, gyűjtött herendi népénekeket adtak elő. A kórusvezető elmondta még, hogy az évfordulót nagyon megünnepelik, lesznek meglepetések is, és olyanokat hívtak meg, akik a pályájukat végig kísérték.

Az ünnepi műsorban fellépett a herendi Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde Csiga-Biga csoportja, az Úrkúti Asszonykórus, a szintén úrkúti Német Nemzetiségi Tánccsoport, a helyi Bauernhuber Családi Zenekar és a jubiláló Dalkör is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!